Az Omega menedzsere emlékhelyet szentelne Balatonaligán az együttes tagjainak. A tervek szerint a nemrég elhunyt Kóbor János nevét egy sétány is viselné – nyilatkozta Trunkos András a Blikknek.
A menedzser szerint ezzel a gesztussal a rajongók számára nemcsak a zenéjében maradna fenn a zenekar, hanem egy szimbolikus helyben is. „Mihamarabb létre kell hozni egy olyan méltó helyet, ahová elzarándokolhatnak azok, akik emlékezni szeretnének, hiszen három Omega tag halálával már nem beszélhetünk az együttesről maga valójában” – idézi a lap Trunkos Andrást. „biztos, hogy megcsinálom a kegyhelyet, mely nem csak Meckyről szól majd, hanem az egész Omegáról”.
Trunkos elképzelesi szerint emellett a nemrég elhunyt énekesről külön is megemlékeznének: „lehetne egy Kóbor János sétány Balatonaligán, ahol Mecky a nyarakat vitorlázással töltötte”.
Az Omega 2022-ben ünnepelte volna hatvanadik születésnapját. Alapító frontemberük, Kóbor János december hatodikán hunyt el koronavírusban. Benkő László billentyűs és Mihály Tamás basszusgitáros tavaly november közepén hunyt el.