Az operett idén sem hiányozhat a Debreceni Ünnepi Játékok műsorából. Kerek születésnapján sem szeretné ünnepeltetni magát, ezért inkább vidám gálát ad barátaival az operett koronázatlan királynője augusztus 11-én a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon. Az előadáson a műfaj legnagyobb kedvenceit, slágereit és történeteit elevenítik fel. A remek hangulat, kedély és kikapcsolódás garantált! A Kossuth-díjas Oszvald Marikával beszélgettünk.
– Azt csiripelik a madarak, hogy felhőtlen vigasság készül a debreceni Nagyerdei Szabadtéri Színpadon augusztus 11-én.
– Szentpéteri András és Bori Tamás ötlete volt, hogy az idei kerek születésnapom alkalmából ünnepélyt rendeznek a Debreceni Ünnepi Játékokon. A hivatalos ünneplés, a „megdicsőülő” legendagyártó szereplés távol áll tőlem. Azt szeretem, ha egyszerűen kimegyek a színpadra, énekelek, a közönség jól érzi magát és kész! Ne legyen túlzott dicsőítés, mert az nem én vagyok, távolságtartást közvetít a közvetlenség és természetesség helyett. A Palotakoncerthez tudnám hasonlítani a koncepciót, vidám gálaműsor lesz, amely során többen is fellépünk.
– Milyen darabok szerepelnek az esten? Kik lesznek a partnereid?
– Olyan számok hangoznak majd el, amelyek fontosnak bizonyultak a pályám során, például a Rég volt, de énekelem természetesen Stefit, Simit és persze a Hajmási Pétert is, szóval lesz minden! A vendégeim között Fischl Mónika, Kalocsay Zsuzsa, Szendy Szilvi, Csere László, Laki Péter, Peller Károly és Vadász Zsolt szerepel. Nagyon szeretem őket, velük minden alkalommal remek dolgozni, mert hozzám hasonlóan őrültek és maximalisták. Mindannyian az ügy mellett állunk maximálisan mindig, teljes erőbedobással segítjük, inspiráljuk egymást.
– Mi táplálja benned a pozitív látásmódot és az allűröktől mentes eredetiséget?
– Legnagyobb adományunk maga a létezés, ez a mottóm. Meghatározott intervallum van számunkra itt a földön kiszabva, és nagyon nem mindegy, hogy ezt hogyan éljük meg. Ha végignyöszörgöm, -kínlódom és -szenvedem az életet, mert állandóan mást akarok, mint ami van, az nem jó. Én annak örülök, amit a Jóisten, a természet ad. Szépnek látom a világot. A kívánalmaimat a lehetőségeimhez szabom. Nem akarok túl nagyot, annak örülök, ami van. Például, itt a hátunk mögött egy ablak, ha kinézek, gyönyörű tájat látok, vagy föl tudtam tenni az új sötétítő függönyt, és nem tűz be a nap a nagy melegben.
Ezek nem apró dolgok, hanem az élet csodái.
– Közel áll ehhez az életfilozófiához az operett megjátszásokat nem tűrő stílusa?
– Rendkívül sajátos stílussal rendelkezik az operett. Azt gondolom, csak akkor elementáris erejű, ha százhúsz százalékig belülről, őszintén születik meg valakiből az előadásmód. Itt duplán kijön, ha nem „igazi”. Ha pusztán külsőségből ad elő valaki, hamiskás lesz, és nem arat átütő sikert sem. Ezek mellett ez egy nagyon vidám, huncut, olykor frivol műfaj. Ha ehhez az előadásmód nem belülről jön, akkor mondják, hogy ripacs az ember. Az emberek gyakran úgy ítélik meg, hogy mi, operettszínészek megjátszósak vagyunk, miközben szerintem ez az egyik legnagyobb alázatot és odafigyelést igénylő műfaj.
– Kiket említenél fő mentoraidnak, akik leginkább hozzásegítettek ahhoz, ami ma Oszvald Marika?
– Elsősorban a szüleimet. Apukám, Oszvald Gyula operaénekes volt, anyukám, Halasi Marika szubrett. Nem direkt módon tanítottak, sokat beszélgettünk, figyeltem az életüket, a különböző megnyilvánulásaikat. Nagyon fogékony voltam, sokat átvettem tőlük. A legfontosabb, amit tőlük kaptam, hogy nem elég a tehetség, hanem szorgalom, kitartás, alázat, empatikus készség kell leginkább ehhez a pályához. Ne csak saját magam akarjam megvalósítani, hanem mindig figyeljem a rendező instrukcióit és a többieket, hiszen ez nem egyéni, hanem minden esetben közösségi munka. Fontos, hogy a karmesterrel, a koreográfussal jó viszonyt ápoljak, figyeljem a munkájukat egy-egy darab és munkafolyamat kapcsán. Az idősebb emberek társaságát egyébként már egész pici koromban nagyon szerettem. Érdekesnek, tanulságosnak véltem őket. A tanáraimnak is sokat köszönhetek, főiskolai osztályfőnökömnek, Vámos Lászlónak, balettmesterünknek, Bogár Richárdnak, Váy Évike énektanárunknak, Szilágyi Bea tanársegédnek. A szerencse is kardinális tényező.
Hát miért éppen ide, az operett őshazájába születtem – ugye?
– Többek között milyen fellépéseken láthatunk még ezen a nyáron a debrecenin kívül?
– Most nyáron nagyon sok előadásom van, járom az országot, mint az őrült! Fesztiválok, szabadtéri színpadok, falunapok, előadóestek, minden. Piszkosul el vagyok kényeztetve! Többek között a Liliom-produkció keretében csinálunk egy négyszemélyes előadást Öreglányok címmel. Ez azért érdekes, mert prózai előadás, amit imádok. Kedvelem a változatosságot és ez most új kihívás számomra. Egy hajléktalan jehovista palóc asszonyt játszom benne, isteni karakter, direkt ránk írták a darabot. De játszom például a Sissit, amit Kerényi Miklós Gábor csinált, nagyon klassz. Csináljuk Fodor Zsókával az Összezárva című darabot, készülőben van az Egy csók és más semmi, amiben Schön Tónit alakítom majd. Közben pedig le kellene tennem a fenekem, mert két hónapja megszületett Vince unokám. Varázslatos kis tündér, rengeteg időt szeretnék vele tölteni!
