November 17-én, 18-án és 19-én mutatta be a Budapesti Operettszínház Az Orfeum mágusa című nagyoperettet.
operett
Mit akart elénekelni Jókai Straussnak? Hogyan készült a szocialista operett? Ehhez hasonló kérdések sorát tárgyalja László Ferenc új kötete.
A magyar operett napja alkalmával a Musica Hungarica Kiadó Életműdíjával Bellai Esztert, a Győri Nemzeti Színház örökös tagját tüntették ki.
Évadnyitó társulati ülést tartottak a Budapesti Operettszínházban, ahol a tavalyi év eredményei mellett az idei bemutatókról is esett szó.
Francia, litván és magyar Csárdáskirálynő előadások láthatók a Nagymező utcai teátrumban június 3-án, 7-én és 10-én.
2023. május 25-én, csütörtökön 16:00 órától évadbejelentő sajtótájékoztatót tartottak a Budapesti Operettszínház Kálmán Imre Teátrumában.
Március 31-én az Uránia Nemzeti Filmszínházban vehette át Peller Károly, a Budapesti Operettszínház művésze az elismerést Rátonyi Róbert szellemiségéhez méltó kiemelkedő művészi munkájáért.
Kemény Egon beérkezett – állapította meg 1927-ben a Színházi Élet. A karriert jellemző gyors tempó negyven esztendeig tartó alkotómunkája során mindvégig megmaradt.
Emléknapokkal tisztelegnek Kálmán Imre előtt Siófokon, a világhírű operettkirály születésének 140. évfordulóján október 24. és 28. között.
Az OPERA társulata Strauss A denevér című operettjét és Erkel Ferenc Bánk bán című operáját vitte indiai vendégszereplésére.