Életében a magyar operett kultúrhéroszának számított, ám az utókor hamar elfelejtette a serény Konti József életművét. Az ő egykori elismertségét és kedveltségét körvonalazza most a László Ferenc könyvéből vett heti részlet.

- hirdetés -

A lángolóan vöröshajú, felettébb markáns profilú és a magyar nyelvet mosolyogtatóan kerékbe törő, ám egyszersmind lelkesen hazafias Konti József (1852-1905) jószerint eleven jelképe lehetett volna a dualista korszak befogadó és liberális közhangulatának.

Merthogy a karmester-komponistát elfogadták és kedvelték a fővárosi nyilvánosság legkülönbözőbb terein. Például az írók, hírlapírók és művészek 1891-ben megalapított társasági gyűlhelyén, az Otthon Körben, ahol 1898-ban meghitt és víg estét szentelt a tagság Konti (valamint a vadásznovellái révén széles körben elismert író, Bársony István) ünneplésének. Itt számtalan más felköszöntő mellett ez a versezet is elhangzott:

„Múzsádnak is kedves Konti

Dicsők legyenek porontyi,

S jusson néked a szerencse,

Mérhetetlen Konti — ngense!”

Ám mielőtt bárki azt gondolná, hogy Kontit csak az Otthon Körhöz hasonlóan bohém légkörű és jórészt „új honpolgárok” által alkotott társaságokban éltették, hát máris álljon itt a komponista 1900-as művészi jubileumának említése. Ez a népszínházi este valóságos megdicsőülést jelenthetett Kontinak, hiszen a népszínházi bizottmánytól ébenfa pálcát kapott ekkor, babérkoszorút pedig az alábbi művészeti intézményektől: Nemzeti Színház, Operaház, Magyar Színház, Vígszínház, Zeneakadémia, Filharmóniai Társaság, Budai Színkör.

Természetesen egy babérkoszorút az Otthon Kör is küldött – egy pedig a kritikusok testületétől érkezett a nem is oly rég még kritikussal (a Pesti Napló rovatfelelősével, Béldi Izorral) duelláló muzsikusnak. Az eleven ördög – egy felvonás erejéig még Blaha Lujzát is újra hajdani nadrágszerepében felléptető – gálaelőadását követően a Royal-szálló nagytermében megrendezett banketten pedig nemcsak a szívesen peroráló plébános-képviselő, az 1918-ban a Magyar Nemzeti Tanács elnökeként tevékenykedő Hock János köszöntötte beszéddel Kontit, de még a hivatalban lévő kultuszminiszter üdvözlő levelét is felolvasták:

„Igen tisztelt uram! Örömmel ragadom meg az alkalmat, hogy a mai napon, amikor önt a magyar zeneművészetnek tett szolgálataiért barátai, pályatársai és az egész nagyközönség ünnepli, én is szívből üdvözöljem művészi jubileuma alkalmából. Adja Isten, hogy a magyar zeneművészet ügyét még sokáig dicsőséggel szolgálhassa. Fogadja, igen tisztelt uram, nagyrabecsülésem kifejezését. Wlassics Gyula s. k.”