Operettország Berlin, Párizs, London – Egy Fényes Szabolcs-operett előzményei László Ferenc műfajtörténeti könyvéből ezúttal a Maya ősbemutatójának előzményeit idézzük fel.
Operettország Ugrik Marci – Közfeltűnés és tehetség Operettországban Miként keltett közfeltűnést Budapesten az ifjú Rátkai Márton táncoskomikusi tehetsége? László Ferenc könyvéből ezúttal a legendás színész kiugrásának híres történetét – illetve annak verzióit idézzük.
Operettország Dicsők legyenek porontyi – Konti József operettje Életében a magyar operett kultúrhéroszának számított, ám az utókor hamar elfelejtette a serény Konti József életművét. Az ő egykori elismertségét és kedveltségét körvonalazza most a László Ferenc könyvéből vett heti részlet.
Operettország Jaj, de meztelen! – Honthy Hannával folytatódik az Operettország László Ferenc új könyvéből ezúttal a nagy primadonna, Honthy Hanna pályafutásának egy korai, ritkán emlegetett, ám fontos főszerepét és főszereplését idézzük.
Operettország Bécs kedvence – folytatódik az Operettország-sorozat László Ferenc Operettország című műfajtörténeti kötetéből ezúttal az Alexander Girardi személyéhez és népszerűségéhez kapcsolódó névadások sztorijait és az azok mellé odakívánkozó halvány kérdőjeleket idézzük.
Operettország Leány- és primadonnavásár László Ferenc új könyvéből ezúttal a Leányvásár című Jacobi Viktor-operett ősbemutatóját megelőző izgalmak történetét idézzük, amelyből mellékesen az is kiderülhet, hogy ki is volt Sanyi, a „kócos cula”.
Operettország Ilka töltött trikója – Operettország címen indul új blog a Papagenón A bécsi-budapesti operett históriájáról, a műfaj nagy alakjairól szól László Ferenc Operettország című új könyve, s az abban lelhető történetekből kínál most ízelítőt ez a sorozat.
Intermezzo Operettország – Hamarosan megjelenik László Ferenc műfajtörténeti kötete Mit akart elénekelni Jókai Straussnak? Hogyan készült a szocialista operett? Ehhez hasonló kérdések sorát tárgyalja László Ferenc új kötete.
VEB 2023 Régészeti programokkal, beszélgetésekkel és tárlatvezetésekkel vár Veszprémben a Múzeumok Éjszakája