A Vienna Design Weeken, a bécsi Collegium Hungaricumban látható a Határtalan design kiállítás válogatása 2023. szeptember 22. és október 5. között: 14 ország, 76 alkotó, a design széleskörű értelmezése, műfajok és tematikák közötti átjárhatóság egy kiállításon.
A Bécsben látható válogatás a 2022. évi szelekció egy részéből, és a korábbi évek Határtalan Design kiállításainak anyagából áll, a kiállításon összesen 14 ország 76 alkotójának munkái szerepelnek.
A 19 éves múltra visszatekintő budapesti kiállítás és rendezvénysorozat a pozsonyi kiállítást követően második alkalommal látható a magyar fővároson kívül. Az intézményi háttér nélkül megvalósított független projekt hatalmas fejlődésen ment keresztül és mára a régió egyik jelentős dizájn- és összművészeti eseményévé vált.
A Határtalan design elnevezés a projekt nemzetköziségére, a régiós párbeszédre, az európai összetartozásra utal, a különböző művészeti ágak és tematikák közötti átjárhatóságot, a generációk közötti párbeszédet állítja fókuszba. A szervezők kifejezett szándéka, hogy bemutassák a dizájn tágan vett értelmezési lehetőségeit: a fogalmat kiszélesítve a kreatív szemléletet, az innovációt helyezik a középpontba.
A kiállításon sorozatban gyártott darabokkal, kis szériában készülő bútorokkal és kiegészítőkkel, prototípusokkal, kísérleti darabokkal, a dizájn és a képzőművészet határán elhelyezkedő egyedi munkákkal, képzőművészeti alkotásokkal, kortárs ékszerekkel, tárgyfotókkal, társadalmi, ökológiai sőt gasztroetimológiai kérdésekkel foglalkozó projektekkel is találkozhat a látogató.
A budapesti kiállításon hagyományosan több tematikus szekció kap helyet, ezekből láthatnak válogatást a bécsi látogatók.
A kiállítás jelentős egysége a DWB VLOG, a 154 rövidfilm bemutatása. A videosorozat a 2020. évi budapesti kiállítást követően, a 2021-ben tervezett és a Covid miatt meghiúsult pozsonyi és bécsi kiállítások helyett jött létre, nemzetközi bemutatója a Dezeennel együttműködésben valósult meg.
Mivel 2022 az Üveg Nemzetközi Éve volt, ezért egy reprezentatív válogatás került bemutatásra a budapesti tárlaton, melyből Bécsben egy szűk keresztmetszet kerül bemutatásra.
A kortárs ékszertervezőket bemutató sorozat részeként minden évben egy nemzetközi és magyar válogatásra is sor kerül, melynek keretében meghatározó alkotók munkái mellett feltörekvő tervezők és egyetemi hallgatók ékszerei is láthatók.
2018-ban a tárgyfotósok kaptak kiemelt szerepet a kiállításon, ízelítőül ebből az anyagból 6 tárgyfotós munkái is szerepelnek a kiállításon.
Szervesen kapcsolódik a kiállításhoz a 2014-ben Szigeti Szilvia textiltervező kezdeményezésére megvalósuló, TEXHIBITION című projekt, amely gyártók és a tervezők egymásra találását, együttműködését hivatott elősegíteni.
Határtalan design – Reflexiók címmel 2023. október 12. és november 26. között a FUGA Budapesti Építészeti Központban a 100 éve született világhírű zeneszerző, Ligeti György munkásságát ünnepli a hangzó-tárgyakból rendezendő kiállítás. A kiállítás egyik legjelentősebb része Ligeti György: Musica ricercata című 11 tételes zongoraciklusára készült textilsorozat, melyről egy összefoglaló videót és a sorozat két darabját láthatja a közönség.
A kiállítás alapító kurátorai Radnóti Tamás belsőépítész és Szigeti Szilvia, Ferenczy Noémi-díjas textiltervező. Mindketten a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen végeztek, a stuttgarti Akademie Schloss Solitude ösztöndíjasai voltak. Szigeti Szilvia 2012. és 2020. között a stuttgarti Akademie Schloss Solitude kuratóriumának tagja volt. Tervezői munkájuk során több hazai és nemzetközi kiállításon vettek részt, emellett tevékenységüket jó néhány szakmai elismeréssel jutalmazták. Többek között elnyerték a Magyar Formatervezési Díjat, a Design Management Díjat és a Ferenczy Noémi-díjat.
1994-ben közösen alapították az Unikát Összművészeti Stúdió Bt.-t és az Eventuell Galériát, és a kreatív műhelyben létrehozott kiállításokon túl közel 200 magyar és nemzetközi esemény megvalósítása fűződik a nevükhöz. 2004. óta szervezik közösen a magyar dizájnerekre fókuszáló madeinhungaryt, 2012. óta pedig a nemzetközi alkotókra koncentráló MeeD, 2014. óta pedig a Határtalan design kiállításokat és összművészeti rendezvénysorozatot. Az eltelt évek során közel négyezer művésszel dolgoztak együtt.
További információk a kiállításról ide kattintva érhetők el.
A kiállítás főtámogatója: Nemzetközi Visegrádi Alap, Collegium Hungaricum Bécs
Együttműködő partnerek: Bécsi Lengyel Intézet, Pro Helvetia, Bécsi Szlovák Intézet, Szlovén Kulturális Információs Központ, Cseh Centrum, Bécs, Magyar Könnyűipari Szövetség, VŠVU / AFAD.
A kiállítás a Vienna Design Week és a Határtalan Design 20. jubileumi programsorozat része.
Programok:
A kiállítás
- A kiállítás megtekinthető: 2023. szeptember 22. és október 5. között
- Szeptember 22. és október 1. között: 10–19 óráig, regisztráció nélkül
- Október 1. és 5. között: 10–18 óráig, előzetes regisztrációval ([email protected])
- Helyszín: Collegium Hungaricum Wien (Hollandstraße 4, 1020 Bécs)
Fogadás és performansz
Időpont: 2023. szeptember 25. 17 óra
Köszöntőt mond: Méhes Márton, a Collegium Hungaricum igazgatója
Megnyitó beszéd: Ing.Reinhard Backhausen – a Reinhard Backhausen textile & circular consulting tulajdonosa
Az összművészetiséget erősítendő, a kiállításhoz évek óta gazdag társművészeti programsorozat kapcsolódik. Másfél évtizedes hagyomány, hogy a Határtalan design kiállítás megnyitói alkalmával Góbi Rita táncművész Szegő Dávid dobszólójára „betáncolja” a kiállítást, életre kelti a tárgyakat.
A performansz ezúttal Ligeti György zeneszerző 100. születésnapja alkalmából a Musica ricercata című zongoraciklusának egyik tételének előadásával és a műre reflektáló táncimprovizációval egészül ki, amely a kiállításon is szereplő, a zongoraciklust bemutató Kerényi Mihály rendező és Radnóti Róza által előadott zenefilm-részletre és annak inspirációjára készült egyedi textilprintek válogatásának bemutatására utal.
A performansz előadói:
- Góbi Rita (tánc)
- Szegő Dávid (dob)
- Radnóti Róza (zongora)
A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, a jelentkezéseket az [email protected] címre várják.
A cselekvés nyomai. Mi a főzés értelme?
Dobribán Árpád képzőművész kóstolóval egybekötött előadása a kiállításon.
Időpont: 2023. szeptember 27., 17:00 óra
Részvételi díj: 15 €, regisztrálni a [email protected] e-mailcímen lehet. A regisztráció csak a visszaigazolást és az átutalást követően érvényes!
A Németországban élő Dobribán Árpád képzőművész három évtizede foglalkozik a főzéssel, mint művészi kérdéssel. A főzés, az állatok és növények transzformációjának összessége, a túléléshez szükséges legrégebbi kulturális technika, amely egyrészt észrevétlen és teljesen alábecsült, másrészt mindannyiunk életére a legdöntőbb hatással van. Dobribán Árpád a kóstolókkal kísért előadásaiban a reflexiót közvetlenül a tapasztalattal kapcsolja össze. Összehozza a testit és a lelkit, és így lehetővé teszi vendégei számára, hogy „élményközösséggé” váljanak. Az ízekben a cselekvések nyomai olvashatók ki.