Kihirdették az 58. Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál hivatalos programját, melyen idén a Borbély Alexandra főszereplésével készült The Hungarian Dressmaker is versenyben van, Reisz Gábor pedig a versenyprogram zsűrijének tagjaként lesz jelen a fesztiválon.
Karlovy Vary 1946 óta ad otthont Közép-Európa egyetlen A-kategóriás nemzetközi filmfesztiváljának. Idén a fődíjért, azaz a Kristály Glóbuszért 12 film száll versenybe. A Proxima szekcióba szintén 12 filmet vetítenek majd, a Special Screenings válogatásban pedig 10 alkotás kapott helyet.
Az Iveta Grófová rendezte szlovák-cseh-magyar koprodukció, a The Hungarian Dressmaker, melynek főszereplője Borbély Alexandra, a fődíjért zajló versenyben vesz részt a filmfesztiválon. A film a nacionalizmus felemelkedéséről szól, helyszíne az 1940-es évek Szlovákiája. A történet főhőse Marika, a szlovák-magyar határon élő, megözvegyült varrónő, aki egy zsidó fiút bújtat az otthonában.
Karlovy Varyban eddig kétszer nyerte el a fődíjat magyar film: 2013-ban Szász János háborús drámája, A nagy füzet, 2016-ban pedig Hajdu Szabolcs mikroköltségvetésű közérzetfilmje, az Ernelláék Farkaséknál kapta a Kristály Glóbuszt, Hajdu pedig emellett a legjobb férfi alakításért járó elismerést is megkapta. A 2014-es fődíjas Kukoricasziget operatőre Ragályi Elemér volt, az egykori East of the West elnevezésű szekcióban (ezt váltotta 2021-ben a Proxima) pedig többek között Horvát Lili elsőfilmje, a Szerdai gyerek, Csuja László Virágvölgye, Nemes Gyula Zerója, valamint a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan is szerepeltek, sőt, a Szerdai gyerek a szekció fődíját nyerte 2015-ben.
Az 58. Karlovy Vary Filmfesztivált június 28. és július 6. között rendezik meg, a The Hungarian Dressmaker pedig várhatóan hamarosan hazánkban is a mozikba fog kerülni.
(Via magyar.film.hu)