…fogalmazódik meg az elsőkönyves Horváth András Dezső Legjobban a nőktől féltem című könyvében az az alapvetés, amit talán mindannyian tudunk, vagy legalább sejtünk, de rendre elfelejtünk. A főszereplő férfi fejében egy trauma hatására félelem és testiség közé egyenlőségjel kerül. Sok év magányos − remetelétet és féktelen, nem hagyományos módon történő nőzést ötvöző − vergődés után önmaga keresésére indul.
– Már a cím is megállít. Mi a története?
– A munkacím Pavlov erekciója volt. Aztán menet közben rájöttem, hogy amúgy is sok provokatív dolog van ebben a könyvben, ha a címben is explicit van jelen az erotika, akkor az már kontraproduktív. Nagyon sokat gondolkodtunk a kiadóval (Molnár Geraldine), a művészeti vezetővel (Benedek Ágota) és a szerkesztővel (Ughy Szabina), hogy mi legyen a megoldás, és már majdnem elment nyomdába a könyv, amikor megtaláltam a szövegben a címnek való mondatot…
– …Ami a nyitójelenet egyik fontos mondata. „Végül megfogadtam a pszichológusom tanácsát, és felhívtam egy kurvát.” Ez meg az első mondat. Ki az a barom pszichológus, aki amatőr módon tanácsokat osztogat, ráadásul ilyesmit? Gondoltam. Aztán tovább olvastam.
– Nagyon sok múlik az első mondaton. Figyelemzavaros korban élünk, ha ez nem ragad meg, leteszem a könyvet. A 2023-as Margó Fesztiválon volt a könyv bemutatója, ahol egy rövidebb részt olvashattam fel. Tudtam, hogy akkor, ott nagyon sok minden el fog dőlni. Végül az első fejezet mellett döntöttem. Egy nagy színpadon álltam, velem szemben körülbelül 350 ember. Izgultam, ömlött rólam a víz. Életemben először olvasok fel, az első regényemből, és rögtön egy ilyen mondattal kezdek. Utána a szövegben is van egy pici csend, tehát én is hagytam egy nagyon kicsi szünetet. Síri csend. Aztán távoli kuncogások, nevetések, felhördülések. És akkor éreztem, tudtam, hogy ez működik.
– Működik és él, ahogy a teljes szöveg. Egy-két nap alatt fel lehet zabálni a több mint 300 oldalas könyvet. Le sem tagadhatnád, hogy forgatókönyveket is írsz.
– A forgatókönyvírás előtt kijártam egy másik iskolát is, ami az újságírás. Ez egy nagyon-nagyon jó iskola, ráadásul én printben kezdtem dolgozni, ahol fontos a határidő, a terjedelem. Megtanulod a benned lévő mondanivalót szigorúan kezelni, megtanulod elmondani azt, amit szeretnél. Nagy hatással voltak rám az amerikai rövid prózák is, régebben én is írtam az újságírás-irodalom, irodalom-forgatókönyvírás határvidékén mozgó novellákat.
– Kit mondhatunk ma írónak?
– Azt, akinek van mondanivalója. Akinek van egy jó története. Számomra mindig ez volt a fontos olvasóként: hogy érzem-e azt, hogy aki írta a könyvet, az átélt valamit, amit el akar mondani. Azokhoz a szerzőkhöz vonzódom, akiknek erős, szubjektív képük van a világról. Amivel nem feltétlenül kell egyetérteni, de megállít, elgondolkodtat.
Nagybetűs könyvek Horváth András Dezső könyvtárából
Dino Buzzati: Egy szerelem története
Milan Kundera: Tréfa
Michel Houellebecq: A csúcson
Charles Bukowski: Posta
George Orwell: Csavargóként Párizsban, Londonban
– Van olyan magyar író, akit mesterednek tekintesz?
– Lábass Endrét nagyon nagyra tartom, kevesen ismerik sajnos, miközben szerintem fantasztikus tehetségű író olyan sajátos világgal, ami lenyűgöző. Ahhoz a fajta nyelvi szépséghez és nyelvi álmodozáshoz, ami benne van az írásaiban, én mindig nagyon kötődtem. Szép történeteket ír, szépelgés nélkül. Ez Petri Györgyre is igaz, az ő versei is erősen megszólítanak. Kifinomult és ötletes módon használja a nyelvet, közben pedig karcos és őszinte. Ez iszonyúan szép. Szerintem a magyar irodalom legszebb verse a Hogy elérjek a napsütötte sávig. Az utolsó négy-öt sor világirodalmi szinten is kiemelkedő. Abban sincs szépelgés.
– Ez tűnt fel talán először, miközben olvastam a könyvet. Hogy itt aztán nincs szépelgés, nincs bölcselkedés, nincs okoskodás. A történet mégis edukál.
– Soha nem rejtettem véka alá, hogy a regény erősen önéletrajzi ihletésű. Sok minden nem úgy történt az életemben, ahogy le van írva, de a kiinduló konfliktus az például igen. Majdnem két évtizeden keresztül hordoztam magamban ezt a történetet, ezalatt a rárakódott rétegek, kellemes önhazugságok lebomlanak. Marad a nyers valóság és a válaszkeresés. Számomra az irodalom, az olvasás éppen ez utóbbiról szól. Azért olvasunk történeteket, mert válaszokat keresünk a kérdéseinkre. Ezek lehet, hogy nem kényelmes, lelkünket simogató válaszok, de válaszok. Az edukálás nem volt cél, nem jó, ha a könyveinkben, filmjeinkben meg akarjuk mondani, hogy ki a jó ember. Engem kifejezetten zavar a művészetekben egyre jobban terjedő morális leckéztetés. Arra szerettem volna inkább rávilágítani, hogy ne ítélkezzünk. A kapcsolatainkban, párkapcsolatainkban rengeteg sérülés ér minket. Mindenkit. A nőket is, a férfiakat is. Fontos a szándék, hogy próbáljuk megérteni a másikat. És figyelni rá. A közösségi média korában is, amikor elfelejtettünk figyelni egymásra. Az emberi kapcsolatoknak – ahogy a jó szexnek is – az alapja a figyelem.
– Hétköznapi – néhol trágárságba hajló – párbeszédek, kíméletlen humor és önirónia, illetve sok szexjelenet – finomkodás nélkül ábrázolva. Mennyire nyitott erre a hazai olvasóközönség?
– Miközben írtam, nem gondolkodtam azon, hogy mennyire vagyok szókimondó vagy trágár. Azt éreztem, hogy van bennem egy belső iránytű, és fogom érezni, ha valami trágárrá válik, ahogy azt is, hogy mikor nem szabad elkenni például egy szexjelenetet. Engem sokszor zavar a szexualitás ábrázolásával kapcsolatban, hogy úgy csinálunk, mintha nem ez lenne az egyik legfontosabb dolog az életben. A szex egyszerre nagyon szexi, közben meg bonyolult, néha kimondottan kényelmetlen is tud lenni, az viszont biztos, hogy nagyon sok mindent mozgat. Itt élünk, a 21. században, és még mindig annyi tabu veszi körül a szexualitást, hogy ha én kendőzetlenül írok erről egy jelenetben, az emberek a szájuk elé kapják a kezüket, miközben a 12 éves gyerekek pornót néznek a telefonjukon, és minden arról szól, hogy legyünk végre őszinték, mondjunk ki dolgokat. Szerintem az embereknek nincs már idejük, türelmük a mellébeszélésre. Nekem legalábbis biztos, hogy nincs. Az sem jó, ha az irodalomban a nyelv mögé rejtjük azt, hogy valójában semmiről nincsenek gondolataink és valódi élettapasztalatunk.
– Van megfogható különbség a könyv női és férfi fogadtatása között?
– Nagyon meglepett, hogy mennyien azonosulnak a főszereplővel a női olvasók közül is. Nemcsak olyan visszajelzések jöttek tőlük, hogy „Á, végre értem, hogy mi miért történt azzal a férfival az életemben”, hanem hogy ők személyesen, mint nők tudnak menni a főszereplő félelmeivel és szorongásaival. A nők egyre felszabadultabban beszélnek a szexualitásról, a férfiak többsége viszont ugyanott tart, ahol harminc éve. A férfi olvasóktól nagyon különböző reakciók jöttek. Sok személyes történet arról, hogy ők miért küzdöttek hasonló dolgokkal, mikbe menekültek. Rengeteg üzenetet kaptam és kapok, sokszor az is előfordul, hogy olyan profilról, amit csak azért csináltak, hogy tudjanak nekem írni. Fontos dolog a modern férfiasság megélésében, hogy azt, hogy nem vagy tökéletes, hogy vannak fájdalmaid, sebeid, azt nem elrejteni kell. Ha megmutatod ezeket valakinek, attól csak vonzóbb leszel, mint férfi. És ezt nekem is meg kellett tanulnom, ahogy a regény főszereplőjének is…
– …Sok-sok tévút és kínlódás után. Illetve inkább közben. A Legjobban a nőktől féltem összességében nem annyira fejlődésregény, inkább vergődésregény. Egészen az utolsó pillanatig, amikor felcsillan egy halvány reménysugár… Milyen előfeltételei vannak annak, hogy a két nem bántás nélkül tudjon őszinte lenni egymáshoz?
– Vergődésregény! (felnevet) Ez nagyon tetszik. Tudod, hányan kérdezik, hogy mi ennek a könyvnek a műfaja? Használhatom ezentúl ezt a meghatározást? A bántás nélküli őszinteség előfeltételei a már említett figyelmen és megértésre való szándékon kívül a bizalom, a türelem és a párbeszéd. Hogy ne tapadjunk rá egy-egy ideológiára, amitől eltántoríthatatlanok vagyunk, és még a hálószobában is a jelszavait szajkózzuk. És azt is fontos tudni, hogy nem lesz jobb a világ, ha engem valaki valamikor bántott a másik nem tagjai közül, és én visszabántom őt, vagy a többieket. A megbocsátás és a belső erő nem kizárják, inkább kiegészítik egymást. Az egymással való jó bánáshoz fontos az önismeret, az önelfogadás is.
– „Márai egy faszfej”, jelenti ki a főszereplő apja az egyik fejezetben. Közben többszörösen kiderül, hogy a központi karakter egészen hasonlóan gondolkodik a zenéről, mint Márai a Füveskönyvben. Ahová a zene kiárad, ott az értelem törvényei nem érvényesek többé.”
– Márai naplói az egész életemet végig kísérő, fontos olvasmányélmények. Most is az egyik naplót olvasom. Egy hihetetlenül művelt és intelligens ember mond sokszor olyan dolgokat, amikkel abszolút nem értek egyet. Amit a zenéről és az értelemről mond, abban szerintem az a nagyon érdekes, hogy a zene tükrözi a korszellemet is. Én nagyon szeretem a zenét, nagyon kapcsolódom érzelmileg a zenéhez. Amikor egy zenéből eltűnnek a hangszerek, tehát eltűnik belőle az emberi tényező, és csak a ritmus marad, az számomra ijesztő. A főszereplőmnek is van egy komoly averziója a zene irányában, amivel én sok ponton egyet tudok érteni. A zenét szerintem az eltömegesítés öli meg, ami nagy probléma. A zenében az egyik legjobb dolog a csend. És szerintem ez az, ami hiányzik a modern világból, és sokszor a modern zenéből is. Különböző zenei stílusok szólalnak meg a különböző jelenetekben, és van egy jelenet, amiben egy techno buliba megy a főszereplő.
Az én életemben is nagyon érdekes tapasztalat volt, hogy ennél unalmasabb, lélektelenebb és üresebb dolgot nem tudok elképzelni, mint egy ilyen buli. Márai azt mondja, hogy az érzelmek elnyomják az értelmet. De mi van, amikor már érzelem sincsen? Közben meg értem, hogy miért mennek oda az emberek, értem, hogy ők mit élnek át. Ez az üresség viszont szomorú. Ez nagyon belengi az én saját fiatalságomat, meg ennek a karakternek a magányát is, amiben ő teng-leng. Aminek csak a kiindulópontja az a szexuális probléma, amit nem tud megoldani. Az ürességtől lesz frusztrált. Sokszor olyan dolgok jelennek meg a zenében, amik nevetségesen szemben állnak azzal, ahogyan élünk. A könyv egy másik jelenetében, egy fürdőruha bemutatón hip-hop zene szól. Tényleg erre vágynak az emberek? Amit a videoklipekben látunk? Nekem is erre kéne vágynom?
– A regény egyik kulcsfigurája a 80 éves szexológus, Márta néni. Meghatározó karakter a főszereplő idős édesapja is.
– Ez a két ember fontos dolgokat mond ki a könyvben. A körülbelül 250-300 ezer éves emberiség történetében teljesen új dolog, hogy társadalmi szinten nem tudunk mit kezdeni az idős emberekkel. Az idős kor most egyáltalán nem érték, hanem gúnyolódás tárgya. Itt vannak ezek az emberek, akik annyi mindenen keresztül mentek. Nem azt mondom, hogy mindent ugyanúgy kell csinálnunk, mint nekik, de legalább hallgassuk meg őket. Előbb-utóbb mi is keresztül fogunk menni azokon a dolgokon, amiken ők keresztül mentek.
– Megrázó, ahogy az egyik fejezetben Kuroszava: A vihar kapujában című klasszikusát egy 6 éves szemüvegén keresztül jeleníted meg. Te mikor láttad először a filmet és mit jelent neked? Hogyan változott az igazsághoz való viszonyod az életed során?
– Az a jelenet megtörtént a valóságban, az én életemben. (A főszereplő apja az igazság arcait akarja megmutatni a 6 éves kisfiának, ezért lejátssza neki a filmet – a szerk.) Emiatt a traumatikus gyerekkori élmény miatt nehéz a viszonyom a Távol-Kelettel. Sokáig nem érdekelt. Most kezdem el érteni, hogy mik azok a dolgok, amik lenyűgözőek abban a kultúrában. Pont úgy, ahogy a regény főszereplője az évek múlásával egyre jobban megérti az apját, és általa önmagát is. A filmben az igazság komplexitása jelenik meg. Ameddig az ember fiatal, és erős az igazságérzete, addig nagyon erősen érzékeli a vele, vagy a világban történő igazságtalanságokat, erős érzelmi reakciói vannak. Aztán ahogy telnek az évek, rájövünk, hogy ha kiragadunk egy eseménysorozatból egy pillanatot, akkor könnyű igazságot tenni, de a nagy egészet vizsgálva ez borzasztóan nehéz. Ez igaz az emberi kapcsolatokra is. Nem kell mindenkit felmenteni, de érdemes egy pillanatra megállni, és átérezni, hogy a másik min mehet keresztül, mielőtt ítéletet mondunk fölötte. Ez nem könnyű feladat, de egymás meghallgatása, az egymásra figyelés a végén mindig kifizetődik. Nem csak a szex lesz jobb tőle, hanem az életünk is.