• Blogok
  • Intermezzo
  • Közvetítések
  • Magazin
  • Rádió
  • Papageno Klasszik
  • English
Kategóriák
  • #ZENE
  • #SZÍNHÁZ
  • #TÁNC
  • #FOLK
  • #KIÁLLÍTÁS
  • #KÖNYV
  • #FILM
  • #GYEREK
  • Papageno Rádió
Blogok
  • Altalena
  • A magyar fuvolázás története
  • Animo
  • Arcus Temporum
  • ARTE blog
  • art:képző
  • art quarter budapest
  • A zeneművészet Junior Primái
  • Bach Mindenkinek Fesztivál
  • Backstage
  • Barokk sarok
  • Bartók Tavasz
  • Bartók Világverseny
  • Berlini kalandozások
  • Beszélő képek
  • Brüsszeli Csipke
  • Budaörsi Latinovits Színház
  • Caruso
  • Cziffra Fesztivál
  • Debrecen
  • Debreceni Ünnepi Játékok
  • Egy hályogkovács emlékei
  • Erdély blog
  • Érdi Tamás története
  • Esterházy
  • eSzínház
  • Etno magazin
  • Eyes and Ears on Budapest
  • Fészek Művészklub
  • Fesztivál Akadémia
  • Fischer Ádám története
  • FOCUS on You
  • Giargiana
  • Goethe ráér
  • Gramofon
  • Hagyományok Háza
  • Hallomások
  • Hangszercsodák
  • Haydneum
  • Himnusz-történetek
  • ICMA blog
  • Így írunk mi
  • Jazztörténetek
  • JM blog
  • kamara.hu
  • Kaposfest
  • Kataliszt
  • Képzőművészeti Aktuál
  • Kisvárdai Fesztivál
  • Klassz a pARTon!
  • Kodály Verseny
  • Kórusblog
  • Könyv-papír-olló
  • Könyvsarok
  • Kreatív Európa történetek
  • Kultúr-linzer
  • Kultúrpanda
  • KultúRecept
  • Liszt Ünnep
  • Madridi mozaikok
  • Magyar Zene Háza
  • Marton Éva Énekverseny
  • Mesélő lakosztályok
  • Minden, ami opera, minden, ami Szeged
  • Minden nap színház
  • Mindent Kocsisról
  • MNM Tudástár
  • Mozart Planet
  • Múlt századi csillagok
  • Múzeum+
  • MuzsikAlkohol
  • Müpa magazin
  • Művészetek Völgye
  • m. v.
  • Nagyváradi történetek
  • Operaház
  • Orgonablog
  • Orientale Lumen
  • Oroszlánkörmök
  • Orosz Zenei Fesztivál
  • Pagony
  • Papageno Klasszik
  • Parlando
  • PerfActionist
  • PeterPress
  • PH-érték
  • Purcell – Orfeo
  • Régi Zenei Napok
  • Rost Andrea
  • Ruttkai és kora
  • Senki többet?
  • Sisi gödöllői kastélya
  • StageHive
  • Steinway
  • Szentendre
  • Színikritikusok Díja
  • Színház mindenkinek
  • Színtézis
  • Szokolay
  • Szomorú vasárnap
  • Táncmesék
  • Te csak hallgass!
  • Trafó
  • Utolsó Óra
  • Várfok Galéria
  • Városmajori Szabadtéri Színpad
  • Wagner úr
  • Zenélő bábok
  • Zeneoktatás
  • Zeneszó
  • ZÖLD+KULT
  • Zsámbéki Nyári Színház
  • Ў – A szabadság blogja
Facebook Instagram Vimeo YouTube
  • Blogok
  • Intermezzo
  • Közvetítések
  • Magazin
  • Rádió
  • Papageno Klasszik
  • English
Facebook Instagram Vimeo YouTube
Papageno
Papageno
Könyv Címlap

„Ez volt a dolgod: hogy élj és elfáradjál” – Márai Sándorra emlékezünk

Szerző: Vass Norbert2019. február 21.
Facebook Twitter E-mail
Márai Sándor - forrás: jokaiszinhaz.hu

Százhúszezer szóval beszélte el, hogy él, aztán nyolcvannyolc esztendős korában örök szótlanságra ítélte magát. Ha túl sokat csalódott és szenvedett is, és számtalanszor érezte az életet reménytelennek, a feladatáról sohasem feledkezett meg: írt és minden körülmények között ember maradt.

Márai Sándor 1900. április 11-én született egy felvidéki szász családban, Kassán. Tizennyolc éves korában került a Magyarország című laphoz, ahol Krúdy Gyula munkatársa lett. Egy héttel azután, hogy betöltötte a huszonhármat, feleségül vette Matzner Ilonát, azaz Lolát. Alig múlt el harminc, amikor elbúcsúzott a polgárság elsüllyedt eszményétől, nem volt még ötven, amikor örökre elhagyta Magyarországot, mielőtt pedig betöltötte volna a kilencvenet, mindenkit eltemetett maga körül. Egyedül maradt.

Mérhetetlenül egyedül van Gaál Csaba 1988-ban készült felvételén is. Fáradt, de figyelő szemekkel, ritkás hajjal, vastag, fekete keretű szemüvegben, frissen borotválva és megtörten ül a kamera előtt. Az 1999-ben, a Helikon gondozásában megjelent, Márai 1984 és 1989 közötti naplóbejegyzéseit közreadó kötet címoldalán látható ez a fénykép. A nyolcvannyolc éves Márai Sándor agársovány és kimerült. Egy görög sorstragédia csapásaival sújtott ember arca az övé.

Márai Sándor: Napló 1984–1989

Az 1943-ban megjelent Füves könyv egyik passzusa jutott eszembe erről a fotóról: „Fáradt vagy élni? Igen, egy napon úgy érzed, túlságos feladatra vállalkoztál, mikor embernek születtél e földre. Túl sok volt az ellenállás, a kiszámíthatatlan, az ellenséges, az aljas, a reménytelen, túl sok volt a feladat, túl sok a szenvedés, a csalódás. De nem gondolod-e, nem érzed-e, hogy éppen ez a reménytelenség, ez a »túl«, ez a »sok« adott rangot és értelmet életednek? Nem érzed, hogy feladatod volt, személyes dolgod? Nem érzed, hogy a természet, mely olyan esztelenül túloz és pazarol, megtisztel azzal, hogy embernek alkotott és emberi mértékben szabta ki a feladatot a földön? Mi lehetsz más, mint fáradt? Ez volt a dolgod: hogy élj és elfáradjál.”

Márai Sándor fáradhatatlanul, kompromisszumok nélkül élt és dolgozott. A munka adott a létének célt. Valamit azonban az írásnál is többre tartott. Amit 1929-ben, a Színházi Élet kérdésére válaszolt, tulajdonképpen egész életére érvényes maradt.

„Már kiskoromban ember szerettem volna lenni.”

Móricz Zsigmond, Püski Sándorné, Kemény Jánosné, Kemény János és Márai Sándor – fotó: Wachter Klára / Petőfi Irodalmi Múzeum

Egyébként gyűlölt interjút adni. Úgy gondolta, egy író leghelyesebben műve egészével válaszol az időszerű kérdésekre. Most egy rövid részletet idézek csak A négy évszak című, 1938-ban megjelent könyvéből. Ez a néhány sor azonban sokat elárul arról, ahogy Márai Sándor az anyanyelvéről gondolkodott.

„Édességem, kenyerem, szerszámom, bánatom, boldogságom, magyar nyelv! Hangszerem is vagy, de ezt is ki tudom fejezni veled: »A fene egye meg, már megint hová rakták a cipőhúzómat?« Aztán ezt is mondhatom: »Haldokló hattyú, szép emlékezet.« Százhúszezer magyar szóval mondhatom el, hogy élek. Magyar nyelv, szerelmesem, ítélőbírám, andalgásom, kegyetlenségem. Mindenem te vagy. Élek benned, mint a sejt a vérben. Ha meghalok, utolsó pillanatban magyarul gondolom majd: »De furcsa, éltem!«”

„Az életnek értéket csak a szolgálat adhat, amellyel az emberek ügye felé fordulunk” – ezt pedig Márai Füves könyvében olvashatjuk. Az embertelen rendszerek idején képtelen volt szolgálni, ezért sem a német, sem az orosz megszállás alatt nem végzett munkát, 1948-ban pedig elhagyta az országot. Önkéntes száműzetésbe vonult. Genfbe, Nápolyba, New Yorkba, majd Salernóba költözött, az utolsó állomás pedig San Diego volt számára.

„Ezekben a napokban negyven éve, hogy elutaztunk Budapestről”

– jegyezte fel a Naplójába 1988. augusztus 27-én. „A búcsúzók közül, akik a pályaudvarra kísértek, talán él még a kis pesztonka – a többiek, Tibor, Miksa, talán fél tucat barát, mind elhaltak. (…) Elmentek Lola és János, aztán minden egykori személyes ismerősöm, pályatársam. Teljesen egyedül maradtam, 89-ik évemben a járás, látás egyre rosszabb, olvasni már csak negyedórákat tudok, aztán zavaros a látás, séta legföllebb egyszer föl és le a ház előtt, bottal. Alkohol majdnem semmi, pohár vizes bor, néha egy sör. Cigaretta kb. napi 10. Szex, ilyesmi semmi, álmomban sem. Nem is hiányzik. Gyöngédség jól esne, de nem bízom senkiben. (…) Semmi tiltakozás a halállal szemben, de semmiféle halálvágy.”

Az alkotás vágya viszont – bár egyre ritkábban és rövidebben ír – Máraiban egészen a végsőkig kitart. Többször megpróbálta pedig abbahagyni. Amikor például az 1976 és 1983 közötti Naplójának korrektúráját adta postára, feljegyzése szerint afféle „búcsú a mesterségemtől”-érzés vett rajta erőt. Aztán mégis folytatta. Tovább. Haláláig. Utolsó éveire azonban a visszavonhatatlan öregedés és a megélt veszteségek vetettek sötét árnyakat.

Naplójának utolsó kötetében egyre több feljegyzés tudósít felesége vagy a saját rosszulléteiről, az elhunyt barátokról és családtagokról.

Lolát 1986-ban veszítette el. Az óceánba szórták a hamvait, ahogy később Máraiét is. Előtte még majdnem három évig élt, és saját döntésének megfelelően kerülte a társaságot. Egyedül volt magányos. Kedélyállapota – Naplójának tanúsága szerint – ingadozó, éjszakánként Huizingát és Krúdyt olvas.

Ide kapcsolódik:
Egy finom lovag áhítatával mesélt - Krúdy Gyulára emlékezünk

„Az igazi tragédia nem az, mikor a végzet kényszerít egy embert, hogy meghaljon valamiért. Az igazi tragédia, mikor nincs módunk élni valamiért, amit nagynak, igaznak és becsesnek ismertünk meg. Ez a legszörnyűbb végzet. S ebbe csakugyan bele kell halni” – írta a Film, Színház, Irodalom 1940-ben megjelent, karácsonyi számában. És a társ elveszítését követően szemlátomást színtelenebbek lettek számára az ünnep- és a mindennapok, odalett az utolsó szál is, ami az élethez, a küzdéshez kötötte Márait.

Hiába hívják, és kecsegtetik könyveinek újbóli kiadásával, haza már nem szeretne utazni. Nem érez semmiféle azonosságot az ötven, vagy akár harminc évvel azelőtti önmagával, és taszítja a prófétaszerep is.

„A műemlékek közös sorsa, hogy a kutyák végül lepisálják a talapzatot” – jegyzi fel a Naplójába 1988. április 25-én.

„A fényképekről idegen alak néz vissza reám, mint egy futó ismerős, akivel találkoztam valaha. A másik »én«, a személyiség, aki a valóságban vagyok, nem változott. De ennek nincs arca” – írja ugyancsak a Naplójában.

Márai Sándor szobra Kassán, Gáspár Péter alkotása – forrás: Wikipedia

Erről Márai egy másik fényképe jut eszembe. Az író születésének centenáriumán, a Petőfi Irodalmi Múzeumban bemutatott tárlaton lehetett vele találkozni. 1961-ben, a Massachusetts-i Hyannisban készült. Az író egy fának dől, lezseren. Bermudanadrágot, bőrcipőt és szinte térdig fölhúzott zoknikat visel. Cigarettát szív és egy tengerparti tűlevelű vet árnyékot az arcára. Mintha erre a képre gondolna a föntebb említett ’88-as fotónak a Máraija, mielőtt lecsukódik a szeme.

„A halál, amire nem vágyakozom különösebben, nem probléma, hanem szükségesség, eddig még mindenki túlesett rajta, és utólag senki se panaszkodott. (…) Mostanában, az egyedüllétben engem is kísértenek az álmok, laikus módon szeretnék választ kapni egy illetlen kérdésre, amit jó társaságban nem szabad kimondani. A kérdés így megy: – Lehet, hogy talán mégis van lélek?” – írta Szőnyi Zsuzsának, halála előtt alig fél évvel.

„Lelkemhez s a magyar nyelvhez van közöm; néhány könyvhöz, tájhoz, vershez magyarul. Minden más közömbös és reménytelen” – ezt pedig Naplójába jegyezte le. Márai Sándor hosszú, viszontagságos, vallomásos és teljes élete, valamint elsüllyedt világokról szóló örök érvényű munkái egy különös, kegyetlen évszázad lenyomatát őrzik. Jól tesszük, ha őrizzük magunkban a szavait mi is.

évforduló márai sándor megemlékezés
Megosztás. Facebook Twitter LinkedIn E-mail
Előző bejegyzésA Bajor Állami Opera cenzúrázni kényszerült fedetlen kebleket mutató Tannhäuser-videóját
Következő bejegyzés Megjelent Molnár Levente első szólóalbuma

Ajánlott Bejegyzések

Intermezzo

Tudtad, hogy Mexikóban létezik egy Márai Sándor Könyvesbolt?

2023. január 31.2 perc olvasás
Ў - A szabadság blogja

Miféle győzelem!!? – Dmitrij Nagijev tárcája

2023. január 31.5 perc olvasás
Gurubi Ágnes - fotó: Bazánth Ivola
Így írunk mi

Így írunk mi – Új blog indul a Papagenón

2023. január 31.4 perc olvasás

A hozzászólások le vannak zárva.

Promóció
Az almafa virága - forrás: Vertigo Promóció

Tiltott szerelem Budapesten – Érkezik Az almafa virága a mozikba

Promóció

Felelős hitelességgel – Homonnay Zsolt a Mária főhadnagy rendezéséről

Mentorok - forrás: Déryné Program Színház mindenkinek

„Meglepő volt, milyen sokan akarnak drámát írni Magyarországon!”

Szent István Filharmonikusokat Záborszky Kálmán vezényli - forrás: Szent István Filharmonikusok Promóció

Petőfi, Kacsóh Pongrác és Lajtha László előtt tiszteleg a Szent István Filharmonikusok koncertje

Keller András - fotó: Emmer László Promóció

Hallgassunk Schubertet! – Tematikus nappal kezdi az évet a Concerto Budapest

Promóció

Sok hűhó semmiért – A BDZ-műhely újabb összművészeti produkciója

Hírlevél

Ne maradjon le semmiről!

Hírlevelünkben minden csütörtökön megkapja a legfontosabb kulturális híreket és a következő hét legjobb programjait.

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

  • Impresszum
  • Médiaajánlat / ÁSZF
  • Adatvédelem
  • Szerkesztőségi alapelvek
  • About Us
  • Kapcsolat
Menu
  • Impresszum
  • Médiaajánlat / ÁSZF
  • Adatvédelem
  • Szerkesztőségi alapelvek
  • About Us
  • Kapcsolat

Member of

Hírlevél feliratkozás

0001
0001
SB_LOGO_2022-1
SB_SEAL_cmyk_2022-1

A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:

© 2022, Papageno Consulting Kft. Minden jog fenntartva.

Type above and press Enter to search. Press Esc to cancel.