1903. június 6-án született Tifliszben, és 1978. május 1-jén hunyt el Moszkvában Aram Hacsaturján. Bár Kardtáncát a klasszikusok crossover ritmusú kedvelői is ismerik, az örmény származású zeneszerző életműve ennél jóval szélesebb palettát mutat.
A Gnyeszin Intézetben tanult 1922 és 1929 között gordonka és zeneszerzés szakon, majd a a moszkvai konzervatórium növendéke lett. Mindkét iskolába tanárként tért vissza az 50-es években. Darabjaiban egyaránt felfedezhető az örmény folklór és a 19. századi orosz zenei hagyományok hatása. Sokféle műfajban alkotott. Írt vokális műveket, versenyműveket, kamaradarabokat, három szimfóniát, filmzenéket. Hegedűre, csellóra és zongorára komponált versenyművét David Ojsztrah, Szvjatoszlav Knusevickij és Lev Oborin számára írta, akik mintegy húsz évig koncerteztek a darabbal.
Testvére a Moszkvai Művész Színház rendezője volt, innen datálódik a színházi zenék iránti vonzalma. Komponált kísérőzenét a Macbeth-hez, Lermontov Álarcosbáljához. Maradandót alkotott balettzenéivel is, amelyek közül a Gajane és a Spartacus a legismertebbek, de nem csupán a balettszínpadokról. A Spartacus egy-egy részlete hallható az Onedin család sorozatban (főcímzene), a Caligula és a Jégkorszak 2. című filmekben. A Gajane Kardtánca a 2001: Űrodüsszeia és a The Hudsucker Proxy című filmben hallható. A színházi zenéknek a szvit változatát is elkészítette.
A korszellemnek megfelelően írt Sztálint és Lenint dicsőítő műveket, a 3. szimfónia, illetve a Zsdanov-rendelet következtében kegyvesztetté vált. A párt központi bizottsága 1948-ban Zsdanov kezdeményezésére határozatban ítélte el a „formalisták” képviselőit: Hacsaturjánt, Prokofjevet és Sosztakovicsot. Nyilvánosan önkritikát gyakorolt, később rehabilitálták, 1957-ben visszakerült a Zeneszerzők Egyesületének vezetőségébe.
(Életrajz: Khachaturian.am)
