Minden vágyuk, hogy az Opera balettművészei legyenek, és mindent meg is tesznek ezért. A Magyar Nemzeti Balettintézet növendékei először mérettették meg magukat a nemzetközi porondon: a bécsi VIBE-ról minden budapesti versenyző éremmel a nyakában érkezett haza március végén.
Kilencen indultak el az osztrák fővárosba, izgatottan, de mestereik iránt érzett teljes bizalommal, nagyon szigorú és sűrű felkészülési időszakot követően március végén, hogy részt vegyenek életük első nemzetközi balettversenyén.
A Balettintézet növendékei három első és két második helyezéssel büszkélkedhetnek: balett kategóriában Ruip Katica és Kökény Hámori Szilárd aranyat, Strbka Zsófia szintén aranyat, Gorondi Eszter ezüstöt nyert, contemporary junior kategóriában Kökény Hámori Szilárd aranyat, modernben pedig Csató Málna, Hampl Rebeka, Mondok Eszter, Prinyi Dorka és Sutherland Mia ezüstérmet kapott.
A növendékek másfél éve tanulnak az intézetben, a napi másfél órányi balettet modern tánc vagy képességfejlesztés követi, a hét öt munkanapjának mindegyikét gyakorlással töltik úgy, hogy közben az iskolában is teljesíteniük kell. Januárban pedig elkezdődtek a spicc-cipős órák is, a leendő balerinák kedvencei.
Egyikük sem előképzettség nélkül érkezett ide, ezért a csoportok összeállítása, a felzárkóztatás és a rossz beidegződések legyőzése egyaránt komoly feladatot jelentett, meséli Mráz Kornélia mesternő, aki a csapat legfiatalabb növendékét, Gorondi Esztert készítette fel a bécsi versenyre. Ráadásul maga alkotta meg a koreográfiát is, hiszen Eszter még csak az első osztály anyagában van otthon, így az ő tudására kellett darabot találni, ami olyannyira nem ment könnyen, hogy Mráz tanárnő inkább másként döntött: „Számos felvételt végignéztem, de nem találtam olyat, amit másfél hónap alatt el tudtunk volna sajátítani. Szerencsére ez a verseny lehetőséget ad arra is, hogy saját koreográfiával nevezzünk, így esett a választásom az Anna-polkára. Még ehhez is meg kellett tanulni sok komplikált forgást, amit a balettórán nem vettünk még, de Eszter nagyon jól vette az akadályt.”
A cikk eredetileg az Opera Magazinban jelent meg.
A növendékek jellemzően 9-10 évesen kerülnek be az intézetbe, ekkor már követhetik a klasszikus képzettséget megalapozó Vaganova-módszert, de legtöbbjük már 6-7 éves kora óta táncol. Sőt van, aki három éves korában lépett először balett-terembe, akkor még csak a testvérét követve, de azonnal ott is ragadt. Nemcsak a spicctechnika, a modern is idén került be a tananyagba: a heti egy órát Sárközy-Holler Ágnes tartja, ő készítette fel a versenyre Riverside csoportot – tagjai Csató Málna, Hampl Rebeka, Mondok Eszter, Prinyi Dorka és Sutherland Mia –, akik szintén a mesterük saját koreográfiájával nyertek ezüstérmet.
Én sem kezdtem velük a nulláról, mert a balettórákon szerzett tudás támogatja az én munkámat is. Esetemben a nehézséget az jelentette, hogy a modern egy gyűjtőnév, amibe nagyon sok minden belefér, így ki kellett találni, hogy mit is tanítsak pontosan. Az eredmény az lett, hogy olyan technikát nem oktatok, ami a balettórán előkerül, de minden mást igen, ami például A vágy villamosához vagy egy Kylián-darabhoz kellhet.
Radina Dace, Mráz Kornélia és Vetési Adrienn tartja az alapozó képzést, de egybehangzóan állítják, hogy egyáltalán nem az a céljuk, hogy csak a klasszikának neveljenek táncművészeket.
Az alapokat megtanítjuk mindenkinek, de majd idővel – két-három év múlva – dől csak el, hogy melyik gyerekhez mi áll igazán közel
– mondja Radina Dace, Ruip Katica és Kökény Hámori Szilárd duettjének és Strbka Zsófia Esmeralda Fleur de lys-variációjának felkészítője.Benne született meg a versenyeztetés gondolata is:
„Fiatalkoromban mindössze két ilyen típusú megmérettetésen vettem részt, mert nem szerettem, ugyanakkor rengeteget tanultam belőlük. Akkor még más volt a világ, szerintem ma már nem is lehet versenyek nélkül előrejutni. De ami még fontosabb: a felkészülés, ez a koncentrált munka és figyelem olyan sokat adott a gyerekeknek, mintha egy osztályt ugrottak volna felfelé. Hatalmas fejlődést látok most. Persze rengeteget is dolgoztak érte, minden este hattól kilencig itt voltunk és tanultunk a VIBE előtti hónapban.” Radina Dace anyának, pszichológusnak és edzőnek érezte magát egyszerre ebben az időszakban, s nemcsak a növendékek, ő maga is óriásit haladt előre „Mindenki hibátlanul futott, mindenki magához képest a maximumot hozta. Azt tanítottam nekik, hogy csak magukkal foglalkozzanak, ameddig a színpadra nem lépnek. Arra kértem őket, hogy mindent pontosan ugyanúgy csináljanak, mint otthon.”
A növendékeknek ez a rutin segített a szokatlan körülmények miatti szorongást leküzdeni.
Inkább a verseny idején zajló workshopoktól tartottak. Főként attól, hogy a többiek sokkal jobbak lesznek náluk. Ez a félelem viszont gyorsan eloszlott.
Nekem mindig az volt a gyengém, ha tudtam, hogy anyukám ott van a nézőtéren. Ezért nem is néztem le, szemmagasság fölé emeltem a tekintetem, belekapaszkodtam a mesternő szemébe, az energiába, amit sugárzott és végigcsináltam. Amikor pedig vége lett a számnak, lenéztem, és az első sorban ott ült anyukám, faarccal. Azt hittem, valamit elrontottam, nagyon megijedtem. Pedig igazából csak elsírta magát
– meséli Mondok Eszter, a Riverside csoport egyik táncosa, aki a Magyar Táncművészeti Egyetem növendéke volt, mielőtt a Balettintézetbe érkezett volna.
„Van, aki túlizgulja a versenyeket és nem tud jól teljesíteni, de a csapatban ez nem így volt. Mindenki nagyon koncentrált volt, aminek elképesztően örültünk. Ráadásul összesen nagyjából tíz modern óránk volt, mielőtt eldöntöttük, hogy belevágunk a felkészülésbe” – mondja Sárközy-Holler Ágnes. Radina Dace szerint a siker kulcsa a mester és a tanítvány kölcsönös bizalma: „Ha a mester szinte olyan mint egy vastag fal a tanítvány háta mögött, akkor bármilyen helyzetben képes arra, hogy megcsinálja, amit te nap mint nap szajkóztál neki.”
https://www.facebook.com/Operahaz/videos/10155500837413181/
Abban a növendékek egyike sem kételkedik, hogy felnőttként táncművész szeretne lenni, sőt abban sem, hogy külföldre legfeljebb tanulni menne néhány évre. Szívük vágya az Opera színpada: táncoljanak akár karban, akár szólóban, klasszikust vagy éppen modernet, ennek számukra most nincs különösebb jelentősége. Ami viszont fontos, hogy addig is a lehető legtöbbet tapasztaljanak és tanuljanak, valamint most már az is, hogy a következő versenyre is felkészülten érkezzenek majd.