A kijevi zsidó kulturális kabinet megbízásából a háború alatt Mojszej Beregovszkij népzenekutató vezetésével gyűjtette össze a holokauszt borzalmai közepette született jiddis dalokat. Beregovszkij a háború után szerette volna ezeket egy ötkötetes sorozatba rendezni, hogy az emberi sorsokat mélyebben, személyesebben ismerhesse meg a közönség. 1950-ben, az újra tomboló antiszemitizmus idején azonban letartóztatták.
1956-ban szabadon engedték és rehabilitálták Beregovszkijt, de ő és kollégái is biztosak voltak abban, hogy a gyűjtés elveszett. A ’90-es években az Ukrán Nemzeti Könyvtár munkatársai megtaláltak náhány jelöletlen dobozt, azokat katalogizálták, de tartalmukat csak egy évtizeddel később azonosította Anna Shternshis, a Torontói Egyetem munkatársa. Az anyag feldolgozása után a kutató három évig dolgozott Pszoj Korolenko előadóművésszel, és az év elején megjelent a Yiddish Glory: The Lost Songs of World War II (Jiddis dicsőség: a II. világháború elveszett dalai) című lemez.
A megsárgult papírokon csak a szövegek maradtak fenn, néhánynak a zenéje is, de a hangszerelés ezek esetében is hiányzott. Nem volt egyszerű feladata Daniel Rosenbergnek és Szergej Ergyenkónak, akik a hangszerelést végezték. A dalok közül voltak olyanok, amelyek korabeli slágerek dallamára készültek, azokat fel kellett kutatni, és ahol nem találtak fogódzót, ott sem csupán a klezmer hagyományra támaszkodtak, hanem a klasszikus és a népzenéből, illetve a jazzből is merítettek.
A dalokat nem profik írták, hanem teljesen hétköznapi emberek, köztük sok nő és gyerek, a Vörös Hadsereg katonái a lövészárkokban, gettókba zsúfolt zsidók, akik így próbálták feldolgozni a velük történteket, így emlékeztek meg elveszített szeretteikről, vagy így próbáltak erőt adni maguknak és társaiknak.
(Via The New Yorker)