Azóta, hogy Dean Brown gitáros elvégezte a híres bostoni Berklee College of Music-ot, mindig őt hívják fel elsőnek, ha egy szupercsapatba jazz-rock szólista kell. Most saját, nemzetközi zenekarát hozza el Budapestre október 16-án.
Brown apja az amerikai hadsereg katonatisztje volt, és éppen Franciaországban szolgált családjával együtt, amikor fia megszületett. Dean az iskoláit már az Egyesült Államokban kezdte, ám Chateauroux, a szülővárosa akkor vált második otthonává, amikor tíz éves korában egy ideig ismét Franciaországban éltek, ahová rendszeresen visszajár. Édesanyja Juilliardot végzett énekesnő volt, Tommy és Jimmy Dorsey swing nagyzenekaraival is fellépett.
Váltsa meg jegyét a koncertre ide kattintva!
Brown első közelebbi találkozása a zenével focizós kisfiú korában zajlott, tanúja volt, hogyan dolgozik anyjával egy gitáros-hangszerelő, aki nagyon menőnek tűnt a szemében. Eleinte a Beatles, Ray Charles és Roy Orbison tévészereplései tetszettek neki. Később, amikor gitárt vett a kezébe, Jimi Hendrix és a Monkees.
Apja egyik következő állomáshelyén, Dél-Koreában az amerikai kolónia tinédzsereinek együttesébe lépett be, és váratlanul helyi pop-sztár lett belőle, teltházas koncertekkel és a hozzá tartozó felhajtással. A történet csak pár évig tartott, a középiskolát már Virginia államban fejezte be, és egyre többször ruccant át Kaliforniába, hogy ellessen dolgokat a nagyoktól. Zenetudományi szakra iratkozott be az egyetemen, és innen már csak egy lépés volt a Berklee, ahová gitár szakra is felvették, amit sikerrel végzettel 1979-ben.
Egy gitáros szaklapnak adott interjúban felidézte: kölyökkorában azt tanácsolták neki, próbálja megérteni a zene mélyebb összefüggéseit, ne csak a virtuóz részét tanulja meg. Három nagyhatású, legendás lemezből tanult a legtöbbet. Az egyik lemez John Coltrane-é volt, aki nélkül nem így szólna a modern jazz.
Quincy Jones a Dohnányi Zenekarral ünnepli 85. születésnapját
Azután egy ellenállhatatlan, örökzöld gitáros, Wes Montgomery klubkoncert felvétele. Végül pedig a nem kevésbé korszakalkotó Mahavishnu Orchestra, John McLaughlin együttesének az Inner Mounting Flame című korongja alakította Brown zenei személyiségét. A felvételekből kihallható mondanivaló megformálását próbálta teljesen elsajátítani Bostonban. Persze a Berklee-n töltött évek a hallgatók számára arról is szólnak, hogy milyen tanárok, milyen hírességek szerződtetik őket. Brownt Tiger Okoshi hívta el gitározni, akit ma viszonylag kevesen ismernek, annál inkább sokatmondó, hogy Brown elődje a zenekarban Mike Stern (az övé pedig Bill Frisell) volt.
New Yorkba ezután főleg azért költözött, hogy autentikus zenészekkel blues zenekarokban szerepelhessen. Először Sternnel alakítottak egy rockos fusion zenekart, majd felkérte őt Billy Cobham, a világhírű dobos, hogy lépjen be az együttesébe. Vele kisebb-nagyobb megszakításokkal azóta is játszik. Brown pályafutása ekkor már végképp úgy fest, mint egy „Ki kicsoda?” a jazz-rock történetében.
Marcus Millerrel 1991-ben kezdett együtt dolgozni. David Sanborn mellett majdnem kilenc évet töltött. Sok rajongó örök kedvencével, a Brecker Brothers zenekarral is vagy négy évig működött együtt, szerepelt a zenekar reunion lemezén is, amelyet az 2013-as turnén rögzítettek, és ezt a sort még nagyon hosszan lehet folytatni.
Az interjú nyomtatott formában a Budapest Finest’s magazinban olvasható angol nyelven.
Időközben Brown, aki tanít is, saját mesteriskolát működtet, saját tananyaggal és mesterkurzusokra is hívják sokfelé, kiépítette szóló pályafutását, a nevével alakított zenekarral (Dean Brown Band) ugyancsak rengeteget dolgozik. Lemezeket jelentet meg és turnézik, szerzeményeit más együttesek is műsorra tűzik. Stílusa továbbra is a legtágabb értelemben felfogott jazz-rock, hiszen Brown saját ötvözetet formált a rock, a latin, a jazz, a funk fúziójával. Ezeket a szavakat egymásba olvasztva megkapjuk a RoLaJaFuFu betűszót, legutóbbi kvintett lemezének címét. Az ezzel a repertoárral Budapestre is ellátogató kvintett egy amerikai és egy lengyel szárnyból áll: a híres dobos Marvin Smitty Smith és a fiatal basszusgitáros, Linly Marthefelel a ritmusszekcióért, viszont a melódiákért lengyel virtuózok felelnek. Bernard Maseli játszik vibrafonon, de egy alaposan feltuningolt elektronikus hangszeren, a legszebb jazz-rock hagyományokat pedig Mateusz Pliniewicz viszi tovább hegedűn.