A neves romantikus festő 1832-ben fél évet töltött Észak-Afrikában, ahonnan aztán telerajzolt vázlatfüzetekkel és ragyogó színekkel tért vissza Párizsba. A diplomáciai utazáson azért vehetett részt, mert 1830-ban a franciák elfoglalták Algériát, és a festőket arra bátorították, hogy munkáik révén népszerűsítsék az új területeket honfitársaik körében.
A kirándulások egészen az első világháborúig folytatódtak, olyan alkotók vettek részt rajtuk, mint Alfred Dehodencq, Charles Cordier, Théodore Chassériau és Gustave Guillaumet. Az etnográfiai tanulmányoknak is beillő orientalista művek egzotikumába sokszor erotikus vagy lírai hangvétel vegyült. Az élethűség érdekében sok festő meg is vásárolta a helyi ékszereket és öltözékeket, de volt, aki a hagyományos skiccek helyett a korban újdonságnak számító fényképeket készített, ezt példázzák Horace Vernet dagerrotípiái.[i]
Mivel az elfátyolozott muszlim nőket nehezen lehetett megközelíteni, a művészek leginkább a Spanyolországból 1492-ben idemenekült szefárd zsidó közösség tagjait örökítették meg.[ii] Delacroix-nak személyes kapcsolata is kialakult a tangeri zsidókkal.
Abraham Benchimol tolmács kalauzolta végig a város nevezetességein, majd 1832 februárjában meghívta őt lánya, Préciada esküvőjére. (Magyarországon Széchenyi István ekkor alapította meg a Hídegyletet.)
A menyasszonyról és édesanyjáról több akvarellt is készített a festő. Az egyik rajzon a marokkói berberisca menyasszonyi ruhát látjuk, amelynek legjellegzetesebb része a szoknya alján tekeredő, az élet körkörösségét szimbolizáló spirál-motívum, az arany boleró valamint a buggyos, bő blúz.
A Zsidó esküvő Marokkóban című képét 1839 körül festette az utazás alatt készült vázlatok alapján és akkora sikert aratott az 1841-es párizsi Szalonon, hogy megvásárolta tőle a Louvre.
Tíz évvel később Delacroix rajongója, Théodore Chassériau eredt Kaszentína és Tanger asszonyainak nyomába. Egyik festményén Francisco Goya majáit értelmezte újra. A mór stílusú balusztrádos lakás erkélyén tarka gandoura ruhás nők ácsorognak a nézővel háttal.
Alain Galoin szerint valószínűleg ezen a képen is zsidókat látunk, mert a muzulmán nők a korban nem fogadhattak otthonukba idegen férfiakat.
Míg a viseletek és az ékszerek dokumentarista pontosságúnak tűnnek, a nők vonásai a nyugat-európai neoklasszicista ideált idézik.
Az Ezeregyéjszaka meséiből ismert egzotikus szépség sztereotípiáját és az orientalista festők képi világát később Joann Sfar értelmezte újra a Le Chat du rabbin képregény-sorozatában – nem kevés iróniával. Algír özvegy rabbijának, gyönyörű lányának és cinikus beszélő macskájuknak történetéből 2011-ben film is készült, érdemes megnézni.
[i] Nelly Singer, Mathias Dreyfuss: Les Juifs dans l’orientalisme, Dix fiches d’œuvres à exploiter en classe, 2012. URL: https://www.mahj.org/sites/mahj.org/files/atoms/files/juifs-dans-l-orientalisme-dix-fiches-d-oeuvres.pdf [utolsó megtekintés: 2018.10.07.]
[ii] Jackson Arn: Delacroix and the Jews of North Africa, 2018.URL: https://www.tabletmag.com/jewish-arts-and-culture/visual-art-and-design/270543/eugene-delacroix-north-africa-jews [utolsó megtekintés: 2018.10.07.]