Nincs ének. Nincs kiművelt professzionalitás. Érzelem van manír nélkül. Pőre szaxofonjával hasít bele agyunkba Szomorút fújva a princetowni kocsmuzsikus David Schachter.
Nem törőd külvilággal, görnyedten középrevánszorg és megszólaltat. Benne van a mindenség: a szerelem, a féltés, a hiány, az elmúlás, a közelség és a távolság. A kézenfogás, a tekintet, az ölelés, simítás, a padonülés.
Mindent tud a kisember szájában a hangszerrel. Megszólaltat vele mindent, beleoralizálja lelkét az aktuális dalba, minden dalba estétől reggelig; érzés, illat, tudat megmarad reggeltől estélig, tegnaptól holnapig.