A Párizsban élő Szandai Mátyás generációja kiemelkedő nagybőgőse, akinek játékát és saját zenei kompozícióit a világ sokszínűségére való nyitottság jellemzi. A hagyományok, a szellemi és a lélekfejlődés útjait tudatosan középpontba helyező zenésszel beszélgettünk új, készülő lemezéről, amelyből április 16-án, a Budapesti Tavaszi Fesztiválon kaphatunk ízelítőt az Uránia Filmszínházban.
A Budapesti Tavaszi Fesztivál teljes programja itt böngészhető.
A BTF programjaival foglalkozó tematikus blogunkat itt olvashatják.
– Klasszikus zenét tanultál a Zeneakadémián, mégis, már egész fiatalon a legnevesebb jazz-zenészekkel játszottál együtt. Hogyan csöppentél bele ebbe a világba?
– A jazz és a népzene mindig is közel állt hozzám, épp úgy, ahogy a klasszikus zene, aminek ismerete azonban különösen fontos ahhoz, hogy megszerezzünk egy biztos technikai és elméleti alapot. Így lehet csak igazán jól megtanulni egy hangszeren játszani, emellett a klasszikus zenének már régóta van egy kialakult iskolarendszere, amely lehetőséget ad egy széleskörű tudás elsajátítására. A zenetanulást klasszikus gitárral kezdtem, majd később tértem át nagybőgőre. 14-15 éves korom óta egyre többet hallgattam jazzt, ami mindinkább magával ragadott, még végülis 16-17 évesen, a klasszikus zenével párhuzamosan kezdtem el jazzt is játszani.
– Dresch Mihály zenekarában bőgőztél először ebben a műfajban. Milyen hatással volt rád az ő zenei világa és személyisége?
– Természetesen különösen fontos helyen szerepel az életemben ez az időszak. A Dresch Mihály Quartet volt az első igazi zenekarom, amivel sokat koncerteztünk és számos felvételt is készítettünk. Nagyon kedvelem és sikerült jól megismernem ezt karakteres zenét, emellett Dresch Mihály emberileg is nagyon közel áll hozzám. Igazán meghatározó tapasztalatokat szerezhettem a kvartettben, hiszen majdnem 15 éven át játszottunk együtt.
– Most Párizsban élsz és dolgozol. Mi vonzott a francia fővárosba?
– Eleinte csak egy kis időre szerettem volna Franciaországba költözni, mivel Párizsban rengeteg zenész van a világ minden részéről, én pedig mindig is vonzódtam az ilyen kulturálisan sokszínű helyekhez. Időközben aztán egyre több felkérésem lett, még végül döntenem kell, hogy hol folytatom tovább az életemet.
Természetesen először volt egy bizonytalan periódusa ennek a folyamatnak, de beláttam, nem lehet egyszerre két országban élni, és úgy határoztam, hogy Párizsban maradok. Sokféle muzsikus él itt, akik mind hozzák magukkal a saját kultúrájukat, hagyományaikat, és ebből rengeteget lehet tanulni. Ettől függetlenül nagyon remélem, hogy a jövőben még lesz lehetőségem együtt játszani Dresch Mihállyal.
– Párizsban találtál rá a mostani kvartetted tagjaira is. Hogyan alakult ki az együttes?
– Elég természetesen formálódott az egész, mivel ők azok az általam megismert zenészek, akikkel nagyon hasonló az érdeklődési körünk, az ízlésünk és emberileg is nagyon jól kijövünk egymással.
Emelett az ő zenei kultúrájuk és improvizációs képességeik illenek leginkább mindahhoz, amit elképzeltem, és úgy gondolom, hogy velük, általuk tudnak legjobban megszólalni a kompozícióim.
– Az Urániában legújabb, éppen készülő lemezetek anyagából játszotok, mi ennek a korongnak a különlegessége?
– Az együttes minden tagja különböző zenei hagyományokból érkezett, így mindenkinek van egy erős, egyéni kultúrából fakadó, erős ritmikai bázisa. Mind használjuk ezeket a ritmusokat, de elég absztrakt módon, ami az improvizációkban is megmutatkozik.
A lemezre kerülő kompozíciók egy részét az utóbbi időben írtam, a többi pedig már régebben elkészült, de most jött el az alkalom, hogy mindezt összegyúrjuk egy lemezre. A darabok közt vannak olyanok, amelyeken népzenei hatás érezhető, és olyanok is, amelyeket a huszadik század klasszikus zenéje inspirált. Az album sokféleségén túl az jellemző rá, hogy a zenei anyagnak van egy szép íve, története, amelynek fonalán összekapcsolódnak a kompozíciók.
Egy darabot szeretnék kiemelni közülök, amit az Urániában sajnos nem tudunk majd bemutatni, mert egy kis kamaraformációra írtam: a pár perces, intrószerű mű érdekessége, hogy hegedű, brácsa, cselló, fuvola, klarinét és oboa is hallható benne.
– Olyan címet adtatok a lemeznek, ami a darabok egységén túl jól kifejezi az együttes mint emberi és zenei közösség, valamint a te saját zenei szemléletedet is.
– A lemez címe Sadhana, ami egy szanszkrit eredetű szó, és egyfajta lelki építkezést szolgáló gyakorlatot jelent. Ez lehet akár egészen hétköznapi mozzanat is, mint például a virágok megöntözése;
a lényege abban áll, hogy az ilyen, mindennapi fizikai gyakorlatokat hogyan tudjuk a saját lelki fejlődésünkre irányítani.
Azért ezt a szót választottam, mert nekem a zene épp ilyen tevékenység: minden nap foglalkozni kell vele, tenni kell érte valamit, de lépésről lépésre több leszek általa.
