A munkamániás zongorista meg a vonós művész, aki világéletében a csellóért rajongott – és így vált belőle nagyszerű hegedűs és brácsás. Macujev és Rachlin: páratlan páros, május 3-án közösen lépnek fel a Müpában.
A cikk eredetileg a Müpa Magazinban jelent meg.
„The Child is father of the Man”, vagyis „a gyermek a férfi apja” – összegezte egyetlen rövid állításban az emberi jellem és életút meghatározó mozzanatát a romantikus angol költő, Wordsworth, és ezt a bölcs tételt a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem május 3-i kamarakoncertjének mindkét fellépőjével is könnyen igazolhatjuk. Hiszen Gyenyisz Macujev és Julian Rachlin számára egyaránt az első néhány életév, no és persze a szülők példája bizonyult döntő hatásúnak.
„A sikerem titka a szüleimben keresendő”
– vallotta több interjúban is az orosz pianista, akinek zongorista édesapa és zongoratanár édesanya jutott, s akinek pályaválasztását ilyenformán akár eleve elrendeltnek is tekinthetjük. Pedig hát a csapatsportokat korántsem csupán távolról szemlélő, szenvedélyesen jégkorongozó és focizó kiskamasz még a kezét is eltörte, méghozzá kétszer.
A korán felfedezett zenei tehetség képzése azonban még így sem szenvedhetett törést: a szülővárosban, a szibériai Irkutszkban, apai irányítással megkezdett zongoratanulmányok színterévé idővel az orosz zenei tehetségek egyik legfőbb gyűjtőhelye, a Csajkovszkij nevét viselő moszkvai konzervatórium vált, hogy aztán 1998-ban az úgyszintén Csajkovszkijról elnevezett nagy hírű zenei verseny győzteseként Macujev nekiláthasson a koncerttermi világhódításnak.
A vilniusi születésű Julian Rachlin egészen korai pályaválasztása, jóllehet, bájosan személyes jegyű csavarral, de azért ugyanezt a szabványt reprezentálta. A kisgyermekkorától Bécsben nevelődő Rachlin édesapja ugyanis csellistaként működött, s ennek következtében a kisfiú számára is ez a vonós hangszer volt (és saját állítása szerint maradt is) a legkedvesebb valamennyi közül. Így hát, amikor a nagyszülők egy hegedűvel lepték meg unokájukat, az ajándékot csak mint minicsellót sikerült elfogadtatniuk.
A két és fél évesen még csellótartással megkezdett hegedűtanulmányok azután Bécsben folytatódtak, immár persze a hangszernek megfelelő fogással.
S többek közt a zenepedagógusként is hírneves Pinchas Zukerman irányításával, aki 1994-ben arra is rávette az akkor épp húszesztendős muzsikust, hogy a hegedülés mellett brácsázzon is. A mestere tanácsát megfogadó Rachlin szerint előadóművészi beérése, a kamarazenélés iránti fogékonysága, de még hegedűjátékának ugrásszerű fejlődése is a brácsázásnak köszönhető – ráadásul a mélyhegedű már majdnem cselló.
Macujev és Rachlin között mindazonáltal korántsem csupán a zenészszülők által ösztönzött, egészen korai pályaválasztás kínál párhuzamot a külső szemlélő számára, hanem legalább ennyire a kimeríthetetlennek mutatkozó energiák képzete is, hiszen mindkét művész pódiumjelenléte és nyilvános aktivitása minden túlzás nélkül roppant intenzívnek ítélhető. A kislánya születéséig évente átlagosan 220 hangversenyt adó, sőt egy-egy évben több mint 260-szor fellépő Macujev ugyanis nem éri be a zongorázással és a klasszikus repertoárral.
Így aztán jazzt is játszik, szülővárosában pedig fesztivált alapított, s azontúl még fiatal, hátrányból induló zenei tehetségeket felkaroló jótékonysági alapítványt is irányít, de éppígy ő a Nemzetközi Rachmaninov Társaság művészeti vezetője is.
Alig valamivel marad el ettől a sokirányú és elkötelezett aktivitástól Rachlin, aki szintén alapított már fesztivált (Dubrovnikban), és
aki 2010 óta az UNICEF jószolgálati nagyköveteként is járja a világot, valamint a hegedülés és a brácsázás mellett néhány esztendeje immár karmesterként is vállal fellépéseket.
Így 2014 óta ő a Royal Northern Sinfonia első vendégkarmestere, és 2017-ben az Angol Kamarazenekar élén már Budapesten is bemutatkozott dirigensként, kellemes első benyomást keltve.
Gyenyisz Macujev és Julian Rachlin külön-külön már hosszú évek óta visszajáró vendégei a pesti koncertéletnek, együtt azonban most hallhatjuk majd először kamaramuzsikálni kettejüket.
A 2018/2019-es szezonra az évad művészéül választott orosz zongorista harmadik és egyben utolsó évadbeli koncertjén két Brahms- és egy Sosztakovics-szonáta szerepel a programon, méghozzá úgy, hogy Rachlin mindkét hangszerén játszani fog Macujev partnereként. Mint mélyhegedűs a legutolsó befejezett Sosztakovics-mű,
az 1975-ös Brácsaszonáta megszólaltatásának főszereplője lesz, hegedűsként pedig jelképesen Hubay Jenő örökébe lép majd, hiszen Brahms d-moll hegedű-zongora szonátájának 1888-as ősbemutatóján a legendás magyar hegedűs, valamint maga a zongoránál helyet foglaló zeneszerző bocsátotta a közönség elé ezt a remekművet – nem mellesleg Pesten, a Vigadó kistermében.
