Négy év bizonytalanság és küzdelem után újra saját épületében fogadhatja a hazai és nemzetközi társulatokat és természetesen a táncszerető közönséget a Nemzeti Táncszínház. Az új létesítményről és az idei Budapest Táncfesztivál klasszikus produkcióiról kérdeztük Ertl Péter igazgatót.
– Február közepén – a Budapesti Táncfesztivállal egyidőben – megnyílt az új Nemzeti Táncszínház a Millenáris Parkban. Mielőtt az épületről és a tervekről beszélnénk, ne felejtsük el az elmúlt négy évet. Visszatekintve erre a periódusra, hogyan sikerült megtartani a Táncszínház működésének színvonalát?
– Ez az átmeneti állapot, az épület nélküli működés, a bizonytalanság szinte minden dimenzióban új helyzet elé állított minket. Nehéz időszak volt. A probléma gyökere abban rejlett, hogy miközben elhagytuk a Várszínház épületét, nem tudtunk igazán tervezni, hiszen – bár ígéretet kaptunk arra vonatkozóan, hogy majd felépül egy új színház –, azt semmi sem garantálta, hogy az ide vezető folyamatok nem bicsaklanak meg.
A cikk eredetileg az Opera Magazinban jelent meg.
Természetesen rengeteget dolgoztunk azért, hogy az ígéret valósággá váljon, igyekeztünk megtartani az intenzív jelenlétünket, törekedtünk arra, hogy a produkcióknak helyet találjuk. Ezek az egyeztetések borzalmasan sok energiát vittek el, de innen nézve minden erőfeszítés megérte, és szerencsére sosem éreztük azt, hogy nem fog elkészülni a teátrumunk.
– Ebben a négy évben volt egy cezúra, két év után változott a koncepció.
– Az első két esztendőben megpróbáltunk Budán maradni, hogy könnyebben találjon ránk a közönségünk: a MOM, a Marczibányi Téri Művelődési Központ, a Hagyományok Háza és a Várkert Bazár lettek a játszóhelyeink. Az élet igazolta is ennek a stratégiának a helyességét, rengeteg előadásunk volt, nagyon jó nézőszámokkal. Később azonban bezárt a Hagyományok Háza, azt tapasztaltuk, hogy egyre túlterheltebb a MOM, a Marczibányi téren bizonyos darabokat nem tudtunk színpadra állítani, szükségszerűvé vált az újratervezés, miközben kiderült az is, hogy az új színház megépülésének folyamata csúszni fog – nem tudtuk mennyit, hiszen az első közbeszerzés sikertelen volt.
Ekkor nyitottunk egy nagyot és elmentünk a Nemzeti Színházba, a Zeneakadémiára. A kialakult helyzet, a rengeteg színpad viszont tovább bonyolította az egyébként sem egyszerű szervezést. A Müpával való együttműködés rengeteget segített. Amikor 2016 novemberében elindult a Bepörgetjük című kampányunk, aminek egyébként Felméry Lili, a Magyar Nemzeti Balett táncművésze, az Opera a 2015/2016-os évadának Étoile-ja volt az arca, nyolc játszóhelyen voltak előadásaink. A szlogent megtartottuk, de ez a bonyolult működés februártól szerencsére megszűnt.
– Hogyan zajlott az új épület tervezési folyamata? Milyen szintű táncszakmai kooperációt igényelt a kialakítás?
– A tervezés rengeteg figyelmet és időt kívánt, nagyon izgalmas volt megfogalmazni a saját igényeinket, kitalálni azt, hogy egyáltalán mire van szükségünk. Ez a munka 2014-ben kezdődött el; mire maga az építkezés elindult, a Nemzeti Táncszínház csapata már teljesen felkészülten tudta irányítani az eseményeket. Bizonyos területeken külsős szakértőket vontunk be, de, mivel negyvenhat éve táncolok, nem jelentett igazán nagy nehézséget dönteni bizonyos dolgokról, hiszen rengeteg tapasztalatom gyűlt már össze.
Az is sokat segített, hogy más színházakkal kapcsolatban is vannak élményeink, például már a Müpa nyitásától jelen vagyunk a Duna-parti épületben, láttuk a „gyerekbetegségeket”, megtanultuk, mire kell igazán figyelni egy új színház kialakításánál. Volt építészeti tanácsadónk, fénytechnikai tervezőnk, aki nemcsak a terveket készítette el, hanem végigvitte a folyamatot, a lámpaparkot is felszerelte, sőt, Pető József velünk marad fővilágosítóként. De ugyanezt az IT-s szakemberünkről is elmondhatnám, aki eredendően villamosmérnök, így az első pillanattól felügyelte a munkálatokat.
– Az eredményt pedig február 15-én tekinthette meg először a szakma, a Budapest Táncfesztivál Nyitógáláján.
– Másnaptól pedig a közönség is csatlakozhatott. A koreográfus-társulatvezetők korábban már végigjárták velem a színházat, hiszen őket a terek inspirálják elsősorban, így időt akartam adni a belső folyamatok elindulásának.
– Milyen ez a tér?
– A színházteremben megmaradtak a régi gyárépület vasoszlopai, ami egy markáns, indusztriális teret képez. Egyébként ez volt a szándékunk: megtartani az eredeti épület jellegzetességeit. A fogadótér, a létesítmény újonnan megépített, a régihez hozzáálmodott része pedig egy modern, levegős, trendi hely lett, ami egy egészen egyedi, izgalmas terep, olyan, amilyenből szerintem nagyon kevés van a világon. Ebben az előcsarnokban van felfüggesztve a Zoboki Gábor-tervezte kamaraterem: egy 2000 tonnás kocka, 120 férőhelyes nézőtérrel és 10-szer 10 méteres színpaddal.
– Az idei Budapest Táncfesztiválra a kortárs darabok mellett a Magyar Nemzeti Balett egy klasszikus estet és egy modern balett-estet is hozott.
– Az együttesekkel általában egész évadban egyeztetünk, hogy lehetőség szerint a fesztiválon kaphassanak helyet a premierek vagy a budapesti bemutatók. A Nemzeti Táncszínház a Várszínházban eddig nem tudott méltó teret adni klasszikus balettprodukcióknak, hiszen a színpadunk, az adottságaink erre kevésbé voltak alkalmasak, de az új színházban már változik a helyzet. Ráadásul az operaházi társulat is éppen egy átmeneti időszakban van, természetesen ezzel is tisztában vagyunk, ezért is szívesen látjuk őket. Ugyanakkor Solymosi Tamás balettigazgatóval eddig is együttműködtünk, a Müpában közös szervezésű esteket is lehetett látni, ez a közös munka folytatódik a jövőben is.
Az MNB balettművészei jelenleg hazánk legkiemelkedőbb klasszikus táncosai, ez önmagában is elegendő indok, hogy vendégeink legyenek a fesztiválon és azon kívül is. Most két produkciót hoztak: a Turning Point a Magyar Nemzeti Balettintézet növendékeinek Virágkeringőjével kezdődött, de látható volt az esten – a teljesség igénye nélkül sorolom – Hans van Manen Trois Gnossiennes-je és a klasszikus balettirodalom legfontosabb pas de deux-i is. A Threestyle-t a Müpában láthatta a közönség, ezen az estén Hans van Manen 5 tangója, Sharon Eyal és Gai Behar Bedroom Folkja és William Forsythe koreográfiája, A tökéletesség szédítő ereje volt a színpadon. Azonban a klasszikára vágyó nézők számára nemcsak az MNB, hanem a Táncművészeti Egyetem is kínál majd programot, a Jövő csillagai címmel.
