Egy jelzőrakéta kilövésével kezdetét vette a spanyolországi Pamplonában a bikafuttatásairól híres San Fermín-ünnep július 6-án.
A város védőszentjéről kilenc napig tartó szüntelen mulatozással emlékeznek meg a helyiek immár évszázadok óta, és egyre több külföldi is csatlakozik hozzájuk a világ minden tájáról, köszönhetően Ernest Hemingway amerikai írónak, aki emléket állított az ünnepnek Fiesta, a nap is felkel című művében.
A hivatalos megnyitón mintegy ötezer, hagyományos fehér-piros ünnepi színekbe öltözött ember töltötte meg a pamplonai városháza előtti teret, és együtt kiáltották: Viva San Fermín! vagyis Éljen San Fermín! Megteltek a környező épületek balkonjai, ablakai, amelyek várhatóan tele lesznek bámészkodókkal a következő nyolc reggelen is, amikor az ünnepségsorozat leghíresebb eseményei, a bikafuttatások zajlanak majd.
A 848 négyzetméteres táv útvonalára kilátással rendelkező lakástulajdonosok évek óta bérbe adják balkonjaikat, és akár 100-200 euró közötti összeget is elkérnek a turistáktól. A bikafuttatások tíz éve nem végződtek tragédiával, és a hatóságok igyekeznek mindent elkövetni annak érdekében, hogy ez így is maradjon. Például csúszásgátló folyadékkal vonják be a belváros síkosra koptatott macskaköveit 1700 négyzetméternyi területen. Továbbá szigorú előírások vonatkoznak a futók ruházatára és magatartására is. A biztonságra 2600 rendfenntartó vigyáz, újdonságként ebben az évben francia, olasz és amerikai rendőrök is csatlakoztak a spanyolokhoz a külföldi vendégek jobb tájékoztatása érdekében.
A bikafuttatásokkal együtt 496 különböző programmal készültek a szervezők idén, lesznek bikaviadalok és koncertek is.
Bizet fantáziáját is megmozgatta ez a temperamentumos ünnepség, ami megelevenedik Carmen című operájában. Bizet remekműve majd’ 150 éve vezeti a világ operaházainak toplistáját. Nem is csoda: a darabban olyan melódiák csendülnek fel, mint a Habanera vagy a Torreádordal, és címszereplője, a veszedelmes vonzerővel bíró, zabolátlan cigánylány az operairodalom egyik legizgalmasabb, legerotikusabb női karaktere. Az olykor szívhez szólóan lírai részek és a fergeteges tömegjelenetek szövetéből megdöbbentő naturalizmussal bontakozik ki egy tragikus kimenetelű, szenvedélyes szerelmi történet – olvasható az Operaház ismertetőjében.
A Carment az Erkel Színház a következő évadokban is műsorán tartja Oberfrank Pál rendezésében, Székely László Kossuth-díjas díszlettervező tükrös arénájában, Mester Viktória főszereplésével.
A IV. felvonásban a sevillai bikaviadal előtt ünnepli a tömeg a felvonuló pikadorokat, torreádorokat. Escamillo karján érkezik Carmen, akit barátnői figyelmeztetnek: legyen óvatos, mivel a tömegben látták Don Josét is. A lány azonban nem riad vissza. A tömeg az arénába vonul. Megjelenik José, és könyörög Carmennek, hogy térjen vissza hozzá, mivel nem tud nélküle élni. A cigánylány hidegen válaszol: köztük mindennek vége, már mást szeret. A tömeg odabent Escamillót élteti. Joséra rátör a féltékenység, egyre szenvedélyesebben vitatkoznak a nővel. Carmen visszaadja a gyűrűt, amit korábban a férfitól kapott. Don José kést ránt, és leszúrja szerelmét.
Ujházy László Solti György, a Decca kiadásában készült, korszakos jelentőségű Carmen-felvételét ismertette hangfelvétel-esztétikai sorozatában, mely egy korábbi cikkünkben jelent meg:
(Via MTI, Operaház, Papageno)