1924. október 4-én született és 1990. szeptember 7-én hunyt el Bencze Ferenc Balázs Béla-díjas színművész. Legismertebb alakítása a Fábri Zoltán rendezte, Sánta Ferenc-regényből készült Az ötödik pecsét kocsmárosa volt, amiért 1978-ban a kairói filmfesztiválon a legjobb férfialakítás díját is megkapta.
Véletlenül lett színész. A II. világháború után állásra volt szüksége, így kezdte pályáját Nagyváradon, az Állami Színházban kezdte: jól tudott táncolni, ezért felvették kóristának és táncosnak. Színházi munkái mellett aktívan sportolt, sőt 1949-től 1950-ig hivatásos labdarúgó is volt. Taub János hívására 1958-tól, más források szerint 1956-tól a Kolozsvári Állami Magyar Színház tagja volt. Bár többnyire vígjétéki szerepeket játszott, a legszívesebben drámai alakításaira emlékezett. 1977-ben költözött át Magyarországra, ekkor a Filmgyár társulatában lett tag, majd 1984-ben Veszprémbe szerződött, egy évvel később pedig nyugdíjba vonult.
„Vagánysága is végigkísérte egesz életén. Még az a közeg sem tudta kiirtani belőle, melyben — egyesek szerint — kötelező a gyilkos rivalizálás. Ő soha nem „fedte el”, hanem „tálalta” kollégáit 3 színpadon és csak akkor lépett előtérbe, ha övé lett a vezérszólam. Ha viszont nem kapta vissza a „labdát” — ostobaságból, hiúságból, figyelmetlenségből — ő csak morgolódott, ritkán lázadozott is, de tovább „adogatott” az előadás érdekében. (…) Végezte munkáját, mert szerette a közönséget” — írta róla nekrológjában Dehel Gábor a Helikonban.
Első filmszerepét 1964-ben kapta Liviu Ciulei rendezőtől. A kamera igényelte színészi munkáról így fogalmazott: „Filmen a színésznek szinte eszköztelenül kell kifejeznie magát, a gép minden moccanást felnagyít, ha filmen úgy játszanánk, mint színpadon, igen groteszkké válna alakításunk. A film az egyszerű ábrázolást igényli, egy-egy szemvillanással, arckifejezéssel, mozdulattal, gesztussal kell jellemezni.”
