Papageno Radio
- hirdetés -
Blogok Beszélő képek Ez történt a magyar színházakkal Trianon után

Ez történt a magyar színházakkal Trianon után

A trianoni békeszerződés a magyar színházi életre is jelentős hatással volt: az impériumváltással 44 épület és az 1879. október 1-től működő színikerületek jó része került a határokon túlra.

- hirdetés -

A színház mint művészeti és mint iparág is virágzott a század elején. Az 1913-as Magyar színházművészeti almanachban részletekbe menően végigböngészhető többek között az is, hogy a hány városnak volt állandó vagy alkalmi játszásra alkalmas színházépülete – Budapesten kívül hetvennek! -, azok mikor épültek – jórészt 1870 után -, mennyibe kerültek, hány nézőt fogadhattak be, kik játszottak itt, a városok hogyan és mivel szubvencionálták az itt játszó társulatokat, amelyek között voltak kifejezetten oda szerződöttek, és olyanok, amelyek a színikerületi rendszerben több települést bejáró, amolyan turnéző együttesként működtek.

Csak a legnagyobb településeknek volt arra módja, hogy állandó társulatot szervezzenek, ezek közé tartozott Kolozsvár, Pozsony, Arad, Kassa. A színikerületi rendszer alapjait már az 1870-es években megteremtették, de komoly lendületet csak 1900-ban vett, amikor a belügyminisztérium 1900-ban létrehozta a vidéki színészet országos felügyelői állását. A színtársulatok már akkor sem tudtak megélni – különösen vidéken nem – a jegybevételből, ezért a kerületeket rendszert észszerűen kellett megtervezni. Az is lényeges volt, hogy a társulat kiadásainak legalább egy részét az államról a városokra hárítsák.

Egy évvel később, az I. világháború kitörésekor a hadköteles színészeket és színházi dolgozókat, valamint a zenés előadásokat gyakran kísérő katonazennekarok tagjait is behívták, ezért az évadot nem is a szokások szerint kezdték el . Az igazgatók azonban nem csupán emiatt aggódtak. Felmerült a kérdés, illik-e háborús időkben szórakoz(tat)ti, és megéri-e színházat csinálni, ha az embereknek anyagi gondjai támadnak. A színészeket pedig a behívó mellett az foglalkoztatta, hogy a konzorciumokká alakult társulatok milyen egzisztenciális stabilitást biztosítanak. A háború alatti időszakra mégis színházi konjunktúrát rögzíthetünk, 1918-ban pedig úgy tűnt, a szezon a veszteségek ellenére zavartalanul folyhat, komoly változásokkal senki nem számolt.

Ide kapcsolódik:
Visky András: „Hiszek a közös katarzis lehetőségében”

Most ugorjunk át két évet, a Károlyi-kormány és a Tanácsköztársaság a feszültségeket és átrendeződést ezen a területen sem mellőző, de mégis viszonylag kiegyenlítettnek mondható időszakát, és nézzük meg, mi történt a trianoni szerződés aláírásának évében. Még 1919 decemberében küldött egy memorandumot az antant jóvátételi bizottságához az Országos Színészegyesület vezetősége, amit a Színészek Lapja 1920. január 15-i  számában hoztak nyilvánosságra, és a békefeltételek megismerése után, a január 17. és 20. közötti országos gyász alatt a napokon a színházak sem játszottak, de a lap éppen úgy hirdette meg az egyes városokra szóló, több évre szóló koncessziókat, mint bármikor máskor.

A népszerű szórakoztató lap, a Színházi Élet február 8-i számában megjelent a történelmi Magyarország egy térképe Kisfaludy Károlyt idézve: Szülőföldem szép határa! / Meglátlak-e valahára?. „A mi térképünk az igazság statisztikája. És győznie kell, mint magának az igazságnak, amit fájdalmas hívséggel ábrázol” – írták egy héttel később a vezércikkben. Mi viszont tegyük gyorsan hozzá, ezt színháztörténetileg nem kezelhetjük fenntartások nélkül, mert az iskolai és a hivatásos színjátszás adatai finoman szólva is egybemosódnak. A propaganda céljaira azonban tökéletesen megfelelt az, ahogyan a magyar színházi élet prominenseinek születési helyei lefedték az elszakítandó területeket: „Az Apponyi Albert gróf vezetésével Neuilly-be visszautazott magyar békebizottság magával vitte a Színházi Élet legutolsó számát, amelynek megfelelő számú példányait [sic!] a béketárgyalás aktáihoz csatolta. Apponyiék a győztesek elé terjesztik a magyar tehetségeknek azt a térképét, amelyet a Színházi Élet közölt, és amely kimutatta, hogy hány magyar művész és író született az elszakadásra ítélt országrészekben. Vajha ez a mi térképünk hivatását teljesítené odakünt is, és bebizonyítaná a győzteseknek, hogy Magyarország feldarabolása, a magyar kultúra szétszaggatását, kivégzését is jelenti. Ez a térkép bizonyítja, hogy az európai kultúrának mekkora kincsét akarják odakünt összezúzni. Az elszakadó országrészeknek ez a kultúrtérképe, amit a Színházi Élet közölt, és ami, íme, bejutott Apponyiék poggyászába is, égő és forró tiltakozás.”

A szerződés aláírásának napján a színházak nem játszottak. „Ez volt a magyar színészet leglesujtóbb csapása, amely létezése óta érte és mi itt álltunk reményvesztetten és szárnyszegetten!” – írta Szilágyi Vilmos az Országos Színészegyesület elnöke a Színészek Lapjának 1921/3. számában. Az újság néhány hónapig a Magyar Hiszekeggyel a címoldalon jelent meg, és csak rövid ideig tűntek el az színigazgatói állomáshelyek listájából az ún. megszállott területek. Az egyesület 1922-ben létrehozta a propagandaosztályt, amelynek az volt a célja, hogy az egyesület image-ét és nyugdíjakra, segélyezésre fordított bevételeit növeljék. A merchandisingba beletartozott az 1928-as Mit vesztett a magyar színészet Trianon által? című térkép is.

Kolozsváron az utolsó magyar előadásra 1919. szeptember 30-án került sor, akkor a Hamletet adta a Janovics Jenő vezette társulat. A Román Nemzeti Színház december 2-án költözött be a Hunyadi térre, és lett mindjárt kéttagozatú, hiszen a a román nyelvű operajátszás megteremtését is célul tűzték ki. Janovics Jenő október 4-én a jelmez-, a díszlet-, a kelléktár nékül költöztette át színészeit a sétatéri Nyári Színkörbe, de október 30. és november 19. közt betiltás miatt nem játszhattak. 1920 tavaszán elterjedt, hogy a kormánzótanács március 21-től betiltja az erdélyi magyar nyelvű színjátszást. Ekkor Janovics Octavian Goga kultuszminiszterhez fordult – ezt is leközölte a Színészek Lapja -, így megmaradhatott a Kolozsvári Nemzeti Színház koncessziója, az igazgató pedig korábban készített filmjeinek bevételéből tartotta fenn az intétményt. Az egyéb nehézségek mellett Janovicsnak szembe kellett nézni azzal, hogy a román minisztériumok és más hatóságok egymásnak ellentmondó intézkedéseket hoztak, sőt azzal is, hogy a vidéken koncesszió nélkül maradt magyar igazgatók – 11 helyett csak nyolc magyar társulatot engedélyeztek Bukarestben – helyben fel-feljelentgették Janovicsot és az általa vezetett Erdélyi és Bánáti Színészegyesületet. Egy színiiskola működését engedélyezteék 1923-tól Nagyváradon. Magyar vendégművészeket nem hívhattak Erdélybe, betiltották a magyar darabokat, első helyen Az ember tragédiáját, és komoly adókat vetettek ki a kolozsvári színházra.

Ide kapcsolódik:
Tragikus sorsú műemlékeket mutat be az Országos Széchényi Könyvtár

A Felvidéken a kassai és a pozsonyi állandó társulatokon kívül három magyar együttes működött három színikerületben, de találunk kisebb utazó társulatokat is. A legfontosabb igazgatók Faragó Ödön (Kassa) és Polgár Károly (Pozsony) voltak. A prágai kormány és a pozsonyi vezetőség is kikérte Faragó véleményét a színházak tekintetében, de a javaslatot elvetették. Egy 1920. február 20-i határozattal kinyilvánították, hogy magyar nyelvű színházi előadásokat csak Faragó Örön tarthat az ország teljes területén. Ennek az volt a következménye, hogy a koncesszió nélküli társulatok rágalomhadjáratot indítottak ellene, később pedig azt vetették a szemére, hogy műsorra tűzte Karel Čapek műveit. 1921. február 16-án megtartották Csehszlovákiában az első népszámlálást, ami után csak azokban a városokban engedélyezték a magyar színtársulat fellépését, ahogy a magyar lakosság aránya 20% fölött volt. További nehézséget jelentett, hogy Pozsonyban a magyar, a német és az újonnan megalapított szlovák színháznak kellett osztozni a szezonon. Az államilag nem szubvencionált magyar társulat a legkevésbé jövedelmező nyári hónapokat kapta, emellett tájolási kötelezettséget is kaptak a színjátszásra nem feltétenül alkalmas helységekre is. Kárpátaljának nem volt autonómiája, de a fellépő magyar társulatokat sem szabályozták.

A vajdasági nagyobb városoknak, Szabadkának, Zombornak, Becskereknek, Újvidéknek nem volt állandó társulata, hanem évente hirdettek pályázatot és választották ki a számukra megfelelő igazgatót. A békeszerződés után a terület hivatásos társulat nélkül maradt, a szerb állam pedig nem adott játszási engedélyt magyar nyelvre, de magyarországi társulat sem utazhatott be az országba. Ez azt eredményezte, hogy megerősödött a műkedvelő színjátszás.

Ide kapcsolódik:
Trianon – ősbemutató és vastaps a Vörösmarty Színházban

Trianon után a színészek előtt is két út állt: a maradás vagy a menekülés Magyarországra, ám egyik esetben sem tudták ugyanúgy folytatni a pályát, ahogyan addig.

(Színházi Élet, Színészek Lapja, Magyar színháztörténet 1873-1920, Magyar színháztörténet 1920-1949, Trianon és a színház 1, 2, 3, 4)

Promóció

A csodálatos, reményt adó zene

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

- hirdetés -
- hirdetés -
X
X