Szeleczki Artúr Norbert tenor énekművész, aki 2021-ben átvehette az MVM Zrt. által támogatott zeneművészet kategória Junior Prima díját, kalandos utakon jutott el addig, hogy a klasszikus zenei hivatást válassza. A Zeneakadémia növendéke szerint szinte minden tanítható az éneklésben, még akkor is, ha az emberek különbözőek, hiszen ugyanazok az alapok. Középiskolában programozást és angolt tanult, majd ezután történt vele meg az, ami egy csapásra megváltoztatta az életét.
– Melyik áll hozzád közelebb? A programozás vagy a klasszikus ének?
– Mondanám, hogy nehéz kérdés és hasonlók, de a két fiatalkori fellángolásból az éneklés nyerte a futamot, és nem is kellett hozzá célfotó. (Nevet.) Konzervatóriumba én nem jártam, ezért érdekes volt középiskola után egyből a Zeneakadémiára felvételt nyerni. Ennek megvannak az előnyei és hátrányai is, de összességében végtelenül hálás vagyok, hogy azt az utat járhattam be, amit.
– Hogyan jött az érdeklődés a klasszikus zene iránt és mikorra vált egyértelművé, hogy ezt az utat választod?
– Még alsó tagozatban, a negyedik osztályt egy új, zenei általános iskolában kezdtem el és a zene iránt bennem lévő tűz nagy része ide vezethető vissza. Kötelező volt hangszeren játszani, el is kezdtem furulyázni, majd trombitálni a Kispesti AMI-ban, majd jött a fúvószenekar, kórus, elkezdődött a magánének tanulás a Dohnányi Ernő Zeneiskolában Szilágyi Olgánál és innen úgy alakultak a dolgok, hogy éreztem, többé nem tudok menekülni a zene elől, teljesen a rabja lettem. Az utolsó cseppek a pohárban az énekversenyek voltak, amelyeken kiemelkedő helyezéseket értem el, ami egyben egy visszaigazolás is volt a számomra.
– 2021-ben megkaptad az Új Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíját, amelynek keretein belül John Dowland és Benjamin Britten énekhangra és gitárra írt műveivel foglalkoztál? Ez nem számít egy szokványos témának. Hogyan esett pont erre a választás?
– Nagy megtiszteltetés volt részt venni a programban. A téma még az első zeneakadémista évemben talált meg, sokat dolgoztunk együtt Tokárszky Máté gitár szakos évfolyamtársammal és nagyon beleszerettem ebbe a zenei világba. Méltatlan, hogy ennyire kevésszer jelenik meg a mai komolyzenei koncertéletben a gitár és ének kombinációja, ezért boldog vagyok, amikor tudok tenni ez ellen.
– Ösztöndíjasként tanulsz a Zeneakadémián, mestered Fried Péter. Mit gondolsz, mi az, ami leginkább tanítható az éneklésben?
– Röviden? Minden. Akármennyire is nehéz megfogalmazni, hogy mi történik énekléskor, ez egy biológiai folyamat, amelyben megvan mindennek a „miértje”. A legnehezebb dolog az, hogy minden ember különböző, apró nüanszok máshogy működnek, de az alapok mindig ugyanazok maradnak.
– Kik a kedvenc szerzőid? Kiket érzel magadhoz igazán közel?
– Nehéz lenne nem azt mondani, hogy Puccini, úgyhogy őt nem tudom nem megemlíteni. Jelenleg talán Donizetti nőtte be magát a szívembe, de ott vannak a többi „szokásos” nagyok is: Mozart, Beethoven, Verdi, Strauss, de például imádom Csajkovszkijt is. Lehetetlen egy-két nevet kiemelni.
– Mit éreztél, amikor megtudtad, hogy elnyerted a Junior Prima díjat?
– Ez egy olyan érzés, ami szépen lassan tudatosul az emberben. Még most is ebben a fázisban vagyok. Hatalmas megtiszteltetés és felelősség is egyben, igyekszem felnőni hozzá!
– Milyen plusz lehetőséget jelent neked, mint fiatal művésznek ez a díj?
– Számtalant. Elsősorban egy visszaigazolást nyújt, hogy jó helyen vagyok, van jövője annak, amit csinálok. Erőt ad, hogy még jobban koncentráljak a fejlődésemre és persze az anyagi támogatás, a sajtónyilvánosság, ezek mind felbecsülhetetlen segítségek egy pályakezdő zenész számára.
