1873. december 15-én született, és egy nappal 50. születésnapja után, 1923. december 16-án hunyt el Kacsóh Pongrác. Több zenés darabot is komponált, de jelentős sikert csak a János vitéz című daljátékkal ért el kortársai és a kései utódok körében is. Kacsóh a matematika- és a zeneoktatás, valamint a zenei élet szervezése terén is komoly életművet alkotott.
Kacsóh Pongrác Budapesten született, de apját, a Magyar Államvasutak főtisztviselőjét Kolozsvárra helyezték, így egészen egytemi tanulmányai befejezéséig élete az erdélyi városban zajlott. Középiskolai tanulmányaival párhuzamosan a kolozsvári konzervatóriumban zongorázni és fuvolázni tanult, zeneelméletre Farkas Ödön zenszerző, a konzervatórium igazgatója oktatta. Szervezőkészsége már ekkor megmutatkozott: iskolájában, a református líceumban a siákokból zenekart szervezett, azt több alkalommal maga vezényelte.
A középiskola elvégzése után a tanári pályát választotta: a kolozsvári egyetemen a bölcsészeti fakultás hallgatója lett matematika és fizika szakon. A bölcsészdoktori oklevelet a természettudományi szakon summa cum laude minősítéssel szerezte meg 1896. június 13-án szerezte meg.
Egy évvel később kapta meg tanári oklevelét, ennek birtokában kezdte meg a munkát 1898-ban Budapesten, a VIII. kerületi állami főgimnáziumban. Ezzel párhuzamosan zeneszerzési tanulmányokat folytatott Herzfeld Viktor zeneakadémiai tanárnál. Első dalai népies hangvételben születtek. A matematika mellett zenetanításba is kezdett a Málnai-féle leánynevelő intézetben, egy itteni előadás, a növendékeknek írt Csipkerózsa keltette fel Bakonyi Károly érdeklődését, aki bemutatta Kacsóht Beöthy László színigazgatónak. Ebből a találkozásból született a János vitéz. (A szerzők közül ne hagyjuk ki Heltai Jenőt sem, aki a dalszövegeket jegyezte!) Kacsóh a munkát öt hónap alatt végezte el, a Király Színház bemutatója 1904. november 18-án színháztörténeti jelentőségűvé vált.
A tanítás mellett Kacsóh Pongrác tudományos cikkeket is írt. Szerkesztette a Zenevilág című folyóiratot, ebben jelent meg dolgozata, amelyben az elsők között vette észre Bartók Béla tehetségét. 1909-ben megjelent a Zenei fejlődés története című műve, esztétikai és kritikai dolgozatait szakfolyóiratok publikálták. Színpadi kísérőzenét is szerzett: A harang című legendájához, valamint Molnár Ferenc két darabja, a Fehér felhő és a Liliom ősbemutatóihoz, Maeterlinck A kék madár című darabjához. További daljátékai (Csipkerózsa – 1906, Rákóczi – 1906, Mary-Anne – 1908, Dorottya – posztumusz bemutató 1929-ben) meg sem közelíteték a János vitéz sikerét.
Miniszteri rendeletre 1909-ben a kecskeméti reáliskola igazgatója lett. Élénken bekapcsolódott a város zenei életébe: zenetörténeti felolvasásokat tartott, műkedvelő zenészekből Úri banda néven zenekart szervezett.
Két évvel később újra Budapesten találjuk, immár zeneügyi szakelőadóként. Tervet dolgozott ki arra, hogy a fővárosi iskolákban rendszeres legyen az énekoktatás, szervezte a az alsófokú kerületi zenetanfolyamokat, majd a közép- és felsőfokú tagozatok felállításával teljesen kiépítette a főváros iskoláiban a zeneoktatást, a középiskolai énektanárok képesítő tanfolyamán oktatott, tan- és módszertani könyveket írt, valamint megszervezte a Székesfővárosi Énekkart. Kiváló szervezőkészségét mutatja, hogy az Országos Dalosszövetség igazgatójának és az Országos Zenészszövetség elnökének is kinevezték.
A világháború kitörésekor mint tartalékos tiszt azonnal jelentkezett katonai szolgálatra. Ebben az időben katonadalokat írt. A háború és mindaz, ami utána következett, megviselte Kacsóh Pongrác szervezetét, különösen az idegrendszerét. 1923. december 16-án, egy nappal ötvenedik születésnapja után hunyt el. Temetésén tisztelői a sírt a János vitéz Kék tó…-jára utalva rózsákkal borították be.
