1890. június 18-én született és 1957. december 20-án hunyt el Ferenczy Noémi festő- és gobelinművész, a magyar és az európai kárpitművészet megújítója, aki nem csupán tervezte, de maga készítette alkotásait.
A Ferenczy családban mindenki képzőművészettel foglalkozott: a szülők, Ferenczy Károly és Fialka Olga festőművészek voltak, a gyerekek közül Valér festőművész és grafikus, Noémi festő- és gobelinművész, ikertestvére, Béni pedig grafikus, szobrász és éremművész lett. Az apa úgy jósolta, Valérból festő lesz, mert zseniális, Béninek a mérnöki pálya felelne meg, Noémi pedig megmarad házikisasszonynak, mert hogy a művészetek iránt semmiféle hajlandóságot nem mutatott. Talán jobb, hogy Ferenczy Károly maradt a festőecsetnél, és nem ment jövőbelátónak, mert gyermekei között a legeredibb tehetsége Noéminek volt.
Az apa és a három gyermek közös kiállítására 1916-ban került sor az Ernst Múzeumban – Noémi itt mutatkozik be a nyilvánosság előtt –, de a különleges tehetségű család alkotásaiból 1918-ban és 1968-ban Budapesten, 1970-ben pedig Moszkvában láthattak válogatást az érdeklődők. A testvéreknek több közös tárlata életükben és poszthumusz is,
A gyerekek a képzőművészettel az apai műteremben kezdtek ismerkedni, és mindannyiójukra nagy hatással volt Nagybánya, a művésztelep. Noémit a szülők először ruhatervezésre és szabászatra taníttatták, így utazott anyjával Párizsba, ahol a mama főképp divatszalonokat látogatott, de egészen véletlenül megnézték a Musée des Arts Dékoratifs, azaz az Iparművészeti Múzeum gobelingyűjteményét, ami rendkívüli módon fölkeltette az érdeklődését.
Eljutottak Charters-ba is, ahol egy XIII. századi üvegfestményekkel teli katedrális áll. Az itt átélt élményről így fogalmazott 1926-ban Ferenczy Noémi: „A fénykévéktől ragyogó, gyönyörű, művészi üvegfestmények lebilincselő hatással voltak rám.
Itt éreztem elegelőször az alkotás vágyának azt a lebírhatatlanul ösztöző erejét, amely azóta sem hagyott el engem egész pályám folyamán.
És már szaladtam vissza Párizsba, újra a »Manufacture des Gobelins«-be — hogy a gobelinszövés technikáját megtanuljam minél gyorsabban —, mert hiszen már tudtam, hogy nekem csak addig kell másolnom, amíg a technikát elsajátítom. És most már világosan állt előttem a cél: igen, gobelint produkálni, de nem másolatot, hanem saját látomásaimat gobelinbe szőni, amihez nem kell »minta«, csak a fantáziám ereje és a bennem rejtőző erők előhívása.”
Hazatérése után 1932-ig élete nagy részét Nagybányán és Brassóban töltötte. Rendszeresen részt vett csoportos kiállításokon, első nemzetközi meghívása 1924-re datálható. Édesanyja halála után Budapestre költözött. 1948-ban Kossuth-díjat kapott, 1950-ben nevezték ki tanárnak az Iparművészeti Főiskolára, ahol 1956-ig oktatott. 1952-ben érdemes művész lett. Ugyanebből az évből származik a Népművelési Minisztérium személyzeti nyilvántartójának alábbi bejegyzése: „Egyéni munkájában még nem tudott elszakadni közismert régi formalizmusától, bár az utóbbi tervei kis fejlődést mutatnak.”
Mindenképp járják be a Ferenczy Múzeumi Centrum Ferenczy Noémi művészete című 3D virtuális kiállítását!
Pályája első korszakában természeti ihletésű, többnyire biblikus témájú műveket készített, ezt követik a munka- és munkásábrázolások, a 30-as évek végétől pedig ember és a nagybányai emlékeket idéző táj, a természet bensőséges viszonya került középpontba. Ferenczy Noémi elmélyült, befelé forduló alkat volt, műhelyét is a zárdai puritánság jellemezte. Szigorú napirend szerint élt. Reggel hét-nyolc körül már a szövőszéke előtt találták őt, onnan csak egy rövid ebéd erejéig állt fel, télen négy óráig, nyáron hatig folyamatosan dolgozott.
A kudarcokat és a mindennapi élet nyomasztó gondjait az évek előrehaladtával egyre líraibb hangulató kárpitjain egyáltalán nem lehetett észrevenni. Ars poeticáját így foglalta össze:
„Az én számomra a gobelin annyi, mint szónoknak a beszéd, az írónak a betű, a szobrásznak az agyag: én gobelinben tudom csak elmondani a mondanivalómat.”
Elmélyült kutatásokat végzett a kárpitokhoz, rengeteg tanulmányt, színvázlatokat, ceruzarajzokat készített, és minden variációhoz külön kartont. A képeket először kartonra gouache technikával festette meg, és növényi festékkel saját maga által színezett gyapjúfonalakból ő maga szőtte, ráadásul nem soronként, hanem alakonként készítette munkáit.
Gobelinjeit rendkívüli tudatosan tervezte meg, szimbolikus jelentéssel bírnak a kiválasztott növények és állatok, a színek szintén nem mindennapi árnyalatokkal (és energiával!) bírnak, ráadásul egészen különös merészséggel használta a hiányt mint dramaturgiai eszközt: a Teremtés című kárpiton nincs ott az almafa, a Menekülés Egyiptomba című szőnyegen pedig Józsefet nem találjuk.
