1777. december 4-én született Lyonban Jeanne-Françoise Julie-Adélaïde Bernard, akit Madame Récamier-ként ismer a világ, és aki a korabeli Párizs egyik legelőkelőbb szalonját vezette.
Apja elismert bankár volt, akit 1792-ben követett Párizsba, egy évvel később pedig egy tehetős pénzember, a nála 25, más források szerint 30 évvel idősebb Jacques-Rose Récamier felesége lett. Ekkortájt így írták le: „dereka fiús, keze, lába hosszú, szép formájú, foga hófehér, szemében sárgás szikra villog, bőre mint a tej, amelynek színén rózsalevelek úszkálnak”. Szalonja hamar az egyik legnépszerűbbé vált, amit a politikai és a művészeti körök képviselői látogattak, köztük ismert royalisták és például az a Bernadotte marsall, aki XIV. Károlyként svéd és norvég király lett. Férje 1805-ben jelentős veszteségeket volt kénytelen elkönyvelni Napoleon intézkedései miatt, Juliette-et pedig Párizs elhagyására kényszerítették.
Lyonba, ezt követően az írónőként is hírnévre szert tett Mme de Staëlhez utazott Genfbe, amol megismerkedett Ágost porosz herceggel. El is akarta venni feleségül, de szándéka a porosz király ellenzése miatt meghiúsult. Maadame Récamier ezt követően Rómában és Nápolyban töltött hosszabb időt. 1815-ben tért vissza a francia fővárosba, de a pénzügyi szerencse nem állt mellette. Ennek ellenére, bár jóval visszafogottabban, továbbvitte a szalont Abbaye-aux-Bois-ban, a társaság egyik központi alakja François Chateaubriand az író, politikus volt. Sok férfi vette körül, rajongta őt Benjamin Constant, Lucien Bonaparte, de senki nem volt rá olyan hatással, mint Chateaubriand.
1849 tavaszán a kolerajárvány elérte az apátságot, Madame Récamier is elkapta a halálos kórt. Megírta emlékiratait, de halálos ágyán úgy rendelkezett, hogy azokat semmisítsék meg. Levelezésének egy részét unokahúga rendezte sajtó alá. A párizsi Montmartre-i temetőben nyugszik.
Híres volt különleges ízléséről: elsőként bútorozta be rezidenciáját etruszk stílusban, a Direktórium idején pedig divatot teremtett antik görög ihletésű ruháival. Portrét festett róla és Antoine Jean Gros, François Gérard, akinek finoman erotikus képét a modell Ágost porosz hercegek ajándékozta, valamint Jacques-Louis David, akinek 1800-ban kezdett, de soha be nem fejezett festménye a Louvre-ban látható. Ezen a Madame egy háttámla nlélküli, a két végén kifelé hajló karfákkal lezárt, kecses lábakon álló bútordarabon hever, ami később rekamiéként került a köznyelvbe. Emlékét őrzi Mme de Staël Corinne című regénye, és az 1920-as években két némafilm is készült róla.
