Ahogy a pannonhalmi bencés szerzetesek mindennapjainak, úgy ad keretet az Arcus Temporumnak is az imádságok ritmusa. A Pannonhalmi Főapátság Kortárs Művészeti Fesztiválján arra hívja a látogatókat, hogy – a zenei, irodalmi és képzőművészeti programok mellett – kapcsolódjanak be az évezredes szerzetesi rítusba. Egyszersmind olyan szakrális tereket nyit meg a közönség előtt, amelyek a hétköznapokon nem látogathatók.
Az idei, XVII. Arcus Temporum az emlékezet mélyen emberi tapasztalatára fókuszál, amely kitüntetett helyet foglal el a keresztény spiritualitásban. Lőrinc testvér szavaival élve: „nem egyszerűen egy fogalom, hanem a hitet életben tartó dinamikus tevékenység.”
„Pannonhalma nem tud csupán kulissza lenni, mintegy nemes hátteret adni, mert itt egy élő, működő monostor van.” Régi tapasztalata ez a szerzetesközösségnek, amit Dejcsics Konrád atya, kulturális igazgató megfogalmaz. Igaz ez a Pannonhalmi Főapátság kulturális és spirituális kínálatának zászlóshajójára, az Arcus Temporum Kortárs Művészeti Fesztiválra is.
„A fesztivál vázát a szerzetesközösség imádságos napirendje adja. A látogatók velünk, szerzetesekkel együtt vehetnek részt az imaórákon, amelyek a mi életünk sarokkövei. Ezekben az időpontokban más program nem is zajlik. A Szent Márton-bazilikát – amellett, hogy gondosan válogatott, a 800 éves falakhoz méltó zenei művek hangoznak el itt – szakrális térnek őrizzük meg.” Ez különösen is fontos a szerzetesközösségnek, hisz általában a fesztivál idejére esik a templomszentelés évfordulója. „Ezt nem lehet úgy ünnepelni, hogy közben a fesztivál forgatagában elfeledkezünk arról, hogy a templom szent hely” – magyarázza az atya.
„Mindenbe, ami a monostorban, a hegyen történik, abba a szerzetesközösség is bevonódik. Különben meddő próbálkozás volna. Az Arcus Temporumon is ezt tartjuk szem előtt. A testvérek évek óta ajánlanak fel alkalmakat, amelyeken a monostort, a gyűjteményeinket, az életünket mutatják be a látogatóknak” – fejti ki Konrád atya. Idén is több ilyen találkozásban lehet részük a látogatóknak. Az Illatmúzeumban egyebek mellett a szerzetesi gyógyászat és gyógynövényes kultúra évszázados hagyományaiba vezeti be a látogatókat Márk atya. A monostor szakrális kincseit bemutató tárlaton spirituális és történelmi időutazásra invitálják a résztvevőket a Főapátsági Kincstárban. Továbbá a nagyközönség számára ritkán látható és hallható pannonhalmi orgonákkal is megismerkedhetnek az érdeklődők, miközben olyan elzárt terekbe nyernek bebocsátást, mint például a Káptalanterem vagy a Gyilokfolyosó.
A spirituális élmények fókuszában a Főapátság idei kulturális évadának mottója, az Emlékezet áll. A Cseider-völgyi Erdei Kápolnában a Szentírás fényében beszél erről Lőrinc testvér. Szerinte az emlékezet a hitet életben tartó dinamikus tevékenység, amelynek nem csak egyéni szerepe, hanem közösségi dimenziója is van.
„A szentmise ünneplése is egy közösségi emlékezet. Nagyon szép példája ennek a húsvét, és az azt megelőző szent három nap. Ilyenkor az imádságok lelassulnak, több szöveget imádkozunk és olvasunk a Szentírásból. Mindezzel Jézushoz tartozásunkra emlékezünk. Annak a meghívásnak szeretnénk eleget tenni, amit a jézusi parancs is előír, hogy az ő emlékezetére cselekedjünk” – fejti ki Lőrinc testvér.
A szerzetes az általa vezetett programon arra hívja a látogatókat, hogy önmagukba nézve fedezzék fel, mi az, ami bennük az emlékezés fájdalmas oldalát, vagy épp örömteli élményét hívja elő. Az ó- és újszövetségi példákban megjelenő, Isten áldását, az Istennel való kapcsolat helyét szimbolizáló hegy a Szent Jakab Háztól a monostorig tartó sétában válik jelenvalóvá. Szent Márton hegyére felkapaszkodva egyszersmind az emlékezet belső útjára léphetünk.
Izgalmasnak ígérkezik Konrád atya és a két legjelentősebb katolikus folyóirat szerkesztőjének beszélgetése. A Főapátság kulturális igazgatója a Pannonhalmi Szemle és a Vigilia főszerkesztőjével – Gelencsér Gáborral és Görföl Tiborral – arról cserél véleményt, hogy a kulturális, tudományos tevékenységükben, a közéletben hol látják a helyét a Jézus Krisztusra való veszélyes emlékezésnek. És hogy mitől veszélyes ez az emlékezés? Azért, mert leleplező – mondja az atya. „Jézusra emlékezni nem lehet anélkül, hogy konkrét tettekre, méghozzá a felebaráti szeretet tetteire ne indulnánk” – idézi fel Johann Baptist Metz katolikus teológus gondolatait. „A szenvedőkkel vállalt szolidaritás cselekedetei nélkül a Jézusra való emlékezés üres szólam. A Jézusra való emlékezés szembesít önmagunkkal, ezért nevezem leleplezőnek. Rögtön felteszi a nagy kérdést, hogy a róla elnevezett keresztények csak névleg azok, vagyok életükben megidézik Jézus Krisztust, aki a szenvedőkkel szolidaritást vállalt?” – magyarázza.
Az idei Arcus Temporum azonban nem csak az emlékezet, hanem – a pandémia miatt régóta háttérbe szoruló – személyesség alkalma is. Hisz a fesztivál ereje mindig a találkozásokban, a mély egymásra hangolódásban rejlett. A személyesség ezen megnyilvánulásai pedig az augusztusi fesztivál minden eseményén tetten érhetők. Ahogy Konrád atya fogalmaz: „a találkozásokban, eseményekben és programokban átélhető személyes mélység önmagán túl is mutat – ez a Szent Hegy üzenete valójában: Istenre, a Legmélyebbre és Legszemélyesebbre.”
A fesztivál több mint másfél évtizedes története során mindig is a kortárs és a klasszikus művészet között próbált hidat verni. „Úgy tűnik, mintha e kettő között ívek – ahogy a fesztivál elnevezése is utal rá, időívek – feszülnének. Az Arcus Temporum arra vállalkozik, hogy kortárs és klasszikus mestereket helyezzen egymás mellé” – fejti ki Konrád atya. Idén például Pilinszkyt és Marno Jánost, vagy épp Lisztet és Dukay Barnabást. „A kortársnak és klasszikusnak, azaz az innovációnak és tradíciónak egymás mellett kell szerepelnie. Ha pusztán a tradícióra figyelünk, az öncélú múltba révedés. Ha pedig csak a jelenre, a kortársra, az üres modernkedés. Amikor azonban a klasszikust és a kortársat egymás fényében tudjuk nézni, új jelentésárnyalatokkal gazdagodik a hagyomány, miközben megtalálja a helyét a jelen is.”
