Papageno Radio
- hirdetés -
Blogok Bartók Tavasz Anyaság és zenészlét – Interjú Kokas Katalinnal

Anyaság és zenészlét – Interjú Kokas Katalinnal

„A lányom megszületése után úgy játszottam hegedűversenyeket, hogy közvetlenül a színpadra lépés előtt, nagyestélyiben megszoptattam, hogy abban a 40 percben biztosan ne sírjon” – meséli Kokas Katalin, aki közel 2 hónapja adott életet negyedik gyermekének. A világszerte elismert hegedű- és brácsaművésszel anyák napja alkalmából beszélgettünk anyaság és művészlét viszonyáról. Elárulta, hogyan élte meg, amikor 24 évesen megtudta, babát vár, négy gyerek mellett hogyan egyensúlyoz zenélés és család között, és hogyan találtak egymásra a megújult Kelemen Kvartett két friss tagjával.

– Az interjú egyeztetésekor említetted, hogy most először vagytok úton négy gyerekkel. Hova utaztok, ha nem titok?

Titoknak nem titok, bár nem szoktuk nagydobra verni, hogy van egy kis hajónk az Adrián, és most meg kell néznünk, milyen állapotban van. Barnabás a hajóskapitány, és amikor van időnk, ott szoktunk pihenni. Ezúttal hivatalos ügyben megyünk, hogy szakemberekkel ellenőriztessük, minden rendben van-e. Ez egyébként egy öreg csotrogány lakóhajó, ahol gyakorolni is szoktunk. Az egész májusunk, júniusunk és júliusunk tele van, legközelebb csak augusztusban fogunk tudni lemenni, és a tapasztalat azt mutatja, hogy ha előzetesen nem járunk utána ezeknek, akkor az esetlegesen felmerülő problémák a pihenést rontják el.

– Az anyaság minden nő életében hatalmas fordulópont, egy előadó ráadásul sokszor nem teheti meg, hogy évekre eltűnjön a színpadról. Számodra mi az a három legfontosabb dolog, amiben művészként megváltoztatott az anyává válás?

– Az anyai ösztöneimet először nem a saját gyerekeimen éltem ki, hanem 14 évesen, amikor megszületett a húgom. (Kokas Dóra csellóművész – a szerk.) Egy ilyen korú lány már érett annyira, hogy úgy érezze, az a baba nemcsak a húga, hanem valamennyire a gyereke is. Dórit kicsit mi is neveltük Barnabással, aki akkor lépett be hivatalosan az életembe, amikor a húgom 4 éves volt. 7 éves korától vittük magunkkal, ahova csak tudtuk – később ő lett a kvartettünk csellistája is. Igazából nem éreztem nagy vízválasztónak, amikor az első lányunk, Hanna megszületett, mert a testvéremmel már megéltük korábban, hogy milyen egy kisgyerekkel fesztiválokra járni. Hanna esetében csak annyi volt a különbség, hogy őt már nullaéves korától vittük magunkkal.

Kelemen Barnabás, Gáspár (13), Kokas Katalin, Zsigmond (2 hónap), Olga (4) és Hanna (17) - fotó: Ora Hasenfratz
Kelemen Barnabás, Gáspár (13), Kokas Katalin, Zsigmond (2 hónap), Olga (4) és Hanna (17) – fotó: Ora Hasenfratz

– Az első gyermeketek egy számotokra nagyon sikeres időszakban érkezett. Hogy emlékszel erre vissza?

– Barnabás és én is 24 évesek voltunk, amikor ugyanazon a héten mind a ketten megnyertünk egy-egy megmérettetést: ő az Indianapolisi Nemzetközi Hegedűversenyt Amerikában, én pedig a Szigeti József Nemzetközi Hegedűversenyt itthon. Rá két hétre már terhes voltam. Nagyon izgalmas időszak volt, mert ha valaki megnyer egy ilyen jelentős versenyt, általában várja, hogy ez milyen lehetőségeket hoz számára. Egy-két ember részéről el is hangzott viccesen, hogy „nehogy most vállalj gyereket, mert most indul a karriered”, én pedig alig vártam, hogy valamit letehessek az asztalra, és ez valahol zöld utat adjon ahhoz, hogy anya lehessek, hogy merjem vállalni a közös gyermekünket. Ez a győzelem megerősített abban, hogy van helyem a pályán, és lesz hova visszatérnem.

– 2017-ben Olga lányotok születése után 10 nappal már egy olasz turnén játszottatok a vonósnégyessel, és most a másfél hónapos kisfiad mellett is aktívan próbálsz. Hogyan tud a kettő egyszerre működni?

– Hannával a hasamban az utolsó pillanatig zenéltem, a Brahms-kettősversenyt például a húgommal ötször eljátszottuk egymás után, Dóri már attól félt, hogy megszülök a színpadon. A lányom megszületése után úgy játszottam hegedűversenyeket, hogy közvetlenül a színpadra lépés előtt, nagyestélyiben megszoptattam, hogy abban a 40 percben biztosan ne sírjon. Ugyanez történt Gáspárnál, és ahogy említetted, Olga 10 napos korában már olasz turnén voltunk a vonósnégyesünkkel. Méghozzá úgy, hogy amikor 14 napos volt, egy koncerten játszottuk el a hat Bartók-kvartettet, ami éjfélig tartott két szünettel. Akkor Hanna volt a bébiszitter, és a függöny mögött sétálva hallgatták közösen a darabokat. A most 6 hetes Zsigmonddal is hasonló a helyzet, a megszületése óta több hangversenyen és napi 6-8 órás műhelymunkákon is túlvagyunk.

Kelemen Barnabás, Gáspár (13), Kokas Katalin, Zsigmond (2 hónap), Olga (4) és Hanna (17) - fotó: Ora Hasenfratz
Kelemen Barnabás, Gáspár (13), Kokas Katalin, Zsigmond (2 hónap), Olga (4) és Hanna (17) – fotó: Ora Hasenfratz

– Nemrég ki is tettetek egy videót, ahol Zsigmond ott fekszik melletted a hordozójában, miközben Bartók 3. vonósnégyesét próbáljátok. Meglepően nyugodtan viselte.

– Ez a fajta munka egy újszülöttel jól tud működni, hiszen neki csak az a fontos, hogy anya a közelben legyen. Úgy alakítottuk ki a közös életünket, hogy a gyerekek hozzánk alkalmazkodnak, és nem fordítva. Nagyon izgalmas lett az életük azáltal, hogy művészek veszik körül őket a próbákon, előadásokon, a koncertek utáni vacsorákon. A két nagyobbik tökéletesen beszél angolul, és már Olga is egyre többet ért, hiszen állandóan külföldi közegben mozgunk. Nem érzem úgy, hogy vesztettek volna azzal, hogy nem mindig ugyanabban az ágyban fekszenek le aludni, hiszen mi is mindig velük vagyunk.

– Egyébként hallgattok otthon zenét a gyerekekkel?

– Hogy őszinte legyek, nem igazán, egyszerűen nem fér bele mostanában az életünkbe. Zene vesz minket körül: Gáspár napi 2-3 órát hegedül, a gyerekek akkor is a közelben vannak, amikor próbálunk, Hanna színészként szöveget tanul és rengeteget énekel, közben pedig zsibong körülöttünk a 4 éves Olga. Ebbe akkor fér bele a közös zenehallgatás, amikor például egy konkrét művet nézünk meg, hogy egy adott vonósnégyes hogyan közelített egy-egy darabhoz, vagy Gazsival meghallgatjuk, hogy egy általa gyakorolt mű hogyan hangzott a régi nagyok előadásában. Sokszor az autóban is inkább a csöndet választjuk, tévénk sincs 25 éve.

– Akkor Halász Jutka és a Kaláka is kimaradt?

– Ez inkább az én gyerekkoromban volt jellemző, bár én is inkább meselemezeket hallgattam bakelitről. Az én szüleim is folyamatosan zenéltek, egy régizenei együttesben reneszánsz zenét játszottak, ezért számomra ez volt a természetes, az volt az én világom. Egyébként ezeket a zenéket a mai napig nagyon szeretem. Tulajdonképpen a Csiky Gergely Színházban nőttem fel, az egyik páholyból általában ötvenszer néztem meg egy-egy előadást, amiben a szüleim muzsikáltak. A színészek sokszor nekem integettek vagy kacsintottak fel a színpadról.

– Hozzátok hasonlóan a te szüleid is a zenészek mozgalmas életét élték. Mennyiben követed az édesanyád szemléletét, és miben gondolkodsz másként a gyereknevelésről?

– Sok mindenben maximálisan követem az ő szemléletét, többek közt abban is, ahogyan zeneiskolai tanárként bánt a növendékeivel. Az általa képviselt pedagógiai vonalat visszük tovább, előadóként is nagyon fontosnak tartjuk az alapfokú pedagógiát, és a nyaranta megrendezett Fesztivál Akadémián mindig teret szentelünk ennek. Gyereknevelés szempontjából – ha nem is mindenben értünk egyet –, amikor a nagyszülők kezébe adom a gyerekeimet, mert például egy olyan turnéra megyünk, ahova nem vihetjük őket, teljesen megbízom bennük.

Kelemen Barnabás, Gáspár (13), Kokas Katalin, Zsigmond (2 hónap), Olga (4) és Hanna (17) - fotó: Ora Hasenfratz
Kelemen Barnabás, Gáspár (13), Kokas Katalin, Zsigmond (2 hónap), Olga (4) és Hanna (17) – fotó: Ora Hasenfratz

– Gáspár fiatok előkészítős a Zeneakadémián, és több nemzetközi hegedűversenyt is megnyert, Hanna lányotok modellkedik, színésznőként színpadon és képernyőn is láthatjuk. Terelgettétek őket a művészet irányába, vagy egyszerűen magától értetődő volt számukra, hogy ebben teljesedjenek ki?

– Az, hogy hangszert tanulnak és zene veszi őket körül, mindig is természetes volt. Mi a lehetőséget, a közeget adjuk meg, jó tanárokhoz járatjuk őket. Megvan az az életkor, amikor sokat kell dolgozni, a gyerek viszont választhat, hogy ezt akarja-e: csak akkor van értelme, ha szenvedélyesen akarja. Amikor Hanna 10 évesen megnyert egy országos zongoraversenyt, odaállt elénk, hogy ő nem szeretné azt az életet élni, amit mi, és hogy ugye megértjük. Megkérdeztük, hogy akkor mit szeretne csinálni felnőttként, mire azt válaszolta, hogy szeretne nagy földet, állatokat, és maximum a teheneknek zongorázna és énekelne. Mondtuk, hogy oké. Emlékszem, mennyire meglepődött, hogy nem akadtunk ki. Ilyenről szó sincs, hiszen mi a saját bőrünkön tapasztaltuk, hogy ezt tényleg csak úgy lehet csinálni, ha enélkül nem vagyunk meg.

– Akkor a járványhelyzet különösen érzékenyen érinthetett titeket…

– Amikor beütött a covid, és elmaradtak a koncertek, úgy éreztem, nincs kedvem felkelni az ágyból. Nagyon lehangoló volt, hogy nem volt miért és mire készülni, Barnabással hetekig nem vettük a hangszert a kezünkbe. Azt vettük észre, hogy nem vagyunk meg színpad nélkül, nem vagyunk boldogok, ha nem csinálhatjuk. Szerintem csak így érdemes: ez nem egy állás, hanem szenvedély. Viszont az is hozzátartozik, hogy 20 éve nem voltunk annyit együtt, mint a karanténidőszakban, és borzasztóan élveztük, hogy végre hosszabb ideig is együtt láttuk a négy gyerekünket. Minden nehézség ellenére ezt egy nagyon harmonikus időszakként éltük meg. Emellett természetesen idővel visszataláltunk a közös zenéléshez Barnabással, felvettük például Leclair összes hegedűduóját.

– Egyszer azt nyilatkoztad, hogy elfoglalt zenészként és szülőként minden fronton mindig lelkiismeret-furdalásod van. Hogyan tudsz egyensúlyozni az odaadó és a gyerekei ambícióit határozottan egyengető anya között?

– Ami éppen akkor a legfontosabb, azt helyezem előtérbe. A szülészorvosom például nevetett, amikor mondtam neki, hogy szerintem ekkor fogok szülni, mert előtte és utána koncertem van. Biztos voltam benne, hogy ha minden rendben van a szüléssel, akkor amint lehet, újra színpadon leszek. Ha viszont színpadon kell lennem, az van előtérben. Persze nem játszom állandóan, szólistaként egyértelműen visszavonultam, alapvetően kamarazenészként, fesztiválszervezőként és kvartettzenészként dolgozom, ami pont elég így négygyerekes anyaként. A Bartók Tavasz kapcsán már most tudják a gyerekeim, hogy május 3-án jönnek vissza a kvartett-tagok Németországból, és biztos, hogy két héten keresztül nagyon keveset fognak látni. Már meg van beszélve a családdal, hogy ki fog vigyázni a kisbabára, persze úgy, hogy mindig legyen időm megölelni és megszoptatni. A gyerekeimet előtte feltöltöm jó sok öleléssel és beszélgetéssel, de az a két hét a próbákról szól majd.

– Egy interjúban azt mondtad, hogy zenei szempontból a férjed inkább racionális, átgondoltabban áll hozzá a zenei formákhoz, és többet tervez tudatosan, ő pedig azt nyilatkozta, hogy te ösztönösebb vagy, jobban el tudsz szállni. Ez a szülőséggel is így van?

– Azt hiszem, igen. Már ha a szülőség alatt azt értjük, hogy Barnabás az, aki teljesen átlátja és kézben tartja a családi élet biztonságát. Nekem például fogalmam sincs, hogy melyik kártyánkon mennyi pénz van, az ilyen dolgokat száz százalékban rábízhatom. Én pedig sokszor ösztönökre, megérzésekre hagyatkozom, ráérzek, hogy kinek mikor van szüksége rám. Persze ez nem jelenti azt, hogy neki nincsenek jó ösztönei. Egyébként Barnabás egy nagy kölyök, ha a gyerekeivel van, néha rá is kell szólni, hogy tizenegy óra, most már nem játszani kéne. (nevet) Ilyen szempontból viszont én vagyok a szigorúbb. Ha a gyerekek valakit kenyérre akarnak kenni, akkor őt próbálják meg először – és általában sikeresen.

– Közel három év szünet után, megújult formában, két új taggal tért vissza a Kelemen Kvartett. Miért éppen rájuk esett a választásotok, és miben változott ezzel a frissítéssel a kvartett?

– Fontos volt, hogy megtaláljuk azokat a tagokat, akiknek hozzánk hasonlóan szívügyük a kvartett, és bele tudják tenni azt az időt és energiát, amit ez igényel. Így jött a képbe – tulajdonképpen a covidnak köszönhetően – Jonian Ilias Kadesha (hegedű – a szerk.), aki albán–görög, és Vashti Mimosa Hunter (cselló – a szerk.), aki pedig angol származású. Egyébként ők az életben is egy pár, és ez nekünk fontos szempont volt, mert mi annyira erős pár vagyunk már 25 éve Barnabással, hogy éreztük, csak akkor találunk hozzánk hasonlóan gondolkodó embereket, ha ugyanúgy összetartoznak. Már 10 éve van egy híresen jó zongorás triójuk, ami szintén döntő szempont volt, hiszen ez garanciát jelentett számunkra, hogy megértik egymást a színpadon is.

Ide kapcsolódik:
Újjáalakult a világhírű Kelemen Kvartett - Videó

Persze ez még mindig nem jelentette feltétlenül azt, hogy megtaláljuk a közös hangot. Ezután derült ki, hogy hozzánk hasonlóan ők is hosszú ideje Rados tanár úrhoz járnak (Rados Ferenc – a szerk.), az ő szemléletét követik, emellett ugyanúgy tanultak Takács-Nagy Gábornál is, tehát nem ismeretlen számukra a mi magyar kultúránk, és ugyanazok a mestereink. Így már egyértelmű, hogy miért volt annyira jó életünk legelső próbája. Ráadásul mindannyian nagyon szeretjük a népzenét, Bartók kvartettjeiben is sok ilyen motívum érhető tetten, Jon pedig nagyon kedveli az albán és görög népzenét, és fantasztikusan is játssza. Ezek pedig valahol találkoznak. Nemrég a kocsiban meghallgattuk, ahogy Bartók 1. rapszódiáját adta elő, fergeteges! Mintha mindig is magyar népzenét játszott volna.

– A hivatalos premieretek ezzel a felállással a Bartók Tavasz keretében lesz, ahol két koncerten Bartók valamennyi vonósnégyesét megszólaltatjátok. Mit jelent számotokra Bartók, hol helyezkedik el a zenei univerzumotokban?

– Legelöl. Barnabás például Kocsis Zoltán felkérésére Bartók összes hegedűre írt művét eljátszotta és rögzítette a Bartók Új Sorozat összkiadásában. A Hegedűverseny / Rapszódiák lemez többek közt elnyerte a Német Hanglemezkritikusok Díját, a Hegedűszonáták pedig az év lemeze lett a Gramophone Awardson. A Szólószonátát és a 44 duót is lemezre rögzítettük, emellett az Alpha Records gondozásában megjelent felvételünket, amelyen Vilde Franggal, Nicolas Altstaedttel és Alexander Lonquich-hal játszottuk el Bartók C-dúr zongoraötösét, 2020-ban a Gramophone az év lemezévé választotta.

A Nemzeti Filharmonikusokkal is óriási élmény volt Bartókot játszani, én magam is előadtam már Bartók szinte valamennyi kamaraművét, és a kvartettel is tervezzük lemezre rögzíteni mind a hat vonósnégyesét. A kezdetektől fontos számunkra, úgy érezzük, ez a mi zenénk. Egyszer 14-15 éves szakmunkásképzős gyerekeknek játszottuk Bartók 5. vonósnégyesét. Bár eleinte tartottam tőle, hogy mit fognak hozzá szólni, Barnus fogott egy mikrofont, a harmadik tételt elszájdobolta, kicsit beszélgettünk velük, hogy mit kell figyelni benne, és nem akartak elengedni minket. Később olyan kommenteket kaptunk tőlük, hogy ne mondja nekik senki, hogy őket nem érdekli a klasszikus zene, mert igenis érdekli – de csak akkor, ha ilyen!

A Kelemen Kvartett koncertjeit május 20-án és 23-án lehet majd követni ingyenesen, a Bartók Tavasz honlapján. Kis ízelítő a III. vonósnégyesből:

Promóció

Hírlevelünkben minden csütörtökön megkapja a legfontosabb kulturális híreket és a következő hét legjobb programjait.