Maestro. E szó hallatán egy szigorú, ellentmondást nem tűrő, mindig komor, megközelíthetetlen és természetesen hatalmas tudású, mindenre kész (és jó) válasszal rendelkező muzsikust látunk lelki szemeink előtt. De vajon társulhat-e a legmagasabb szakmai színvonal egy közvetlen, hétköznapi, emberi karakterrel? Nagyon úgy tűnik, hogy igen: Vaszilij Petrenkóval alighanem bárki szívesen beszélgetne egy kávé mellett. Vajon mitől válik „szerethetővé” egy karmester? Lássuk!
A 44 éves Petrenko nem pályakezdő már. Életkora jogán is komolyan kell venni, hiszen elért eredményeinek listája hosszú, de a matuzsálemekhez képest még bőven nevezhető fiatal karmesternek. Műsorfüzeteket olvasgatva gyakran görgetjük tovább a városok, helyszínek és együttműködések megszokott listáját, hiszen a legtöbben így építik fel életrajzukat.
Csakhogy Petrenko esetében nem egy turnét turnéra halmozó előadó képe, hanem egy tudatosan építkező, hűséges és kitartó, ugyanakkor népszerűsége miatt a világ számos pontján egyszerre helyt álló ember portréja rajzolódik ki. Szentpétervári tanulmányai után, 18 évesen már rezidens, nem sokkal később első vendégkarmester a helyi Mihajlovszkij Színháznál. Több jelentős versenygyőzelmet követően elhagyja az alma matert, és egy, a Harry Potterből kölcsönkért időnyerővel többfelé veszi az irányt.
Azok a zenekarok, ahol bemutatkozik, szinte rögtön vezető karmesteri vagy zeneigazgatói állást ajánlanak neki.
Így tesz az Oslói Filharmonikusok és a Royal Liverpool Philharmonic Orchestra is – hogy csak a két legnagyobbat említsük. Utóbbinál az együttes történetének legfiatalabb első karmestere lesz. Ráadásul minden zenekar végtelenül elégedett vele. De miért? Ennyivel jobb szakember lenne, mint mások? Nem feltétlenül. A válasz Petrenko személyiségében rejlik.
A cikk eredetileg a Bartók Tavasz Művészeti Hetek nyomtatott magazinjában jelent meg.
A karmester a szó legjobb értelmében vett „átlagos ember” benyomását kelti. Az Instagramon egy kedves mosolyú, kényelmes ruhákat viselő férfi néz ránk, aki a koronavírus első hulláma alatt karanténszakállat növesztett és paradicsomot termesztett, sőt lefogadom, hogy kenyeret is sütött – csakúgy, mint mi magunk. Szimpatikusan nyilatkozik, frappáns és érthető hasonlatokat használ, sztárallűrjeivel vagy csodabogaras furcsaságaival – ha vannak is – nem büszkélkedik.
A zenét nemcsak műveli, hanem egyenesen imádja. Mindennap képes új műveket, új neveket felfedezni – sem Szymanowski, sem Wolf-Ferrari vagy a kortárs John Tavener és Jennifer Higdon nem tartozik a megszokott repertoárba –, s ezáltal valami újat találni a klasszikus zenében és önmagában. 18 évesen listát írt azokról a zenékről, amelyeket el szeretne vezényelni, de a lista azóta is egyre csak bővül.
Sosztakovics az egyik kedvenc szerzője, de nagyon szereti Kodály és Bartók zenéjét is – és ezt nem csak a magyar határokon belül vallja. Véleménye szerint súlyos válságokat követően „a művészetek mindig kulcsfontosságú szerepet játszottak a társadalom kollektív hangulatának javításában”, ezért hisz benne, hogy „a zene optimizmust hoz”. Végigtekintve lenyűgöző diszkográfiáján megállapítható: gyakorlatilag mindenevő.
Vaszilij Petrenko és a Royal Philharmonic Orchestra koncertje május 17-én 19.30-tól hallható a Bartók Tavasz keretén belül.
Petrenko kétséget kizáróan jó karmester. A Guardian, a BBC Music Magazine, a Bachtrack és a Sunday Times csak néhány jelentős lap, amelyek az egekig dicsérik munkásságát. „Az év fiatal művésze”, „az év művésze” és „az év zenekari felvétele” kategóriában egyaránt nyert Gramophone-díjat. Azon már meg sem lepődünk, hogy abszolút hallása van és perfekcionista személyiség: ritkán elégedett magával, munkájában mindig talál javítanivalót.
Végül a legaktuálisabb: 2021 augusztusától ő lesz a most is vele játszó londoni Royal Philharmonic Orchestra zeneigazgatója. Gyászol Oslo és Liverpool, persze csak részben, hiszen Petrenko ezután sem szakítja meg velük a kapcsolatot.
Talán a zenekarokkal ápolt közvetlen viszonya világít rá leginkább a Petrenko-jelenség esszenciájára: a humánumra. Kedves szavakkal és szakmai alázattal beszél zenészeiről, hiszen tisztában van vele, hogy „a karmesterpálca nem ad ki hangot”, és ő csak segíteni tudja az együttes munkáját, akik létrehozzák a zenét. Nem vágyik alanyi jogon járó istenítésre: a kölcsönös tiszteletben hisz. Legnagyobb szakmai elismerésének a közönség szimpátiáját és lelkesedését tartja.
Fontos számára a fiatalság zenei nevelése, ennek érdekében tevékenykedik az Európai Unió Ifjúsági Zenekarának vezető karmestereként. Jó kommunikátor hírében áll, aki képes csapatot kovácsolni az emberekből. A lezárások alatt elindított online interjúsorozatából kitűnik, nem csak zenészekkel képes megtalálni a közös hangot. Az Igudesman & Joo duóval közös karanténvideója pedig arról árulkodik, hogy a humorérzéke is a helyén van.
Szinte túl szép, hogy igaz legyen? A zenei minőségről mindenesetre hamarosan megbizonyosodhatunk, hiszen a Bartók Tavasz alatt lesz alkalmunk látni és hallani Vaszilij Petrenkót a Royal Philharmonic Orchestra és a tehetséges brit szaxofonos, az idén januárban a Rising Stars program keretében a Müpa virtuális koncerttermében is megforduló Jess Gillam társaságában. Ha pedig véletlenül összefutnak Petrenkóval az utcán, szólítsák meg bátran, és kiderül, csal-e az a bizonyos látszat!
