„Four saxophonists who rock the house” – írja egy hamburgi zenekritikus a Signum Saxophone Quartetről. Nem is áll meg itt, hanem egyenesen a Beatleshez hasonlítja őket, hiszen nekik is közük van Hamburg városához. A kvartett április 11-én a Budapest Music Centerben, a Bartók Tavasz keretein belül ad koncertet, melynek műsorán Bach, Bartók és Reich is szerepel.
De miért is a Beatles-hasonlat, mikor a Köln városában alapított szaxofon kvartett a cikk témája. Azért, mert valóban emlékeztetnek a liverpooli gombafejekre. Ők nem adnak hatalmas arénakoncerteket és aligha sikoltoznak megvadult tinilányok az első sorban, amikor fellépnek. Pedig minden külső és belső adottsággal rendelkeznek ehhez. Jóképűek, vagányok és cseppet sem a bevett sémákban gondolkoznak.
Ha meghalljuk a kvartett szót, a legtöbbször vonósnégyesekre gondolunk. De legalábbis valamiféle „hagyományos” formációra, amely akkurátusan, bőszen mozgó felsőtesttel és koncentrált arckifejezéssel adja elő a világ zeneirodalmának intim hangulatú remekműveit.
A szaxofon számomra a jazzt jelenti, ha tovább gondolkodom máris az 50-es évek és a rock and roll jut eszembe, ahol már kevésbé szofisztikált üzeneteket tolmácsolnak annál nagyobb vehemenciával a zenészek, elsősorban az ösztönökre hatva. Hangosan és csörömpölve.
Mi történik akkor, ha ezt a két univerzumot valami csodával határos módon az alkímia eszközeivel összevegyítjük és egymáshoz illesztjük? A Signum történik. Blaž Kemperle, Hayrapet Arakelyan, Alan Lužar és Guerino Bellarosa alkotta négyes ugyanis arra esküdött fel, hogy szakít a klasszikus zenei program és előadás kliséivel és dinamizmust, közvetlenséget, vagányságot és rock and rollt hoznak a hangversenytermek pódiumaira.
Esetükben nyoma sincs mesterkéltségnek, tettetett fegyelemnek, nem érezni azonnal a „kotta-szagot”, így mi, a közönség sem egy hagyományos koncertteremben ülünk, ahol formaságokat követve, vigyázó szemünket a muzsikusok felé fordítva, értő arckifejezést mímelve kell ájultan hallgatni a muzsikát.
Lényegében pop zenét hallunk. Vagy rockot. Még akkor is, ha Bach zenekari szvitjét adják elő négy szaxofonra készült átiratban. Hogy miért? Mert nem megszokott. Mert meghökkent és kizökkent. Mert azt üzeni, hogy Bartók Bélával is lehet ma érvényes mondanivalót közvetíteni. De legfőképpen azért, mert nem gondolják azt, hogy valami hatalmas, fennkölt és különleges dolgot képviselnek. Természetesek és lazák.
Talán nem véletlenül Takács-Nagy Gábor gyakorolta rájuk az egy egyik legnagyobb hatást. A hegedűművész-kamarazenész-karmester magától értetődő közvetlenségével, érzelmes, lelkes, empatikus személyiségével azokhoz is közel tudja hozni a klasszikus zenét, akik eddig idegenkedtek tőle.
Ez a Signum Saxophone Quartet célkitűzése is. Amerikától Japánig zajos sikereket aratnak, előadásmódjuk impulzív és spontán karaktere óriási hatást gyakorol a közönségre. Alap filozófiájuk, hogy soha nem állnak meg, mindig keresik a megújulás lehetőségeit, amint úgy érzik, hogy egy produkció, repertoár vagy élethelyzet kényelmessé, rutinossá válik, rögtön kilépnek belőle.
Ha kíváncsiak, hogyan szól Bach C-dúr zenekari szvitje és F-dúr Olasz koncertje új megközelítésben és szokatlan hangszerelésben, valamint szeretnék a lábukat rázni Bartók Román népi táncaira, vagy csak egy izgalmas felfedezésre vágynak, látogassanak el a Signum Saxophone Quartet koncertjére.
A Bartók Tavasz további programjairól tematikus blogunkban olvashattok!
