Az idei Bartók Tavasz március 31-i nyitókoncertje több szempontból is igazi különlegességnek ígérkezik: a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben egy estén csendül fel Bartók Béla „egyfelvonásos pantomimja”, A csodálatos mandarin című balettzene és Igor Stravinsky négyfelvonásos burleszk balettje, a Petruska 1946-os átdolgozott verziója, emellett pedig Magyarországon először mutatja be legújabb, Études symphoniques című zongoradarabját a világhírű orgonista és zeneszerző, Thierry Escaich. A grandiózus műsorhoz természetesen kiváló előadók is társulnak: a műveket a Szemjon Bicskov által vezényelt Cseh Filharmonikus Zenekar és az est szólistája, a koreai születésű Cso Szongdzsin zongoraművész szólaltatja meg nem mindennapi minőségben.
A tavaszról mi más jutna eszünkbe, mint a szerelem mámorító ereje, az érzelmek fékezhetetlen impulzivitása. Ennek a belső viharnak hangokban való kifejezése valószínűleg minden zeneszerzőt foglalkoztatott és foglalkoztat ma is, legyen szó akár a szerelem napsugaras, akár kínzó árnyoldaláról. A Bartók Tavasz idei nyitókoncertjén elhangzó különleges művek inkább az utóbbira koncentrálnak.
Két szerelmi történetet hallhatunk, amelyek tragédiával végződnek – így is összefoglalhatnánk Bartók A csodálatos mandarin és Stravinsky Petruska című balettjének hasonlóságát, hiszen mindkettő a szerelem beteljesüléséért való küzdelmet és az azért „vállalt” halált veszi alapul. Míg Stravinsky története mesés elemekkel mutat rá az emberi lélek eme időtlen tragédiájára, a viszonzatlan szerelem megsemmisítő, felemésztő erejére, addig Bartók ugyanezt a témát egy meghökkentően realista történethez írt zenében mondja el, amelyből szintén nem hiányzik a mesei fordulat.
A Bartók-mű alapja, Lengyel Menyhért rémmeséje eredetileg a Gyagilev Balett számára készült 1912-ben, és öt évvel később jelent meg a Nyugatban. A prostitúcióval, rablással és gyilkossággal „fűszerezett”, megrendítő szerelmi történet lenyűgözte Bartókot és rögtön elkezdett hozzá zenét komponálni, így született meg A csodálatos mandarin, amely Bartók számára különösen kedves mű volt. Ősbemutatójára 1926-ban, Kölnben került sor, a közönség körében azonban elragadtatottság helyett nagy felháborodást váltott ki.
„A sikertelenség okát a mű két alkotóelemében kereshetjük: a történetben és a zenében” – írják, ami tulajdonképpen érthető: a közönség akkor talán még nem volt felkészülve Bartók progresszivitására, a tonális zenei nyelvtől eltérő hangzások befogadására, főképp nem a testi vágy és a modern társadalom kegyetlenségének színpadon való reális megjelenítésére.
„A tonális kötöttségek alól felszabadított disszonancia teljes mértékben a kifejezés szolgálatában áll, ahogy a hangszerelési újdonságok, a fúvós-glissandók, az ütőhangszerek előtérbelépése, vagy a vonóskar vadul ritmikus, pulzáló kezelése. Persze Köln főpolgármestere, Konrad Adenauer valószínűleg nem a különös harsonaállások, hanem az orgazmus nyílt színi bemutatása miatt tiltotta be a premiert követő előadásokat” – jegyzi meg a műről Fazekas Gergely. Annyi bizonyos, Bartók érzékenyen tapintott rá egy ma már megkerülhetetlenül fontos témakörre. Az általa „csodálatosan szépnek” tartott történet olyan nézőpontot robbant be az előadó-művészetbe, mint a nagyvárosi lét által megnyomorított emberi lélek és letiport egzisztencia, a mindennapi élet kegyetlenségei, melyben a „szenvedés megváltása csak a szerelem által lehetséges”.
Miközben a Mandarin csak Bartók halála után vált sikeressé, addig Stravinsky Petruskáját, amely három bábu szerelmének történetét meséli el, már az 1911-es bemutatón csodálattal fogadta a közönség attól függetlenül, hogy zenéje szintén modern. A mű a Tűzmadár nagysikerű bemutatója után, de még a Tavaszi áldozat (Sacre du printemps) megírása előtt született. „Miközben ezt a művet komponáltam, valóságos vízióm támadt egy hirtelen elszabadult paprikajancsiról, aki a maga zuhatagszerű ördögi arpeggióival végsőkig csigázza a zenekar türelmét, ez viszont fenyegető fanfárokkal válaszol neki. Ebből iszonyatos zenebona kerekedik, amely, tetőpontjára jutván, a szegény paprikajancsi fájdalmas és panaszos összeomlásával ér véget. Mikor elkészültem a bizarr kis darabbal, órákat sétáltam a Genfi-tó partján, és kerestem a címet, amely egy szóval kifejezi zeném karakterét s következésképpen hősöm alakját is. Egy nap nagyot ugrottam örömömben. Petruska! Minden országok minden vásárainak örökös szerencsétlen flótása! Megvan, ez az, megtaláltam a címet!” – számol be a mű keletkezéséről maga Stravinsky.
A cselekmény az 1830-as években játszódik, Szentpéterváron, ahol a három bábut a Sarlatán kelti életre a farsangi vásár idején. A nem túl előnyös külsejű Petruska a szerelemben keresne vigasztalást bánataira, de kiszemeltje, a balerina nem viszonozza érzéseit, sőt, Petruska buta és gonosz, de vonzó vetélytársát, a Mórt választja. A helyzetet groteszk dallamok teszik még hatásosabbá és elgondolkodtatóbbá, egy „villódzóan színes hangszerelés, ami a későbbi Stravinsky-műveket is oly összetéveszthetetlenül egyénivé teszi”. A tragédia a farsangi mulatság zűrzavarában történik: Petruska megbántva érzi magát, ezért párbajra hívja a Mórt. „Egyszer csak kiáltás zavarja meg a mulatságot: a Mór üldözőbe vette Petruskát, s […] a tömeg szeme láttára leszúrta őt egy handzsárral. Rendőrt hívnak, […] azonban […] Petruska csupán szalmával kitömött bábu volt. Az emberek erre szétszélednek, ám ekkor a színpad fölött megjelenik Petruska szelleme…” – írják –, aki öklét rázza az őt életre keltő Sarlatánra, majd egy második halálesetben összeesik. A két világ keveredését Stravinsky egy különösen „ördögi” akkorddal érzékelteti, amely – nem véletlenül – a Petruska-akkord nevet kapta. Habár a történet inkább meseszerű szereplői és irreális helyzetei révén, mégis sokat rejt magában a zord valóságból – épp úgy, ahogy Bartók Csodálatos mandarinja.
E két zenetörténeti mérföldkőnek számító műhöz méltán társul az est folyamán magyarországi premierjét ünneplő Études symphoniques című darab, amit Thierry Escaich, a kiváló francia orgonaművész írt, aki a kortárs zene egyedülálló alakja és generációjának egyik legjelentősebb francia zeneszerzője. Escaich, aki virtuóz előadóművész is, számos műfajban és formában komponál műveket, beleértve az operát, a szimfonikus és kamarazenét. Több mint 100 művet jegyez, amelyek lírai, gazdag harmóniavilágukkal és ritmikus energiájukkal sokakat vonzanak.
Szerencsésnek mondhatja magát a Bartók Tavasz közönsége emellett azért is, mert Thierry Escaich, Stravinsky és Bartók zenéjét Közép-Európa egyik legelismertebb szimfonikus zenekara, a Cseh Filharmonikus Zenekar tolmácsolásában hallhatja olyan karmester vezényletében, aki hozzávetőlegesen négyszáz évet felölelő repertoárral foglalkozik, és az operák világában éppúgy otthonosan mozog, mint a szimfonikus irodalomban: az orosz származású Szemjon Bicskov, aki öt éve vezeti sikerrel az együttest, bizonyára nagy érzékenységgel fogja vezényelni a műsoron szereplő műveket.
Bicskovhoz hasonlóan a nyitókoncert szólistája, Cso Szongdzsin is széles repertoárjáról ismert, de nem csak: a a nemzetközi zenei életbe 2015-ben berobbanó, fiatal zongoraművész játéka a kritikusok szerint filozofikus és költői, egyszerre magabiztos és gyengéd, valamint lendületes és precíz. Nem csoda, hogy az elmúlt években a leghíresebb zenekarok és karmesterek partnere volt – március utolsó napján pedig a Müpa közönségét kápráztatja el.
