A legtöbben A tanú Pelikán elvtársaként emlékeznek rá, pedig színházban eljátszotta a világirodalom nagy szerepeit. Molnár Gál Péter szerint Balázsovits Lajos megjelenéséig ő volt újkori színháztörténetünk legjobb megjelenésű amorózója. Később volt Volpone, Jourdain úr, Polonius, Falstaff, Jegor Bulicsov, Luka, Danton, Stockmann, A revizor polgármestere, de számos kortárs magyar darabban is emblematikus alakítást nyújtott.
Kállai Ferenc 1925. október 4-én született Gyomán, Krampner Ferenc néven. 1944-ben felvételizett a színművészeti akadémiára Ady Endre Góg és Magóg fia vagyok én című versével. Mindössze négy sort mondhatott el belőle, Makay Margit és Kiss Ferenc felvették.
Kiss, akinek komoly politikai súllyal rendelkezett (1938-től 1944-ig a Színművészeti és Filmművészeti Kamara elnöke volt, Szálasi Ferenc megbízásából pedig 1944. október 15-től a Nemzeti Színház igazgatójának nevezték ki), ellentmondást nem tűrve tanácsolta a fiatalembernek, változtasson nevet.
„Ilyen névvel nem lehet cicáznod, mint a Krampner. S ha már változtatnod kell, legyél mindjárt Kállai!”
– utalt Kállay Miklós aktuális miniszterelnökre. Volt egy pillanat, amikor a névválasztás nem tűnt szerencsésnek. Ezt egy Kállai 75. születésnapjára születésnapjára készült írásban Molnár Gál Péter idézte fel: „1945 januárjában egy újsághirdetésre elmegy a Damjanich utca 4. szám alá: ide kértek jelentkezni valamennyi művészeti főiskolai hallgatót. Elszaval egy verset, mire Both Béla leszerződteti a Szabad Színházhoz. A forrongó fiatal színháziak a Városliget peremén, az elhagyott Feld-féle Erzsébetvárosi Színházban adják Toller Géprombolók-ját és Brecht Koldusoperáját. (A Géprombolók főpróbájáról kihívja két nyomozó a színész-noviciust, el akarják vinni, mivel a névazonosság okán összecserélték Kállay Ferenc nyilas hírű színésszel, aki a Rózsahegyi-iskolából szerződött Horváth Árpádhoz, Debrecenbe. Beszélték, hogy a Hungarista Párttól kapott húszezer pengővel készült átvenni Pünkösti Andor elárvult Madách Színházát.)”
Színpadra lépett a Szabad Színházban, Magyar Színházban, a Madách Színházban, de első komolyabb szerepét a Belvárosi Színházban abszolválta, ott, ahol Bárdos Artúr rendezésében később Romeóként aratott sikert egy színháztörténeti jelentőségű előadásban. Így írtak róla: „Kállai úgy mondja a Rómeó édes vallomásait, hogy a szerelmes szavak eleve a lét végső titkain töprengő dán királyfit idézik … Shakespeare stúdiumnak is jó az ilyen élvezetes előadás.” Rendezőjétől pedig ezt az útravalót kapta:
„A siker kötelez. De már nagyon sok kezdeti siker vált végzetessé, ha nem követte komoly, állandó és szakadatlan munka és odaadó alázat a művészettel szemben. Most pedig teljes felelősségtudattal kijelentem, Rómeód felülmúlja várakozásomat. Kitűnő. Csak előre, édes fiam. Bárdos Artúr.”
1948-ban, Major Tamás hívására lett a Nemzeti Színház tagja. Ott sok kicsi, nevelő hatású és jellemszerepet kapott, eközben nagy művésszé érett. Szintén Molnár Gál Péter idézte fel, hogy Major a Szentivánéji álom egyik próbáján jegyezte meg az Oberont játszó Kállaira, milyen nagy színész is. Kettősük évtizednél is hosszabb ideig töretlen sikerrel és kedvvel játszotta Csurka István Döglött aknák című darabját. Mondják, volt, hogy az eredetihez képest félórával volt hosszabb az előadás, mert a „két élet-halál nagy bohóc a szerep logikája szerint esténként rögtönözte világnézeti csatájuk bohózati mérkőzését”.
Az igazgatók cserélődtek az Izabella, majd Hevesi Sándor téren, a színház neve is változott, de ő maradt. Színpadon 170-nél figura bőrébe bújt bele, közel 100 filmben játszott. Utolsó színházi bemutatója 2005. december 11-én volt, Schwajda György Rejtő Jenő-adaptációjában, A néma revolverek városában Cödlingert alakította. Utolsó filmjét, a Noé bárkáját Sándor Pállal forgatta. Számtalan rádiófelvételét és tévéfilmjét, tévéjátékát őrzi az archívum.
Molnár Gál Péter írta róla nekrológjában: „Éveken keresztül színészetének középponti témája a jól táplált ostobaság, a zsebzsarnokság, a vértolulásosan dühöngő hatalmaskodás. Színpadi és filmszerepek sokaságában dolgozta ki ezeknek az emberi szörnyeknek a rajzát, és színpadi meg filmszerepek sokaságában az emberi ostobaságnak és hitványságnak gazdag faunáját tárta föl, egyszer sem ismételve a már megtalált formát, mindig új alkotói izgalommal merülve el a kimeríthetetlen emberi kisszerűségben.”
A lényeglátó és pontos emberábrázoló Kállai Ferenc azonban nemcsak formátumos svihákokat, hanem nagy ügyekért csöndesen kiálló igazságkeresőket is játszott. Szenvedélyességében is beskatulyázhatatlan színész volt, szerepköre emiatt tudott szélesedni pályája alatt. A Tartuffe-jéről írt jellemzés – „játékában szerencsésen ötvöződik egybe a fogalmazás intellektuális pontossága és vígjátéki színessége” – oly sok alakítására áll. Kállai emberi és művészi alkatát talán Bálint András foglalta össze a legpontosabban:
„Nagyon kedves, édes ember volt, akinek színészként a férfias szerepek, a parasztember, Shakespeare, a Heltai-vígjáték egyaránt jól állt.”
Megannyi kitüntetéssel és díjjal ismerték el: a Nemzet Színésze, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas, Prima Primissima díjas, érdemes és kiváló művész volt, Budapest díszpolgára, megkapta A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje és A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetéseket, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjává is megválasztotta a közönség. Tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, vállalt közéleti szerepet országgyűlési képviselőként, a Színházművészeti Szövetség elnökeként. 2010. július 11-én hunyt el. Szülővárosában művelődési központ, a Lukács fürdőben, amelynek törzsvendége volt, emléktábla őrzi a nevét.