Október 11-én, a CAFe Budapest keretébe kerül sor az UMZF zeneszerzőversenye nagyzenekari kategóriájának döntőjére, a díjkiosztóra és gálakoncertre. A Müpában rendezett eseményen a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara közreműködik Vajda Gergely vezényletével.
Sapienti sat — „a bölcsnek [ennyi is] elég”, hirdeti sok Haydn-kézirat, jelezvén: a mű eladásához nem kell több információ, csak amennyit szerzője a kottában megadott. Bartók más volt: minden szándékát aprólékosan lejegyezte partitúráiban. Ha a Müpa Magazin közölne kottapéldákat, most itt állhatna a Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára (Sz. 106, BB 114) I. tételének (Andante tranquillo) fúgatémája, a 2020-ban meghirdetett Új Magyar Zenei Fórum zeneszerzőverseny nagyzenekari kategóriájában ugyanis a pályázatot kiíró BMC és a Müpa olyan műveket várt, amelyek ezt a Bartók-témát idézik, ezt használják fel, vagy ennek inspirációja nyomán születtek.
A cikk eredetileg a Müpa Magazinban jelent meg.
A 2009-ben megvalósult első versenyt hosszas egyeztetés előzte meg. A Müpa vezetőinek szándéka az épületet, a „hardvert” minél izgalmasabb tartalommal, „szoftverrel” megtölteni — foglalta össze akkor a másik fél, a Budapest Music Centert alapító és igazgató Gőz László, aki a magyar kortárs zene számbavételét, rögzítését, elérhetővé tételét tekinti élete egyik fontos céljának.
A verseny koncepciója keveset változott az elmúlt évek során. Két kategóriában: nagyzenekari, illetve kamarakompozícióval lehet nevezni. Adott a nagyzenekari művekben használható hangszerek mennyisége, egy stilisztikai iránymutatásként értelmezhető hívószó, az életkor és az időtartam.
Az első verseny hívó szava a reneszánsz volt, a 2011-es megmérettetés Liszt előtt tisztelgett születésének bicentenáriumán, a 2013-as Ligeti György születésének 90. évfordulója jegyében zajlott, 2015-ben Bartók halálának 70. évfordulója adta az aktualitást, ezért az ő inspirációját kellett sugallniuk a pálya műveknek. Ekkor emelték az addig 40 évben megszabott korhatárt 50-re. Nevezhessen az a generáció is, amelynek gyermek- és ifjú éveiben Bartók hatása még elég közeli volt. Lehet, hogy ideiglenesnek szánták ezt a módosítást, ám eddig még semmi sem indokolta, hogy visszalépjenek.
A 2017-es pályaműveket ugyanis a nagy kortárs, a 135 éve született és 50 éve elhunyt Kodály művészete vagy személyisége ihlette. És miután a „múzsa” most ismét Bartók, a helyzet változatlan: az életkor felső határa tehát 50 év maradt.
A szervezők meghatározott hosszúságú darabokat várnak, amelyek időtartama a közönség befogadóképességéhez alkalmazkodik. A nemzetközi színtéren mindenütt fontos a durata, az időtartam, amely ezúttal a kamarakategóriában hét–tizenöt perc lehet, a nagyzenekari művek esetében tíz és húsz perc között ingadozhat.
A verseny egyik nem titkolt szándéka ugyanis a kortárs zene népszerűsítése. Ki gondolná, hogy ez viszonylag újkeletű probléma a zenetörténetben? Hogy a 19. század elejéig minden nyilvánosan elhangzó zenemű kortárs darab volt? Egyszerűsítve: senki nem volt kíváncsi a régi korok muzsikájára, mindenki az újat és a még újabbat akarta hallani. Csak az 1800-as években vált divattá előásni és koncertprogramba illeszteni régebbi korok zenéjét. Elkezdődött a különböző interpretációk (és azok értékelése) közötti ádáz versengés — de ez már egy másik történet…
A díjakat minden alkalommal olyan szakmai grémium ítéli oda, amelyben zeneszerzők, karmesterek, elméleti szakemberek, hangszerjátékosok foglalnak helyet — méghozzá minden terület legkiválóbbjai. A helyezettek pénzdíjat kaptak, és — amit mindannyian még fontosabbnak tartanak — a döntőbe jutott kompozíciók rangos koncertteremben, kiváló zenekar előadásában hangzanak fel, kapukat nyitva újabb megszólalási lehetőségek, felkérések felé.
„Nem a dicsőség izgat, hanem ebben az esetben az, hogy az Új Magyar Zenei Fórum Kamaraegyüttesével dolgozhassam, akikkel egyébként nem lett volna esélyem a közös munkára. És Magyarországon mégiscsak ők a legjobbak ebben a műfajban” — nyilatkozta az először huszonhárom évesen (majd négy évvel később ismét) a kamarakategóriában első díjat nyert Bella Máté, még 2009-ben.
„Az első helyezés hatalmas boldogságot jelentett számomra, ráadásul ez a verseny zeneileg és referencia szempontjából is komoly lökés volt.” Az, hogy a London Sinfonietta is eljátszotta a Chuang Tzu’s Dreamet, igazi meglepetés volt: „…nagyon megörültem, hiszen egy világhíres zenekarról van szó.”
Az első „nagyzenekari” győztes, Varga Judit figyelemre méltó nemzetközi karriert futott be azóta, darabjai kelendő portékák a nemzetközi koncertpódiumokon, tanítványai széles látókörű muzsikusokká válnak, akikben azt is tudatosítja, hogy napjaink zene szerzőjének bizony menedzserként is helyt kell állnia, mert a kortárs zene népszerűsítésekor a koncertszervezők kulcsemberek. Aki díjazott, az mindig nyertes is — új lehetőségekhez, esélyekhez jut, ajtók nyílnak ki előtte, figyelem irányul rá, új úton indulhat el. Ezzel gazdagodtak az eddigi döntősök: Horváth Balázs, Tornyai Péter, Balogh Máté, Dargay Marcell, Solti Árpád, Sándor László, Zombola Péter, Alessio Elia és a többiek, akiknek neve ismertté vált Magyarország határain innen és a határokon túl is. És nyertesek voltunk és vagyunk mi, a közönség, akik megismerhetjük és megszerethetjük zenéjüket.
