Az idei CAFe Budapest egyik különleges színfoltja az október 9-én és 10-én, piacokon megrendezésre kerülő Budapest Ritmo Piknik. A nép- és világzene műfajára koncentráló fesztivál most kizárólag hazai produkciókból válogatott, így többek között Paár Julcsi egyre népszerűbb Hangoló nevű családi programján is részt vehetnek az érdeklődők. A gyerekeket és szüleiket egészen különleges módon megszólító mesekoncert kapcsán beszélgettünk a sokoldalú énekesnővel.
– A Budapest Ritmo most egészen rendhagyóan, de a rendezvény alapvető jellegétől, hitvallásától azért mégsem távolra kerülve, piknik formályában kerül megrendezésre, tehát szabadtéri helyszíneken tartják a koncerteket. A nép- és világzene műfajában mozgó neves hazai fellépők közt a Hangoló is szerepel, amellyel sok helyen megfordultál már, de mit gondolsz, milyen élmény lesz játszani a Hunyadi téri piacon? Készülsz valami extrával a különleges helyszínhez alkalmazkodva?
– Egészen kicsi korom óta imádom a piacokat. Tele vagyok meleg, bennsőséges emlékekkel ezzel kapcsolatban, hiszen édesapámmal rengeteget jártunk a Rákóczi téri csarnokba gyerekkoromban. A piac nyüzsgése, emberei, történései közé nekem abszolút beillik az élő zene, úgyhogy ezért is nagyon várom a szombati koncertet. Különösebb extrával, bevallom, nem készülök, impulzív ember vagyok, általában az adott helyzetre reagálok, az adott pillanatban, prekoncepciók nélkül.
A tőlem megszokott közvetlen hangulat, nyitottság, szeretetteljes közeg, amit a zenémben képviselek, természetesen jelen lesznek a Hunyadi téren is.
Annyi helyen játszottunk már gyerekkoncertet, a focipályától elkezdve, a színháztermen át, a patakpartig, hogy túl nagy jelentőséget már nem tulajdonítok a fizikai térnek.
Ennek a műfajnak (is) odabent kell megszületnie.
– Megnézel majd más koncerteket is? Melyik produkció a legérdekesebb számodra az idei programban?
– Nagyon szeretem a kis apparátussal dolgozó zenei produkciókat. Két duó koncertet néztem ki magamnak, az egyik Lakatos Móni és Rostás Mazsi koncertje, ami azért is érdekes számomra, mert ők nem csupán a zenében alkotnak egy párt, hanem mint férj és feleség, elválaszthatatlanok egymástól. Ez egy nagyon különleges, sok érzelmi dinamikát rejtő duó, és mivel én is rengeteget zenélek a férjemmel, a nagybőgős Bognár Andrással, nagyon szeretem nézni, hallgatni, mások hogyan működnek ebben a kapcsolódásban.
A másik kiszemeltem Lukács Miklós és Balogh Kálmán közös koncertje. Egyrészt nagyon szeretem a cimbalommuzsikát, másrészt csak szuperlatívuszokban tudok róluk beszélni. Rendkívüli előadók, remek emberek mindeketten.
– Milyen visszajelzéseket kapsz a tavaly megjelent Kerekerdő című meselemezed és a hozzá kapcsolódó foglalkozások kapcsán?
– Alapvetően nagyon pozitív reakciók érkeznek. Napi szinten írnak családok, édesanyák, hogy a mindennapjaik részévé vált a Kerekerdő. Ez, a napi rutinba való beágyazódás a tavaszi karantén időszak alatt még érzékelhetőbb volt. Az embereket egyrészt kevés zenei impulzus érte, és hiányzott nekik ez a fajta élmény, másrészt helyt kellett állni egy kihívásokkal teli időszakban, amiben a zene erős kapaszkodót nyújtott. Most, hogy ismét találkozhatunk élőben, sok személyes élményt megosztanak velem a szülők. Egy igazán szívet melengető visszajelzést emelnék ki, miszerint a Kerekerdő – mint szimbolikus történet – egyfajta saját-élet-kerekítő mintát, inspirációs lehetőséget nyújt a hallgatóságnak. Ezért érdemes csinálni!
– A kezdeti formájához képest esetleg változott valami a mesében, illetve magában a programban?
– Az az igazság, hogy mind a nép- és világzene, mind a mese improvizatív alapokon nyugvó műfajok. Megvannak a főbb mesgyéi, de azon belül a szabadság, az aktualitásokra rezonáló jellegük határozza meg őket. Tehát a Kerekerdői is folyamatosan formálódik, változik, minden alkalommal átszűrjük magunkon, néha a humor, néha az érzelmek kapnak nagyobb fókuszt. Persze emellett az is meghatározza az egész folyamatot, hogy milyen közegben adjuk elő.
Nekem a Kerekerdő a közelségről, közvetlenségről is szól, szeretem, ha a közönség össze tud olvadni térben és időben velünk, így, ha lehetséges, lehozzuk a színpadról a produkciót.
Most, ebben a bizonytalan időszakban persze mások a határok, kevesebé vonjuk be a gyerekeket, kevesebbet érintkezünk velük, mert mindenkinek másak az elképzelései a közösségi működésről, ezt pedig próbáljuk tiszteletben tartani.
– A komolyabb korlátozások idején a virtuális térben is tudtál tevékenykedni, vagy az aktív zenélést-mesélést ebben az időben más váltotta fel az életedben?
– Tudtam online dolgozni, de minimalizáltam ezt a csatornát. Már említettem, hogy a személyesség híve vagyok, ami csak részben tud megvalósulni az online térben. Emiatt inkább próbáltam új utakat találni, hogy ez a fajta intimás – ami egy személyes találkozó, foglalkozás, koncert, vagy terápiás folyamat kapcsán létrejön – másképp, de mégis kicsatornázhatóvá váljon. Elindítottam egy Youtube-videósorozatot, a Dalra-Hangolót, melynek epizódjaiban főként népdalokkal foglalkozó énekeseket szólítok meg.
Az egyes részekben olyan emberi fordulópontokat, életeseményeket, akár traumákat járunk körbe, melyek feldolgozására, oldására az illető az éneklést mint önismereti lehetőséget, eszközt vonta be a saját folyamatába. A magam számára is nagyon tanulásgosak ezek a beszélgetések, remélem másoknak is erőtadóak és motiválóak tudnak lenni.
