Macbeth the cartoon hero

E blog olvasóit valószínűleg egyetlen dolog köti össze, az opera – ez a jóideje halottnak bélyegzett műfaj – iránti érdeklődés. Mindenkinek egyedi útja volt, amíg eljutott odáig, hogy megismerje, megszeresse a műfajt, s érdekelje őt annyira, hogy végül ráklikkeljen a Carusora. Ezen az apró mozdulattal mégis egy 21. századi közösség részévé vált, mintegy folytatva a hajdani schubertiádákat, zenedélutánokat, közös rádió és lemezhallgatásokat. Átkozhatjuk a technikát, az internetet, az egykori közösségek gyilkosát, de tudomásul kell vennünk, hogy győzött, s érdemes megtanulnunk megfelelően használni. Egy apró példa: működött a Magyar Királyi Operaházban egy (Francesco) Signorini Ferenc nevű tenorista 1891 és 93 között, aki később vendégművészként is visszajárt. Természetesen a maga korában népszerű énekest régen elfelejtette mindenki. Tegnap éjjel váratlanul elém került egy felvétele a youtube-on. S most egy gombnyomással bárki meghallgathatja, milyen hang csendült fel a pesti 1900-as Tell Vilmos előadáson, 111 éve. Ez az elmúlt évszázadban kivitelezhetetlen lett volna, hiszen kérdés, hol és hány gramofon oldal maradt fent a művésszel.
Ám egy közösség nem csak a közös örömködéssel-gondolkodással ajándékoz meg bennünket. Kötelességeink is vannak. Egy ajándék folytán eljutottunk az opera szeretetéig, mely sok mindennel ajándékoz meg bennünket. Szüleink, nagyszüleink vittek el, vagy magunktól kezdett érdekelni? Mindegy. Valahogy kezünkbe került az évszázados fonál, felvettük, de nem szabad csak fotelben hátradőlve élveznünk, tovább kell adnunk, hogy ez az érték fennmaradhasson. Hogy veszélyben van, arról már egy évszázada kárognak, s mégis a színházak ma még tele vannak. Még. Ahhoz, hogy ez így is maradjon, mindannyiunknak érdemes tenni valamicskét – legalább a gondolkodás szintjén. Az államtól nehéz elvárni, hogy kötelességből milliárdokat áldozzon egy olyan műfajra, amiből „nincs haszna” és csak egy kisebbséget foglalkoztat. A színházak egyre elkeseredettebb harcot vívnak az új közönségrétegek megnyeréséért (Hol vannak már a boldog 50-es évek, amikor a Sztálin úton sétáló békés embereket szó szerint be lehetett terelni az Ifjú gárda előadásaira!?). Ehhez már harminc éve sem kaptak az oktatási intézményektől hathatós támogatást, hiszen, ott is csak kötelesség volt az énektanároknak lejátszani a Hazám, hazámat… Az ifjúsági bérlet is inkább izzadságszagú kényszer, mint tudatos és jól felépített közönségnevelő eszköz. Az európai dalszínházakban már természetesen tudatos gyerek- és beavató programok vannak, képzett drámapedagógusok vezetésével. Nem a kicsiket nehéz megfogni, – ők örömmel izgulják végül Pomádé király kalandjait – hanem a kamaszokat, a tíz és húsz év közti fiatalokat. Hiszen ők azok, akik pár éven belül saját lábra állva megvehetik a jegyeket.
A nyáron Bologna óvárosának egyik csodálatos könyvesboltjában a kezembe akadt egy furcsa kiadvány. A modenai Teatro Comunale, amely a Luciano Pavarotti nevet is viseli a város nagy fiáról 2011 márciusában Macbeth bemutatót tartott (a főszereplőpárost Kálmándi Mihály és Boross Csilla énekelte), piacenzai és a bolzanoi színházakkal koprodukcióban. Az előadáshoz a műsorfüzet mellett egy képregényt adtak ki, melyben a remekül megrajzolt hősök az opera odavágó részeit mondják. Hogy az eszköz hatékony-e, azt nem tudom. Mindenesre remek ötletnek tartom, ez lehet egy eszköz, mellyel a fiatalokhoz is eljut valami kézzelfogható, a ködös műfaj mondanivalójából. Csak remélni lehet, hogy nem egyetlen képregényről van szó, hanem a színház további bemutatóját is követni fogja a vállalkozás. Ha Magyarországon nincs is akkora kultusza a képregényeknek, mint Európa más részein – elsősorban Franciaországban és Belgiumban – semmiképpen sem szabad lenéznünk ezt a műfajt. Felnőtt egy generáció, aki nagykorúként is szívesen olvassa rég megszokott kedvenceit, – gondoljunk csak Tintinre, Pókemberre, vagy Supermanre – talán ezzel is próbálva megvédeni magukat a felnőttség életproblémáitól. A modenai színházban igen bölcsen ismerték fel hogy, ez lehet egy csatorna az ifjúsághoz, a nagyszerűen megrajzolt, kiadványban pedig mindenki csak örömét lelheti, s hogy ezt az összes jelentősebb olasz könyvesboltba eljuttatták, külön elgondolkoztató.