Első találkozásom Békés Andrással inkább egyoldalú megfigyelés, homályos emlék. Balatoni családi nyaralónkba érkezett valamikor délután egy szakállas és egy fehér hajú ember, mindketten hosszú nadrágban, pólóban, hogy nagybátyámmal valamit a fák árnyékában estig megbeszéljenek. A nyár közepén egy szelet pesti komolyság, ennyi…
Évekkel később, már Zeneakadémista koromban felhívtak az akkori Színházi Intézettől, hogy a berlini Komische Oper egy hétre szívesen látna vendégül a próbáin egy karmestertanoncot. Békés András engem ajánlott. Váratlan volt, soha nem beszéltem Vele, nem is sejtettem, hogy tud rólam bármit is.
Néhány hónappal később Gregor József, akinek akkoriban állandó zongorakísérője voltam, megkérdezte, hogy a Szentendrei Nyár operabemutatóját volna-e kedvem vezényelni. Ha igen, keressem meg Békés Andrást, mert ő lesz a rendező. Pár nappal később volt az Erkel Színházban az operavizsga, gondoltam ott biztosan megtalálom. A szünetben fürkésztem az embereket, fehér haja hamarosan kivillant a pereces mellett, elfogódottan odafurakodtam Hozzá. Rekedtes hangja és kék szemei a zártság és a gyermeki huncutság pillanatonként változó különösségével nagyon meglepett, de még jobban az, hogy amikor meglátott rögtön barátsággal és valamilyen rokoni bizalommal beszélt velem, mintha már sok közös élményünk lett volna.
Később sem éreztem mellette soha, hogy milyen gazdag múltja van, mintha mindig csak a pillanatra figyelne. Ezt erősíti az a furcsaság is, hogy az alkotó munka, a próbák során felvetődött kérdésekre soha nem adott választ. Hosszan elemezte nekem az egyik általában elkedélyeskedett ária olasz szövegének jelentését, a darab szempontjából való rendkívüli tétjét. Amikor a próbán végre úgy éreztem mindezt sikerült zenébe ültetnem, megkérdeztem, hogy erre gondolt-e? A sokak által ismert válaszát adta teljesen egyszerűen: “Nem tudom…” Lassan megtanultam, hogy ilyet nem kell Tőle kérdeznem, a hallgatása már válasz.
Teljes belefeledkezéssel figyelte az énekeseket, először látott mindent, a pillanat igazságát szemlélte és csak azzal akart foglalkozni.
A Zeneakadémia Opera Tanszakának művészeti tanácsadójaként meghívott zenei vezetőnek. Andor Éva tanszékvezetésével Kovalik Balázsnak és nekem teljes alkotói szabadságot nyújtott. A vizsgákat Szentendrén, Győrben, a Városligetben, izgalmasnál izgalmasabb helyszíneken és formában szervezhettük meg; teljes súlyával támogatta a tehetséget.
A Mozart Maratonon, ahol zömében az elmúlt tizenöt év operaosztályaiban végzett tanítványok énekeltek, többször velünk volt, pedig akkor már szinte teljesen kivonult a színházi körökből. Ezután az otthonunkban szervezett záróbulira eljött feleségével, Zempléni Máriával és megtiszteltek bennünket szeretetükkel, sőt mi több a Tanár úr a fiunk ágyán pihent… Egy szentendrei nyári premier utáni összejövetelen különleges, saját készítésű “buggyantott tojásra” hívott meg minket.
Ez azért lett különösen kedves emlék, mert a konyhájába feleségemet, Ritát, a produkció súgóját beengedte, ami Zempléni Marika szerint kivételes megbecsülést jelentett.
Megható módon újságcikkben vett minket szárnyai alá (Kovalik Balázst és engem), amikor az egyik örökös magyar színházi vezetőnk fölényeskedve, lesajnáló nyilatkozatot jelentetett meg a Mozart Maratonnal kapcsolatban.
Szegedi operaigazgatóságom idején több Kovalik és Zsótér rendezte előadás megtekintése után azt mondta, hogy amikor egy rendezésről azt írják, hogy ilyen meg olyan zseniális, akkor sosem szabad elfelejteni, hogy az csak a megfelelő karmesteri-zenei irányítás mellett tud érvényesülni, megszületni, ezért bravozott nekem.
Amikor úgy éreztem, el kell jönnöm Szegedről, felhívtam, hogy a tanácsát kérjem. “Magyarországon állást nem adunk vissza!”- mondta, de elküldött egy Vele készített interjút is, amelyből kiderül, hogy Ő azonnal kilépett abból a körből, ahol nem érezte a helyén magát.
Nyitottságának és a fiatalok iránti szeretetének legmeghatóbb példája számomra az, amikor megtudta, hogy fiunk a Piarista Gimnázium tanulója lett, egy piarista osztálytársa által latinra fordított Micimackó könyvet adott neki ajándékba ezzel az ajánlással:
“egy régi piaristától egy mai piaristának”…
Isten éltesse sokáig!
Oberfrank Péter
