Amikor elfeledett művészeink után nyomozok, folyamatosan felmerül bennem a kérdés, hogy egyesek neve-művészete miért maradt fent a mai napig, míg mások, akik nem énekeltek esetenként rosszabbul, miért tűntek mégis el. Megnyugtató választ most sem sikerült kapnom, amikor Páka Jolán életének szálát próbáltam felfejteni. A művésznő 1920. március 20-án született Budapesten. Már hat évesen gyerekszínészként fellépett a Nemzeti Színházban. Énektanulmányait Jászó Györgyné kezdi, s már tizenhét évesen fellép a Vigadóban, mint ígéretes koloratúrszoprán. Amikor Endre Béla 1941 tavaszán megalapítja a Budapesti Kamaraoperát, több pályakezdő mellett Páka Jolánt is fellépteti a kis társulat bemutatkozó előadásán, Méhul: Kincskeresők című vígoperájában. A Zeneakadémián Molnár Imre lesz a mestere, első éves operatanszakos vizsgáján áll először az Operaház színpadán, 1941 júniusában, Gilda szerepéből énekel egy részletet. A főiskolát nem fejezi be, a második évfolyam helyett Kolozsvárra szerződik. Mindössze huszonegy éves.
Donizetti: Lammermoori Lucia, 1951 – Páka Jolán és Palló Imre
Mint ismeretes, Észak-Erdélyt 1940-ben csatolták vissza Magyarországhoz. A magyar kultur-kormányzat ekkor mindent elkövetett, hogy pótolja a korábbi évtizedek hiányait, jelentős összegekkel támogatta a színjátszás ügyét is. A Kolozsvári Nemzeti Színház – mely egykor az ország második legjobb színházaként és Pest előszobájaként volt számon tartva – élére báró Kemény Jánost nevezte ki Hóman Bálint, a főzeneigazgató a fiatal Vaszy Viktor lett. A felújított színház új társulattal 1941 őszén nyitotta meg kapuit. A megnyitó előadásra így emlékezett vissza jóval később Páka Jolán: „Hát az csodálatos, nagyon ünnepi volt, szinte lebegett az ember a gyönyörűségtől, amikor látta a fényárban úszó színházat, a díszmagyarban pompázó előkelőségeket. A csillogó, aranyozott nézőtér alig tudott versenyezni a közönség gazdag ragyogásával. Az ország társadalmi, egyházi, művészi, tudományos élet vezetői mind képviseltették magukat. Jelen volt: Hóman Bálint kultuszminiszter, báró Bánffy Dániel földművelésügyi miniszter, az Erdélyi Párt személyiségei, gróf Bánffy Miklós a Felsőház és gróf Teleki Béla a Képviselőház részéről. (…) A díszelőadáson a Himnusz eléneklése és Táray Ferenc igazgató ünnepi beszéde után Shakespeare: Hamletjének részlete következett: a „Lenni vagy nem lenni” monológ hangzott el először a színpadon, az előadás ott folytatódott, ahol 1919-ben a hatalom félbeszakította. A kolozsvári színészet hőskorát idézte Szentjóbi Szabó László: Mátyás királyról szóló játék bemutatása, amely az egykori Farkas utcai színház első társulatának első előadása volt. Az operaegyüttes Erkel Ferenc: Hunyadi László című dalművéből adott elő részleteket.” A fiatal szoprán egyből főszerepben, a Traviata Violettájaként debütált, s a város gyorsan a szívébe zárta őt. A színház operarepertoárján hároméves működése alatt Mozart, Verdi, Puccini és Erkel művei mellett nagyoperettek szerepeltek. Az Erdélyben töltött szezonok alatt Páka végigénekli későbbi szerepkörének összes fontos figuráját Lakmét, Gara Máriát, A francia királykisasszonyt, Konstanzát, Musette-t, Rosinát, Adélt és Gildát. Az ígéretes tehetségre Berlinben is felfigyeltek, 1943-ban Az Éj királynőjét énekelte a Komische Operben. Éves szerződést is ajánlottak neki, de ő jobbnak látta hazajönni. A kolozsvári társulat nyaranta Pesten vendégszerepelt, így a művésznőt legjobb szerepeiben a fővárosi közönség is megismerhette. 1944-ben Kolozsvárott forgatták A színház szerelmese című mára sajnos csak töredékesen fennmaradt filmet, melyben szerepet kapott. Páka Jolán – nem meglep módon – egy operaénekesnőt alakít benne. 2010-ben a kolzsvári Filmnett fesztiválon levetítették a megmaradt és helyrehozott kópiát. Amikor Kolozsvárott a helyzet tarthatatlan lett, a kolozsvári együttes Pestre költözik és az éppen üresen álló Magyar Művelődés Házában (ma Erkel Színház), folytatják az évadot egészen a város ostromáig.
Humperdinck: Jancsi és Juliska – Erkel Színház, 1958 – Páka Jolán és Sándor Judit
A világháború szétszórta a kolozsvári társulatot, többen visszatértek Erdélybe és újra vállalták a kisebbségi színjátszás megpróbáltatásait, de sokan Budapesten maradtak. Páka Jolánnak szerencséje volt, 1945-ben szerződtette az Operaház. Még mindig csak huszonöt éves, de rutinos énekesnő, több főszereppel a torkában. Újra énektanárhoz kezd járni. Mestere a hajdani koloratúrszoprán, Adler Adelina lesz, aki egykor Maleczkyné Ellinger Jozefa és Bianchi Bianca tanítványa volt. Így Páka Jolán a legrégibb magyar koloratúriskola továbbvivőjévé válik. Példaképének a világhírű olasz Toti dal Montét tekinti. „A koloratúrénekesnő nem gép. Ember. Emberi hang. Ha ez a hang hideg, – érzéstelen technikai bravúrt, énektudást jelent csak, nem emberi lelket, élő érzelmeket… Azt amit egy szó fejez ki: ember… – akkor hiába szép a hang és a tökéletes énektechnika.” – monda egy rádióinterjúban. Az Operaházban is Violettaként debütál, 1945 áprilisában, sikerrel. Sorra énekli a kolozsvári főszerepeit, kis szerepet sosem kapott. Páka Jolán abban az időszakban került az Operaházba, amikor Gyurkovics Mária a pályája csúcsán volt. A háború után időben szerződtetik Gencsy Sárit és Mátyás Máriát, aki szintén koloratúrszopránként kezdte a pályafutását. Kritikákat olvasva egyértelműen dicsérik Páka Jolánt, elsősorban fényes magasságaiért, s értetlenségüket fejezik ki, miért nem foglalkoztatják többet a dekoratív szőke szopránt. Gondos kezek megőrizték a szépen vezetett nyilvántartásokat. Páka Jolán alaposan kivette a részét az 50-es évek kultúrmissziójából. Ma már teljesen elképzelhetetlen mennyiségű rádió és hangverseny-fellépést abszolvált ezekben az években. Volt olyan évad, amikor majdnem kilencven koncerten lépett fel, s volt nap, amikor négy különböző helyszínen énekelt egymás után! Fellépett a Horváth kertben, a Margitszigeten, az Állatkerti Színpadon és természetesen járta a vidéket a Gördülő Opera vagonjaiban. Az Operaházban átlagosan évi negyven előadása volt, ez a szám az 50-es évek második felére harminc alá csökkent. Még mindig irigylésre méltó szám, hiszen napjainkban egy koloratúrszoprán alig kap tíznél több előadást Pesten. Sokat utazott külföldre is. 1948-ben még a bécsi Musikvereinsaal Brahms termében adott áriaestet Máthé Jolánnal, aztán már csak a baráti országokban léphetett fel. 1946 nyarán sokakkal együtt Romániában vendégszerepel, miután Román Kulturális Érdemrend II. osztályú keresztjével tüntetik ki. Ez az egyetlen kitüntetése, az élet furcsa fintora, az egykori kolozsvári szoprán felé. Legizgalmasabb utazása a háromhetes albán körút lehetett állandó zenei munkatársával, Tóth Péter karmesterrel és Mátray Ferenccel 1959-ben.
Koloratúrszopránként nem énekelhetett túl sok szerepet, ismerve az Operaház akkori repertoárját. Tizennyolc éves tagsága alatt fellépett: Lakmé, Lammermoori Lucia, Norina, Gara Mária, Márta (Flotow), Juliska, A francia királykisasszony, Rosetta (Milhaud: Francia saláta), Konstanza, Az Éj királynője, Olympia, Rosina, Médi (Három a kislány), Adél, Gilda és Violetta szerepeiben. Általában régi előadásokba állt be, amikor premierjei voltak, mindig Gyurkovics Mária után a második szereposztást kapta. Híres beugró volt, olykor több évnyi szünet után állt vissza egy-egy darabba. Az újságok ilyenkor rácsodálkoznak, megdicsérik, nem értik, miért nem énekel többet – aztán minden marad a régiben. Az ötvenes évek második felétől egy új koloratúrszoprán nemzedék szivárog be az Operaházba: Ágai Karola, Jasper Bella, Erdész Zsuzsa, Koltay Valéria, Házy Erzsébet és László Margit. Sorra kapják meg Páka Jolán régi szerepeit, aki egyre kevesebb előadáshoz jut. Van olyan évad, amikor szinte kizárólag a János vitézben léptetik fel, a Francia királykisasszonyt több mint kilencvenszer énekelte, utoljára 1963. április 14-én, egy délelőtti előadáson. Az évad végén lenyugdíjazzák, mindössze negyvenhárom évesen. Még majdnem ugyanennyi ideig él, nyolcvanöt esztendősen, 2005. június 11-én hunyt el. Hangját talán őrzi a Rádió és a családi archívum, lemezen mindössze három részlet jelent meg vele: egy Delibes dal, a Hugenottákból az Apród kavatínája és A francia királykisasszony dala.
Köszönet Debreczeni Tóth Ágnesnek, Páka Jolán unokahúgának, aki nélkül ez a megemlékezés nem születhetett volna meg.
Fotó: Operaház Archívum – Páka Jolán hagyatéka
