Talán egyetlen zeneszerzőről se jelent meg annyi könyv, mint Wagnerről a művészről és az emberről. Pedig olykor a számtalan elemzés helyett elég, ha magához a szerzőhöz fordulunk és az ő sorait olvassuk el figyelmesen. A nürnbergi mesterdalnokok ősbemutatója 1868. június 21-én volt Münchenben. A vígopera műsoron tartását ma is kevés színház engedheti meg, így el lehet képzelni, miféle kihívást jelenthetett ez százötven évvel ezelőtt. A gigantikus vállalkozás kizárólag II. Lajos bajor király segítségével jöhetett létre. Wagner pontosan tudta, mit köszönhet az érzékeny lelkű királynak. Éppen ezért lehetett különösen nehéz a Mesterdalnokok próbaidőszaka, ugyanis ekkor derült fény a komponista és Cosima viszonyára. Liszt lánya ekkor még a kiváló karmester Hans von Bülow felesége volt – aki történetesen az ősbemutatót vezényelte. II. Lajost, – aki talán többet érzett Wagner iránt mint csodálatot és barátságot – olyannyira megrendítette védence magánélete, hogy utána nyolc évig nem is találkozott vele. A király 1868. augusztus 25-én ünnepelte huszonharmadik születésnapját. Wagner a jeles alkalomra elküldte a Mesterdalnokok kézzel írt partitúráját egy verses ajánlóval kiegészítve. Érdemes elolvasni, általa közelebb kerülünk Wagnerhez, a költőhöz, az udvaronchoz és az emberhez.
A királyhoz, augusztus 25-én
Egy művet ígértem, amely leszámol
az irigységgel s megnyeri kegyed,
egy műve, amely a nagy német hazáról
zeng, s visszatérít hozzám tégedet,
s mint dalnokok Nürnberg városából
mosolygok csak, ha gáncs is fenyeget,
mely régi s új közé, mint durva éket,
szívesen iktatná a csőcseléket.
Hogy az, mit megígértem, sikerült-e,
hogy őrzöm-e még alkotóerőm,
hogy az, mit megálmodtam, fölhevülve,
öltött-e formát gyönyörködtetőn?
Úgy érzem, égek még, s e szív se hűlt le,
A vágyak is tudnak lángolni hőn:
S e tűz, mely legbelsőmnek drága titka,
Új művem sikerét biztosítja.
De az, ki csillagom lett e kaoszban,
Ki ott, hol nem volt tenger, csak homok,
Eltűnt előlem, hogy a zavarosban
Az lássa, ki vele nevet s zokog,
Csak ő fonhat babért fejember mostan:
Király s költő együtt boldogok!
Nem tévedtem: irigyeim legyőzted,
S a Mesterdalnok általad dicső lett.
(1868. augusztus 16. Triebschen)
S a boldogágtól most hadd vezekeljek,
hogy magasan melletted álltam én,
s bár elkerülnöm tőled mesze kellett,
baráti jobbodat nyújtottad felém,
s most a mű itt lábadnál heverhet,
s védelmet lel trónodnak lépcsején.
S ha megnyertem tetszésedet, drága kegy lesz:
Szorítsd e művet baráti szívedhez.
(1868. augusztus 22.)
A verset fordította: Berczeli A. Károly
