Az elmúlt években a bécsi Staatsoper teljes Mozart repertoárja felfrissítésre került. Ennek eredményeképp nem csak a „nagy” operákat újították fel, hanem visszakerült a színház műsorára a Titus kegyelme és október elején, a Pesten méltatlanul nélkülözött Idomeneo is. Mozart egyik legmélyebb, de mindenképpen legmodernebb színpadi művét a huszonötödik születésnapja után néhány nappal mutatták be Münchenben. A zeneszerző soha ennyire messze nem merészkedett a hagyományos operai formák felbomlasztásában: áriái szinte észrevétlenül folynak bele a következő recitativóba, majd úsznak át egy együttesbe, vagy közzenébe. Az Idomeneo alapkonfliktusa szerint a krétai királynak fel kell áldoznia egyetlen fiát, Idamantét, hogy lecsillapítsa Poszeidón haragját. Ez az apa-fiú kapcsolat ragadhatta meg Mozart képzeletét, aki mögött ekkoriban még ott állt Leopold. Apjával a komponálás idején is szinte naponta váltott levelet. Leopold válaszaiból világosan látszik, hogy mennyire óvta minden modernségtől gyermekét, akinek zsenijét egyre nehezebben tudta kordában tartani. Wolfgang számára pedig nyilvánvalóan egyre terhesebb lett ez a kontroll. Tudatosan, vagy tudat alatt erről mesél az Idomeneo: egy királyfiról, aki végül legyőzi a démont és bűnös apja helyett élete párjával trónra kerül.
Jelenet a III. felvonásból, középen Michael Schade
A Kärntnerstraße szombat délutáni fogyasztói haláltánca elől még mindig menedékül szolgál a hatalmas Staatsoper, a maga hatvanas átlagéletkorú törzsközönségével. A színházban nyugalom van. A Bécsi Filharmonikusok Mozartot prezentálnak, egyikét azoknak a szerzőknek, akiknek világhírüket köszönhetik. Úgy tűnik, zenekar elfogadta és örömmel tette magáévá Christoph Eschenbach elképzeléseit a darabról. Ritkaságszámba megy az olyan előadás, melyből sugárzik, hogy az alkotó és az előadói gárda minden tagja szívén viselte a produkció létrejöttét. Az Idomeneo bécsi előadása ezt sugározta magából. A rendező a dán Kasper Holten, a Covent Garden jelenlegi igazgatója kortalan előadást készített. Nem akart aktualizálni, szellemiségében Mozart korát idézte, mégsem volt semmi avit az elgondolásaiban. Mia Stensgaard egyszerű és rafinált díszlete egyszerre jeleníti meg a történet felszínét, és a főhősök lelkében lezajló eseményeket. Holten elveti a cselekmény természetfölötti részét, a dráma a négy főszereplő között zajlik. Idomeneót és Idamantét egyaránt félembernek ábrázolja. Egy plussz szálat is becsempész a történetbe: a címszereplő vonzalmát Ilia iránt. Így – ha lehet – még összetettebb lesz az apa-fiú kapcsolat, még nagyobb teher nehezedik Idomeneo vállára, akinek nem csak fiát, hanem vetélytársát is egy személyben kellene legyőznie. Mindkét harcban alulmarad, Elettrával együtt az alvilágba kerülnek, míg Ilia és Idamante felemelkednek az istenek felé. A férfiaknál határozottabb karaktert kapnak a hölgyek, a cselekmény kezdetén az égben kikötve raboskodó, majd Idamante által kiszabadított Ilia sokkal harciasabb, Elettra pedig elesettebb lett. Idamantéért vívott kűzdelmükben mindketten bevetik királylányi és asszonyi eszköztárukat is. Kevés Mozart operában kap ennyire hangsúlyos szerepet a kórus, Kréta népe, akiknek a sorsa függ Idomeneo áldozatától. Az „Égi hang” nem Poszeidón jóslataként szól, hanem egy szürke ember lép ki a nép közül és szinte a király szemébe vágja ítéletüket. Holten rendezésében nem egy passzív népet ábrázol, hanem azt a tömeget, amely néhány évvel később Alamaviva grófot is el fogja sodorni. Ritkaság ilyen finom eszközökkel ennyire sokrétű előadást létrehozni.
Chen Reiss és Margarita Gritskova
Mindez nem jött volna létre, ha nem négy kiváló énekes állt volna a szereposztás élén. Michael Schadénak régi szerepe Idomeneo, s ha olykor már küzd is nehéz koloratúrákkal, napjainkban kevés avatottabb birtokosa lehet a szólamnak. A mindössze 27 éves Margarita Gritskova 2012 óra a Staatsoper szólistája, szép hangon, elképesztően nagy levegőkkel énekelte Idamantét. Chen Reiss szintén a színház tagja. A régi nagy bécsi Mozart énekesek szellemében lehelt életet Ilia szólamába. Maria Bergtsson napjaink egyik legizgalmasabb és legkeresettebb Mozart énekesnője. Virtuóz, koloratúr Elettraként szinte az Éj királynője lánykorát vitte színpada. Mintha magyarázatot adott volna arra, hogy miféle csalódások vezették a királylányt odáig, hogy a Varázsfuvola szívtelen királynőjévé váljon.
Bécsben utoljára 31 éve, 1983-ben vették lemezre az Idomeneót, olyan nagyságokkal, mint Luciano Pavarotti, Agnes Baltsa, Lucia Popp, Edita Gruberova és Leo Nucci. Mára ilyen szereposztást képtelenség kiállítani. Az ilyen típusú világsztárok letűntek az operajátszás egéről. Azonban a bécsi Idomeneo előadás azt a reményt táplálja, hogy létre lehet hozni még tökéletes előadásokat az istenek alkonya után is.
Fotó: Wiener Staatsoper / Michael Pöhn
