Ha az ember járja a világot, lépten-nyomon érhetik meglepetések. Néhány hete, amikor Perugiában körbesétáltam szállodámat, a Palazzo Gnoni-Mavarellit – egy 1860-as évek elején épült, szebb napokat látott, ám kopott patinájában is gazdagságot sugárzó épületet –, döbbenten akadt meg a szemem a hátsó traktusban elhelyezett, málló márványtáblán, amely örök emléket hivatott állítani annak, hogy hotelt egykor maga Richard Wagner is igénybe vette 1880-ban, amikor néhány éjszakát a városban töltött. Wagnerrel egy házban aludni nem ki dolog! De mit keresett a német zeneszerző az akkoriban nem könnyen megközelíthető olasz városban? – adódott az első kérdés. Némi utánajárás után kirajzolódott, hogy Wagner élete második felében szenvedélyesen látogatta Itália különböző városait, ihletet meríteni, vagy szimplán pihenni.
Emléktábla Perugiában
Először harminckilenc évesen, 1852 nyarán, egy alpesi túra alkalmával a svájci – lombard határon lévő Lago Maggiore környékén járt olasz földön, majd 1853 augusztusának legvégén lépte át huzamosabb időre Svájc déli határát a száműzetésben élő komponista. Két napot a Torinóban töltött, ahol találkozott Sigismond Thalberggel a világhírű zongoraművésszel és megnézett egy Sevillai borbély előadást, ami felvidította a magányosan utazó komponistát. A következő állomásáról így számolt be első feleségének, Minnának: „Hát ilyet aztán még nem láttam, mint ez a Genova! Leírhatatlanul szép, nagyszerű és sajátos: emellett az isteni város mellett Párizs és London idomtalan ház-, és utcatömeggé zsugorodik előttem.” A Grimaldi és a Fiesco palotákból átalakított hotelben lakott, s döbbenten írta Minnának, hogy a kikötőben valódi négereket látott. Sajnos azt a várost, amit Wagner megismerhetett, a II. világháborús bombázások jórészt örökre eltüntették a Föld felszínéről. Hasonlóképp nem sok látható La Speziából sem, ahova szeptember 5-én érkezett hajóval. Itt a Palazzo Doriában szállt meg. A tengeribetegség alaposan megkínozta a zeneszerzőt, akinek – talán épp a tengeri út hatására – eszébe jutott az a tiszta Esz-dúr hármashangzat, mely nem sokkal később A Rajna kincse Előjátékának alapja lesz. Rosszulléte miatt megszakítja az utazását és inkább hazamegy Zürichbe. Innen vezet majd Párizsba az útja, ahol Liszt bemutatja neki gyermekeit, köztük az akkor tizenhat éves Cosimát.
Az egykori Hotel Doria homlokzatán is büszkén hirdeti az emléktábla Wagner néhány napos látogatását La Speziában
Öt évvel később, 1858. augusztus 17-én Wagner barátja, Karl Ritter tanácsára ismét elhagyta Zürichet, s 29-én érkezett meg száműzetése újabb helyszínére, Velencébe. A város ekkor osztrák fennhatóság alatt állt. Az első éjszakát a máig működő luxushotelben, a Hotel Danieliben töltötte, majd átköltözött a Palazzo Giustinianibe. A kissé lepusztult lakást később a zürichi ágyával és a zongorájával tette lakályosabbá. Nem érezte különösebben jól magát a városban, gyakran betegeskedett is, miközben a Trisztán és Izolda II. felvonását komponálta. Sűrű levélváltásban állt „Izoldájával”, Mathilde Wesenkdonckkal. A munka mellett sokat sétált, olyakor a Lidóra is áthajózott, végignézte a templomokat és időnként színházba, vagy a Teatro la Fenice operaelőadásaira ment, ahol zömében olasz darabokat játszottak, melyeket Wagner nem kedvelt különösebben. Ellenben mélységes elégtételt érzett, amikor a Szent Márk téren az osztrák katonazenekarok a Rienzi, vagy a Tannhäuser fúvósátiratait játszották. Miután az olasz hazafiak mozgolódni kezdtek, a megfigyelés alatt álló Wagner kitoloncolási végzést kapott 1859. február 1-én. Néhány héten belül, Milánón át tért vissza Svájcba. A város maga azonban mély nyomot hagyott benne, s a későbbiekben többször is visszatért.
A Hotel Danieli napjainkban is Velence legelőkelőbb szállodája
Következőleg a Wesendonck házaspár meghívására 1861 novemberében négy napot töltött a Hotel Danieliben. A lelke mélyén fájdalommal töltötte el a zeneszerzőt, hogy Matilde és férje kapcsolata ismét harmonikussá vált, valamit az a tény, hogy az asszony áldott állapotban volt. A következő, 1868-as látogatásáról csak annyit tudnunk, hogy immáron Cosima társaságában érkezett Itáliában. Ellenben az 1876-os körút – mely a Bayreuth dicsőséges megnyitója utáni fáradalmaikat volt hivatott kipihenni –, jóval pontosabban rekonstruálható. Szeptember 15-én Verona, 19-én Velence, 26-án Bologna érintésével 29-én érkeztek meg Nápolyba. Ekkor, Sorrentóban találkozott utoljára Wagner és Friedrich Nietzsche. A tengerpartról november 9-én Rómába utaztak, ahol majd’ egy hónapot töltöttek, hogy aztán Bologna és Firenze érintésével december 20-án érkezzenek haza.
A Wagner család 1881-ben
A zeneszerző élte vége felé megszaporodtak az itáliai látogatások, 1880-ban majdnem egy egész évet töltött a Wagner házaspár az országban. Utazásuk célpontja ismét Nápoly volt, ahonnan számtalan kirándulást tettek. Ekkor fedezték fel Ravellóban a Palazzo Rufolo kertjét, mely nem sokkal később Klingsor varázsligetének szolgál mintául. Január elejétől egészen augusztusig maradtak Nápolyban, hogy azután a logikusnak legnagyobb jóindulattal sem nevezhető Róma, Toscana, Pistoia, Lucca, Peruggia, Firenze, Siena (a dóm beleső tere lesz a Parsifal Grál képeinek helyszíne), Firenze, Padova útvonalon fejezzék be a tizenegy hetes vándorlást, végül október 4-én érkeztek meg Velencébe. Előbb a Danieliben, később a Palazzo Contariniben laktak ekkor. Két évvel később, 1882 tavaszán ismét lagúnák városa érintésével kezdték meg vakációjukat, melynek célpontja ezúttal az igen távoli Szicília volt. Cosimával és a gyerekekkel három hét alatt nézték végig Catania, Taormina, Palermo és Acireale nevezeteseit, majd Nápolyon és Velencén keresztül vonatoztak haza.
A Palazzo Vendramin a Canale Grandén
A Wagner család nem sokkal a Parsifal utolsó előadás után, 1882. szeptember 16-án érkezett meg Velencébe, ahol először Verdi kedves szállásában, a Hotel de l’Europe-ban kaptak szobát (ez a helyszín és dátum a kiindulópontja Franz Werfel népszerű, ám minden alapot nélkülöző Verdi regényének), majd a tizennyolc (más források szerint „csak” tizenhárom) szobás Palazzo Vendramin félemeletét bérelték. Ma ez az épület ad otthon Velence kaszinójának. A nagy személyzet miatt Wagnerék szűkösen tudtak csak elhelyezkedni. Számos látogatót fogadtak, köztük Liszt Ferencet, Engelbert Humperdincket és Hermann Levit, a Parsifal ősbemutatójának karmesterét. Karácsonykor, Cosima negyvenötödik születésnapján különleges ajándékkal örvendeztette meg a komponista a feleségét: a Teatro alla Fenicében – zártkörű előadáson – elvezényelte neki ifjúkori, 1832-ben keletkezett C-dúr szimfóniáját. Komponistát ekkor már naponta gyötörték a szívgörcsök. Sőt maga Cosima is, aki korának legnagyobb hangszeres virtuóza és egy francia grófnő lányaként nehezen viselte, hogy hetvenéves ura lángra lobbant az egyik Viráglány, Carrie Pringle iránt. A történtekről Bayreuth Nagyasszonya alaposan kozmetikázott naplójában természetesen semmiféle utalás nem találunk. Hogyan is illett volna bele bármi porszem a legendaépítő dáma történetébe, aki kilencvenkét évesen, 1930-ban hunyta le a szemét, negyvenhét évnyi özvegység után!? Úgy beszélik, 1883. február 13-án reggel veszekedés szűrődött ki a házaspár szobájából, melynek oka csakis Pringle kisasszony lehetett. Ebédnél már nem jelent meg Wagner, akinek nem sokkal később, koradélután állt meg a szíve Palazzo Vendraminben. Testét díszes gondola szállította a Santa Lucia vasútállomásra, hogy aztán Bayreuthban leljen végső nyugalmat.
