Rösler Endre születésének centenáriumán még elzarándokolt pár ember a tenorista sírjához. Marczis Demeter – az utolsó tanítvány – mutatta az utat, a Kerepesi temető szinte átjárhatatlan bozótján keresztül. Azóta pécsi basszista is meghalt, kérdés, meghajtotta-e a fejét bárki az elmúlt évtizedben a Rösler sírnál?
Az emlékező beszédet Petrovics Emil, az akkori fő-zeneigazgató mondta. Egy személyben képviselte az Operaházat és a kortárs zeneszerzőket, ahogy Rösler is éppúgy szolgálta a dalszínházat és az új magyar zenét. Személyes kapcsolatot ápolva Kodállyal, Dohnányival, Hubayval, sőt Lehárral, hogy csak a legnagyobbakat említsük. Számtalan ősbemutató fűződik a muzikális tenor nevéhez.
Rösler Endre hagyatékában legalább féltucat önéletrajza maradt fent, de mindegyiket egyes szám harmadik személyben írta, mintha kívülről tekintene magára. Ez a tárgyszerű korrektség jellemző lehetett rá. Valaha jogásznak készült, s igazságszeretetet többször igénybe vették később is, például amikor különböző színházi ügyekben bizottságokat alapítottak, megállapítani olyan fontos dolgokat, mint hogy az egyik balettművész egy turnén vétett-e kijelentéseivel a szocialista erkölcs ellen…
Pedig Rösler „kívülről” került az Operaházba, nem végzett Zeneakadémiát, nem voltak mesterei, akik egyengették volna az útját. Radnai Miklós egyik legnagyobb felfedezése volt a mindössze 22 éves ifjú, akit az első meghallgatás után szerződtetett – majd Olaszországba küldött tovább tanulni. Miután visszatért, Radnai egyből mélyvízbe dobta, a Traviata Alfrédjével mutatkozhatott be, 1927. május 18-án.
Már az első kritikák kiemelték azokat az erényeket, melyek pályája során meghatározóak lesznek: a színpadi- és zenei intelligenciát, ugyanakkor felteszik a kérdés, mi is lesz a fiatal tenorista igazi szerepköre. Rösler valóban beskatulyázhatatlan énekes lett. A világháború előtti tizenhét évben 68 színpadi szerepet énekelt, Mozart lírai hőseitől az Adriana Lecouvreur Mauriziojáig, Xerxestől Logéig, Lenszkijtől Florestanig, Szu-csong hercegtől Sujszkij hercegig. Elképesztő sokszínűség! S mindemellett Rösler nem csak Magyarország, de egész Európa egyik legkeresettebb oratóriuménekesévé nőtte ki magát. Egyike azon kevés honfitársunknak, akivel Toscanini többször dolgozott, de rajta kívül szerepelt Bruno Walter, Erich Kleiber, Felix von Weingartner és Victor de Sabata koncertjein is, énekelve mindent Bachtól Schönbergig.
A világháború után – noha alig múlt negyven éves – mintha Rösler Endre körül elfogyna a levegő. Új szerepet elvétve kap, külföldre alig hívják. Ekkor köti össze életét Morgányi Jozefinnel, aki élete hátralévő éveiben társa lesz. Az énekes és a balerina házassága igazi művészszerelem, ma is jó ránézni a fotóikra, melyekről árad a szeretet és a jó kedély.
Rösler 1953-tól tanított a Zeneakadémián, miközben fokozatosan adta vissza főszerepeit. Visszavonulás helyett karakterszerepeket vállalt, hogy még jónéhány színes alakítással örvendeztesse meg tisztelőit. 1963. december 13-án szívroham következtében hunyt el, nem sokkal 59. születésnapja után.
Emlékét évtizedekig ápolta özvegye, Finike és a tanítványok, kollégák. Várnai Péter szakmai teljességre törekedő, lemez mellékletekkel dúsított könyvet írt a művészről 1969-ben, mely ma is hozzáférhető az antikváriumokban.
Mára alig akad olyan, aki látta volna színpadon. Felvételeiből megismerhető a kulturált tenorista. Azt nehezebb elcsípni, mitől lehetett nagy színpadi művész Rösler Endre. Talán egyedül az Erkel-filmbeli, ma is vállalható és tökéletes V. László alakítása maradt ránk. Pedig jó lenne még tanulni tőle!
