1922 decemberében a Nemzeti Színhás Kaméliás hölgy előadásának negyedik felvonása után lezuhant a színpadon lógó csillár. Az esetről a Pesti Napló beszámolóját olvashatják.
Ősrégi szokás a szerkesztőségekben, hogy a hétköznapi rendes előadásokra ezzel a figyelmeztetéssel küldik el a lap munkatársát, vagy azt, aki a szerkesztőségi jegyet éppen igénybe veszi: „Aztán, ha leszakad a csillár, legyen szíves betelefonálni!” Arra azonban az úgynevezett legöregebb újságírók sem emlékeznek, hogy ezt a figyelmeztetést valaki csakugyan megfogadta volna. És pedig azon egyszerű oknál fogva, mert a színházi csillárok nemigen szoktak leszakadni. Ma azonban mégis megtörtént a csoda, ezúttal a Nemzetiben.
Hétfőn este tíz óra tizenöt perckor rémült arccal nyitotta ránk a szerkesztőség ajtaját a szerkesztőségi jegy igénybe vevője s izgalomtól elfúló hangon jelentette a hihetetlen eseményt: „-Leszakadt a csillár!”
És csakugyan, a Nemzeti Színház Kaméliás hölgy előadásának negyedik felvonása után megtörtént a szerencsére enyhe lefolyású baleset. Márkus Emíliát, aki a darab főszerepét játszotta, éppen zúgó tapsok szólították a függöny elé, amikor a tapsok zajába egyszerre éles csattanás vegyült. A művésznő összerezzent s egy pillanatra a közönség is megriadt. De hamarosan kiderült, hogy nem történt más baj, minthogy a színpadon lógó nagy csillár lezuhant és ízzé-porrá törött. Az egyik szuffita-tologató munkás vigyázatlansága okozta a balesetet, amely könnyen végzetessé is válhatott volna. Szerencsére a kritikus pillanatban a színpad már üres volt s a leszakadt csillár senkiben sem tett kárt.
Az eset azonban élesen illusztrálja, hogy mégis csak az óvatos szerkesztőknek van igazuk, akik nem felejtik el az előrelátó figyelmeztetést: „-Aztán, ha leszakad a csillár, telefonáljon!”
Pesti Napló, 1922. december 12.
