Himnusz nélkül nincs állami ünnep. Generációk fülében rögzült az egykori ÁHZ kopottra játszott felvétele, ahogy a retinánk is Ferencsik Jánost őrizte meg, amint – valamilyen megmagyarázhatatlan okból – egy nyári éjszaka a Hősök terén vezényelte a Himnuszt.

Az 1970-es években zenetudósainknak még nem jutott eszébe a mű ősváltozatának felkutatása, de az sem zavart senkit, hogy amit hallunk, az az évtizedekig tiltólistán szereplő, „háborús bűnös” Dohnányi Ernő revideált változata. Pedig a Himnuszt már a hazai hangrögzítés kezdetén, 1905 körül lemezre vette a Magyar Királyi I. honvéd zenekar karnagyuk, Bachó István vezetésével, illetve az Operaház férfikara is – egy igencsak szokatlan, két versszakos változatban.

A két kísérletet számos másik követte, melyek mindenképpen megérdemelnének egy összehasonlító tanulmányt. Ám gramofonlemezeknél még izgalmasabb az első filmfelvétel, mely ma már szintén több mint kilencven esztendős.

A Fox Movieton egyik autója az 1930-as években – fotó: nfsa.gov.au

1929 decemberében különös jelenségre lehettek figyelmesek a budapestiek. Egy amerikai filmstáb, a Fox Movieton autója járta a várost. „Néhány hét óta furcsa alkatú, kis, szürke automobil bukkan fel Budapest forgalmas uccáin. A sötétzöld színű kis teherautónak amerikai rendszáma van. Kétoldalt aranybetűkkel ez a két szó: Fox Movietone. Egy amerikai mérnök és egy operatőr ülnek elől. Azért jöttek Budapestre, jobban mondva Magyarországra, hogy a magyarországi eseményekről hangosfilm-felvételeket készítsenek a Fox világhíradó számára” – írta akkor a Magyar Hírlap tudósítója.

Az osztrák származású Hans von Pebal és csapata először magát Horthy kormányzót vette filmre, aki kiváló angolsággal foglalta össze az ország vonzerejét. Az amerikaiak a korabeli Pestről nézve elképesztő tempóban dolgoztak. Egy-egy jelenetet általában három kameraállásból rögzítettek, majd a nyersanyagot már másnap útnak indították az Újvilág felé, ahol a vágást követően több mint ötezer mozi sugározta a pár perces kisfilmeket.

Hatalmas reklámlehetőség volt ez 1930-ban a világháború, majd Trianon sokkjából éledő Csonka-Magyarországnak. Az amerikai moziközönség java vélhetően sosem hallott hazánkról, sőt Közép-Európát se találta volna meg egy vaktérképen; viszont kérdés, hogy a kivándoroltakban milyen érzéseket hoztak felszínre a képkockák.

A projektben rejlő marketing lehetőséget felismerték a külügyminisztérium illetékesei is, akik feladatul kapták, hogy a több hónapig az országban forgató stáb figyelmét ráirányítsák a felvételre érdemesnek vélt dolgokra. Nem meglepő módon nem etnográfiai kutatásra biztatták az amerikaiakat, nem Kodály és Bartók Magyarországát akarták rögzíteni, sokkal inkább a csikós-puszta-gulyás romantikával igyekeztek az éppen szárba szökkenni készülő turizmust megtámogatni. Pebalék pedig éppúgy bemutatták a gödöllői vadaskertet, a cigány hegedűsfiút, mint a pesti utca zaját.

Hans von Pebal az első hangosfilmet forgatja a gödöllői vadaskertben – fotó: europeana.eu

Bár a filmek zöme elveszett – vagy legalábbis még nem került feldolgozásra-publikálásra –, szerencsére több, Magyarországon forgatott nyersanyag megtalálható az 1980-ban a Twentieth Century Foxnak adományozott Fox Movietone News gyűjteményben. A stáb 1930. január 10-én nagy sajtónyilvánosság mellett látogatott az Operaházba, hogy a Bánk bán és a Hunyadi László balettbetétjeit (sőt talán egyéb Erkel-részleteket is) rögzítsék. Ez az anyag sajnos még nem bukkant fel, csupán néhány fotó őrzi a forgatás emlékét.

Szó volt még a korszak messze legnépszerűbb magyar dalműve, a Farsangi lakodalom bemutatásáról is, de ez a felvétel vélhetően nem készült el. Rögzítették viszont Székelyhidy Ferencet, amint tárogató és komondor kísérettel kuruc nótákat énekel, valamint a balettegyüttes hat kiválóságát (közülük Szalay Karola, Brada Rezső, Kőszegi Ferenc és Andor Tibor azonosítható), akik a januári fagyok dacára szabadtéren, cigányzenekar mellett ropnak egy magyar(os) táncot.

Az Operaház nézőtere filmforgatás előtt – fotó: Színházi Élet, 1930, 4. szám

Január 21-én a stáb visszatér az Operába. Ekkor készítik a számunkra legérdekesebb és legmeghatóbb felvételüket, a Himnuszt és a Hiszekegyet a színház énekkarának közreműködésével. A kilencven tagú kórusból csupán húsz kiválasztott állhatott a kamerák elé. Magyarok kicsiny csoportja egy festett felhős háttér előtt. Egyszerre szomorú és mosolyogtatóan naiv kép. A jelmez-összeállítás mai szemmel igen meglepő, hátul a férfiak bús, bocskoros nemesként vagy Tiborc-hasonmásként, parókában, lecsüngő műbajusszal szorongatják fövegeiket, míg elöl a hölgyek mintha csak Orlovszkij herceg báljára készülnének, nagyestélyiben, kacagányban, toscai diadémmal homlokukon.

A középen álló, legdekoratívabb ifjú szoprán pedig akár Kisfaludi Strobl Zsigmond Szabadság-szobra modellválogatásán is részt vehetne. Az uniszónóban énekelt, három kameraállásból (baloldal, közép, közeli) rögzített nemzeti imánknak ma is megrendítő ereje van. Énekkari művészeink a Himnusz előadásába, önnön feladatukba és a film közvetítő erejébe vetett hite kilencven év távlatából is átüt a felvételeken. Vajon mit gondolhatott az egyszeri amerikai mozilátogató a számukra oly idegen hangzású zene és a régies kosztümök láttán!?

A Bánk bán forgatása 1930-ban – fotó: Operaház Emlékgyűjtemény

Hans von Pebal és stábja 1930 áprilisában meglehetősen kurtán-furcsán hagyta el hazánkat. „A filmhíradó operatőrjeinek éppen olyan gyorsan és fürgén kell dolgozniuk, mint a napilapok riportereinek, a felvételeknek aktuálisoknak kell lenniök, különben ezek teljesen elvesztik értéküket. Éppen a gyorsaság és a fürgeség szempontjából mondott csődöt itteni tudományom, mert a magyar bürokrácia igen gyakran útját állta annak, hogy feladatomat kellő gyorsasággal végezhessem el.

Mindenekelőtt teljesen érthetetlennek találom, hogy miért volt szükség még a magyar filmcenzúra felülvizsgálatára is, ha felvételeimet úgyis kizárólag egy másik kormányhatóság, a külügyminisztérium felügyelete és beleegyezése alapján készítettem el? A magyar filmcenzúra hivatal, valamint a vámkezelési nehézségek többízben hátráltatták a felvételeknek kellő időben való továbbítását” – nyilatkozta április közepén a Pesti Hírlap riporterének, mielőtt folytatta volna egzotikus utazását a Balkánra és Törökországba.