A Müpa a 2018/2019-es évadban harmadjára hirdeti meg a Karc kritikaíró pályázatot, hogy lehetőséget nyújtson azoknak a fiataloknak, akik szeretnék megmérettetni magukat a kritika műfajában. A kiírás győztesének díja – többek között – publikálási lehetőség, valamint koncertlátogatás egy európai nagyvárosban. A szervezők ismét a Müpa teljes programpalettájához kapcsolódóan várják a fiatal szerzők jelentkezését: ráadásul idén először hiánypótló szakmai nap nyitja a pályázati időszakot!
- hirdetés -

Az új pályázati időszak szakmai nappal indul 2019. január 11-én, az előadók a zsűri tagjai: Radnóti Sándor esztéta, Bóka Gábor, az Opera-világ újságírója, Dömötör Endre, popzenei szakíró, Mörk Leonóra, az ELLE Magazin vezető szerkesztője, Weyer Balázs, a Hangvető Zenei Terjesztő Társulás programigazgatója, valamint Zipernovszky Kornél, újságíró.
Az egész napos előadássorozat 11 órakor kezdődik, hat, egyenként 45 perces előadásból áll, melyeket rövid beszélgetés követ. A szakmai napon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött és – ahogy a Karc pályázatra – a rendezvényre is jelentkezhet minden, 30 évnél nem idősebb fiatal, attól függetlenül, hogy valamely felsőoktatási intézmény hallgatója-e.
A Karc pályázat keretében a Müpa saját rendezésű programjairól vár olyan kritikai beszámolókat, amelyekben indoklással alátámasztott, független vélemény olvasható,
és amelyek írója törekszik a közérthetőségre és olvasmányosságra, stílusa ugyanakkor egyedi. A kritikaíró pályázatra minden 18 évnél idősebb, de 31. életévét be nem töltött fiatal pályázhat, idén nemcsak felsőoktatási hallgatók, hanem minden érdeklődő jelentkezését várja az intézmény.
A Müpa a honlapján teszi közzé azoknak a produkcióknak a listáját, amelyekre ingyenes jegyeket biztosít a pályázók számára:
a műfajilag színes listán szerepelnek komolyzenei, jazz-, könnyűzenei és világzenei koncertek, valamint újcirkusz előadások.
A Karc pályázat egészen a 2018/2019-es évad végéig tart, az ünnepélyes díjkiosztóra június végén kerül sor. A pályamunkákat a Radnóti Sándor esztéta vezette, neves szakemberekből álló zsűri értékeli.
A zsűri szakmai díjai:
Első díj: 100 000 Ft értékű Müpa-utalvány; valamint egy főre szóló, kétnapos külföldi utazás és koncertlátogatás az ECHO (Európai Koncerttermek Szövetsége) egyik
intézményében, továbbá a nyertes pályamű a Müpa Magazinban is megjelenik.
Második díj: 100 000 Ft értékű Müpa-utalvány.
Harmadik díj: 75 000 Ft értékű Müpa-utalvány.
Közönségdíj: 100 000 Ft értékű Müpa-utalvány.
További információk, és a részletes pályázati felhívás a Müpa Karc aloldalán olvasható.