Petőfi Sándor bronzszobra 1882 óta áll a róla elnevezett téren. Csaknem négyméteres álló alak az öt méternél is magasabb szürke gránit talapzaton. Bal lábával előrelép, jobb kezét magasba emeli, másik kezében papírtekercs mint költészete jelképe és fegyvere.
- hirdetés -
Megvalósítására eredetileg Izsó Miklós kapott megbízást, ő azonban csupán vázlatokat hagyott hátra, amikor 1875-ben meghalt. A szobrot végül Huszár Adolf készítette el, Izsó többféle elképzeléséből a szoborbizottság által kiválasztott vázlat alapján. Az illusztrációkat megnézve összevethetjük a megvalósult szoborral!
Felállítását Reményi Ede hegedűművész kezdeményezte még 1860-ban, s a költségekhez e célra adott hangversenyeivel jelentősen hozzájárult.
Reményi Ede a szabadságharc idején Görgey tábori hegedűse volt. Életrajzírója, Lestyán Sándor szerint a segesvári csatatéren találkozott a menekülő Petőfivel, kezet is szorítottak, s később hallotta, hogy a költőt a kozákok leszúrták – bár erről a történetről a Reményi család visszaemlékezéseiben nem esik szó. De ha ez a találkozás nem is esett meg, fontosabb, hogy Reményi lelkét rokonnak érezte Petőfiével, életében és művészetében is 1848 eszmeiségének egyik legkövetkezetesebb ébren tartója volt. „Én sem akarok ágyban, párnák között meghalni – mondogatta gyakran környezetének –, a hangversenydobogón hulljon ki kezemből a vonó.” S ez így is történt, 1898. május 15-én San Franciscóban…
Reményi a szabadságharc bukása után emigrációba kényszerült. A világosi fegyverletétel után Konstantinápolyba menekült s ott aratta első diadalát. Több évet töltött Párizsban és Londonban, ahol az 1850-es években magyar zenével szerzett népszerűséget a magyarságnak. Viktória angol királynő udvari hegedűsének nevezte ki. Bejárta aztán Észak- és Dél-Amerikát, de amint lehetett, hazatért. Amnesztiáját édesanyja személyesen eszközölte ki Ferenc Józsefnél…
Itthon, a Bach-korszak Magyarországán koncertjei valóságos tüntetésszámba mentek. A tilalom ellenére gyakran játszotta például a Rákóczi-indulót, s ugyancsak hatásos volt saját szerzeménye, a zenei névjegyévé vált, gyújtó hatású Repülj fecském előadása is. A bécsi titkosrendőrség állandó ellenőrzés alatt tartotta, környezetébe besúgót telepítettek, s egy időre el is tiltották a fővárosi hangversenyezéstől.
1860 novemberében Kiskunfélegyházán kezdeményezte, hogy azt a házat, ahol Petőfi a kisgyermekkorát töltötte, jelöljék meg emléktáblával. Látva felhívásának gyors és látványos eredményét, nagyobb terv ötlött fel benne. Még kiskunsági körútján, Kiskunhalason adott hangversenye után útjára is bocsátotta a felhívást közadakozásra egy fővárosi Petőfi-szobor felállítására a fővárosban.
Mint a korabeli sajtó írta:
„… most a lapok útján felhívást intéz minden igaz magyarhoz és jó honleányhoz, hogy adakozásaik által minél előbb létesítsék azon tervet, mely szerint a halhatatlan költőnek a haza szívében Pesten állíttassék egy nagyszerű emlék.”
Reményi felhívásának országos visszhangja támadt, és maga a művész is koncerteket adott országszerte a szoboralap javára. A hivatalos körök az első időben sok mindent megpróbáltak, hogy megakadályozzák a terv valóra válását. Azonban a politikai légkör mérséklődésével néhány év múlva a lelkesedés magától is lanyhult, s a gyűjtés egyre lassabban haladt. Közben Reményit, aki ismert műgyűjtő volt, megvádolták, hogy vidéki hangversenyei alkalmával féltett családi régiségeket csalt ki hiszékeny emberektől. Ez a művésznek annyira fájt, hogy lemondott a Petőfi-szoborbizottság elnöki tisztségéről és külföldre távozott. Sok huzavona után, amelybe Izsó halálán kívül belejátszottak a szobor koncepciója és a felállítás helyszíne körüli viták, a még mindig hiányzó összeget a főváros pótolta ki. Végül 1882. október 15-én – Reményi távollétében – avathatták fel a szobrot.
Az avatás után a Vigadóban rendezett banketten Jókai Mór így emlékezett meg a hegedűművészről:
„A Petőfi-emlék a legdrágább szobor a kerek földön, mert ez a legnemesebb ércből van öntve: csupa hegedűszóból készült, s nem lehet annál becsesebb áldozat, mint amit az egyik ihletője a múzsának a másik múzsa fölkentjének megörökítésére hozott.”
Az adományozó emlékére hallgassuk meg a Repülj fecském egy mai feldolgozását. Kitűnő ez a Dohány utcai zsinagógában készült felvétel, de mi közben próbáljuk meg elképzelni, milyen lenne zongorakísérettel, hiszen maga Reményi nyilván úgy játszhatta.
Források:
- Rajna György: Budapest köztéri szobrainak katalógusa. Bp. Városszépítő Egyesület, 1989
- Soós Gyula: A budapesti Petőfi-szobor felállításának körülményei. = Tanulmányok Budapest múltjából 11. Bp. Akadémiai Kiadó, 1956
- Szekeres István: 95 éves a pesti Petőfi-szobor. = Budapest 1977/10
- Reményi Ferenc: Reményi Ede életrajza. = Miskolci Szemle 1928. okt.-dec.
- Reményi Károly: A Petőfi-szobor története. = Koszoru: A Petőfi Társaság Közlönye 1882/4
- Lestyán Sándor: Repülj fecském. Reményi Ede regényes élete. Bp. Renaissance, 1942
- Legány Dezső: Liszt Ferenc Magyarországon 1869-1873. Bp. Zeneműkiadó, 1976
