Ma a Kisalföldre megyünk, ahol a maga korában világhírű Wagner-operaénekesnő, a drámai szoprán Klafsky (vagy Klafszky) Katalin nyomdokait keressük. Egy egészen hihetetlen karrier indult el innét, a szegénységből… S bár egykor hatalmas tiszteletnek, elismertségnek örvendett, mára a neve is csak keveseknek cseng ismerősen.
Úticélunk, Jánossomorja három község: Mosonszentjános, Mosonszentpéter és Pusztasomorja összeolvadásából keletkezett, mai nevét 1970-ben kapta. A Dunántúl északnyugati szögletében, a Kisalföld nyugati szélén, a Fertő-Hanság medence és a Mosoni-síkság találkozásánál, a 86-os számú főút mentén fekszik.
Itt, az egykori mononszentjánosi részen, a Szabadság utca 33. alatt földszintes házat látunk. Ennek mára lebontott hátsó, udvari részében született Katalin 1855. szeptember 19-én. Maga a főépület, Thullner István helytörténész szerint még az eredeti.
Apja szegény foltozóvarga, aki családjával egy ideig itt, Weisz báró házának hátsó épületében lakott. Négy gyermeke volt, köztük a legkisebb a később világhírűvé vált énekesnő.
Katalin már kora gyermekkorában együtt énekelt szép hangú édesanyjával a falu templomának kórusában. Tizennégy éves volt, amikor Mosonszentjános híres tanító-kántora, Dány (von Thany) János egy ismeretlen, csak kéziratban levő Weber-misét tanított be az énekkarnak. A szopránszólót Katalin kapta. Hangja a kántor Győrből érkezett zeneértő barátait is ámulatba ejtette. Próbálták rábeszélni az apát, hogy taníttassa a lányt, de ő anyagi helyzete miatt ilyesmire nem is gondolhatott. Ráadásul közben édesanya meghalt, az apja újra megnősült. Kis cipészműhelyét egyre jobban tönkretette akkoriban beinduló gyári termelés, s hogy el tudja tartani családját, sekrestyés lett s gyermekeivel és új feleségével a templom mögötti sekrestyésházba költözött.
Ebben a helyzetben Katalin, akiben feléledt a becsvágy, és a mostohaanya miatt sem maradt otthon szívesen, először Sopronban élő jómódú rokonaitól remélt tanulásához segítséget. Vagy nem segítettek, vagy ő volt türelmetlen, mert hamarosan Pozsonyba, majd Bécsbe ment: ott a pesztonkaságtól a varrásig mindent elvállalt, hogy fenntartsa magát. Rámosolygott a szerencse: bejutott egy templomi kórusba. A gyülekezet számára nagy meglepetés volt az ismeretlen nemesfényű és tiszta csengésű hang. Az orgonista megtanította néhány dalra és operaáriára, hogy bemutathassa a Volksoper igazgatójának. Tőle kapta első profi szerződését, mint kórustag. Ez már nagy előmenetelt jelentett számára.
A Bécs zenei életében nagy tekintélyű Joseph Hellmesberger is felfigyelt rá: a fáma szerint ugyanabban a házban lakott, ahol Katalin pesztonka volt, így hallotta meg a konyhában, munka közben éneklő fiatal lány csodálatos énekhangját. Hellmesberger vitte el a nagynevű énektanárhoz, Mathilde Marchesihez. Mindössze másfél évi tanulás után kinyílt előtte a pálya. Salzburgban kezdett, ahol a kórusból még csak kisebb szólószerepekkel „ragyogott ki”. Az igazi beérkezés Lipcsében következett be, ahol 1882-ben Angelo Neumanntól – a Wagner műveit elsőként elismerő és színpadra állító színidirektortól – megkapta élete első Wagner-szerepeit: az egyik Nornát Az istenek alkonyában és a Tannhäuser Vénuszát.
Egy beugrás miatt két hét alatt (!!!) megtanulta a Trisztánból Brangäne szerepét. Brémában Izoldaként aratott hatalmas sikert. Énekelte Brünnhildét, A bolygó hollandiban Sentát, a Tannhäuser Erzsébetét, a Fidelio Leonóráját, Gluck Iphigeniáját, Mozart Donna Annáját. Lipcse után a hamburgi városi színház első drámai szopránja lett, ott is telepedett le, ez a város volt az otthona. Vendégszerepelt Bécsben, Londonban, majd egy hatalmas turné következett az Egyesült Államok számos nagyvárosában a Damrosch Opera Company-val, amely a német opera, azon belül elsősorban Wagner műveinek tengerentúli terjesztésére alakult. Velük még Mexikóba is eljutott. A New York-i sajtó a legnagyobb, legeszményibb Wagner-énekesnek nevezte.
A szegény szentjánosi kislány befutott…
Gyökereit soha nem tagadta meg, mindvégig levelezett testvéreivel. Apját, testvéreit anyagilag támogatta. Ha kötelezettségei miatt nem tudta őket meglátogatni, fizette utazásukat, hogy ők menjenek hozzá. De – valószínűleg, amikor Bécsben énekelt – , néhányszor haza is látogatott. A falusiak sokáig emlékeztek az elegáns, kalapos hölgyre, aki régi tanítójának orgonakíséretével olyankor énekelt is az istentiszteleteken a templomban. Ezzel együtt fagyosan fogadták, mert a falu merev erkölcsi felfogása nem tudta megemészteni többszöri házasságkötéseit.
Katalin házasságai nem voltak szerencsések. Első férje egy lipcsei kereskedő volt, akivel nem élt jól, s végül elváltak. 1887-ben kötött másodszor házasságot Franz Greve baritonistával. Vele nagyon boldog volt, ám férje öt év után meghalt. Harmadik férje, Otto Lohse a hamburgi opera karmestere lett, ettől kezdve neve a színlapokon Katharina Klafsky-Lohse alakban szerepelt. Együtt utaztak Amerikába. De az ő házasságuk sem lett hosszú, mert Katalin nem élt sokáig: fiatalon, élete és pályája teljében hunyt el.
Amerikából való hazatérése után még fellépett néhányszor Hamburgban, utoljára a Fidelio Leonórájának kosztümjét öltötte magára. A harmadik előadást már alig bírta végigcsinálni erős fejfájása és szédülései miatt. A vizsgálat során kiderült, hogy tályog van az agyában. A korabeli német és osztrák lapok egyaránt megírták, hogy agyműtétnek kellett alávetni, de az okot különbözőképpen magyarázták: egyik feltevés szerint még Amerikában erősen beütötte a fejét egy asztalba, míg más lapok a hatalmas terhelés, az Amerikában vállalt rengeteg fellépés következménye lett a betegség. Felmerült, hogy a Hanság mocsarának gyilkos klímája, a „Heideboden átka” okozta egész életén végigvonuló megmagyarázhatatlan betegségeit (amelyek miatt több előadást is le kellett mondania…) s végül ennek lett áldozata.
Bármi is volt a kiváltó ok, egy agyműtét a 19. század végén talán nem is lehetett még sikeres. A következő hír arról szólt, hogy életveszélyes állapotban fekszik; s valóban, a szombati napon elvégzett műtét után kedden meg is halt.
Több, mint tízezer ember kísérte utolsó útjára. Végakarata szerint a Tannhäuser Erzsébet-jelmezében helyezték örök nyugalomra második férje, Franz Greve baritonista sírjában Hamburg Ohlsdorf-i temetőjében. Nyughelye ma is megvan (Grablage X 5, 408/409). A sírkövön – szintén az énekesnő meghagyásából – férje neve alatt mindössze ennyi áll: KATHARINA. Lent is olvasható két név. Ha az évszámokat egyeztetjük, Leonore, aki szintén itt nyugszik férjével, az ő lányuk lehetett.
1929-ben, egy Hammelnben megjelent könyvecske alapján cikket írt Katalinról Sebestyén Ede zenetörténész. Idézzük utolsó bekezdését:
„Dicsőségének tetőpontján támadta meg valami alattomos betegség. Néhányszor fellépett még, de betegsége észrevehetően elhatalmasodott rajta és 1896-ban, szeptember 22-én meghalt. Tízezer ember kísérte el utolsó útjára a szentjánosi cipész leányát, aki csaknem mezítláb hagyta ott a faluját. És egész Európa sajtója megemlékezett nagy tehetségéről, dicsőséges pályafutásáról és magyar származásáról… Katalin a legnagyobbak közé tartozott a Magyarországról elszakadt világhírű művészek között.” (A Pesti Hírlap Vasárnapja 1929. június 29.)
Diadalai egyik fontos színhelyén, Hamburg városi színházában felállították mellszobrát (valószínűleg megsemmisült a II. világháborúban, amikor majdnem teljesen rombadőlt a legendás színház, mert sehol nincs nyoma). Nevét a Vénusz déli félgömbjén egy 26 kilométeres kráter őrzi.
Szülőházát 1996-ban, halála centenáriumán jelölték meg kétnyelvű emléktáblával:
EBBEN A SZENT-JÁNOS 79. SZ. HÁZBAN SZÜLETETT
KLAFSZKY KATALIN
KATHARINA LOHSE-KLAFSKY
1855–1896
A VILÁGHÍRŰ OPERASZOPRÁN
ST.JOHANNN 79, GEBURTSHAUS DER OPERNSOPRANISTIN
A településen (amely 2004 óta város) utcát és általános iskolát is neveztek el róla. 1996-ban méltó módon emlékeztek meg halálának centenáriumáról.
Ha Jánossomorján járunk, menjünk el a templomhoz is, amit ugyanebben az utcában, a szülőházzal rögtön szemben találunk. Falai között Katalin gyermekként és ünnepelt énekesnő korában is énekelt.
Amúgy a templomot „saját jogán” is érdemes megnézni. A 18. században, barokk stílusban építtette Habsburg Mária Krisztina és férje, Albert Kázmér szász választófejedelem, akik akkoriban a térség falvainak birtokosai voltak (ők alapították a magyaróvári gazdasági akadémiát is). A berendezés az építés idejéből való: díszes barokk szószékben, gazdag faragású copf padokban, szép szobrokban és oltárokban gyönyörködhetünk; szinte pontosan azt láthatjuk, amit annak idején Katalin…
A Klafsky – vagy Klafszky – családról jegyezzük még meg, hogy nagyon erős volt bennük a zene iránti hajlam. Katalin egyik testvére, Alexander iskolamester lett Windenben, az ő fiai Rudolf Klafsky zeneszerző, zenetörténész, Michael Haydn-kutató (1877-1965) és Klafsky Henrik (1893-1990) soproni muzsikus. Mai kiváló leszármazottjuk Horváth Mária énekesnő, akit elsősorban a Dobra János vezette Tomkins Énekegyütteséből ismerhetünk. De az idők folyamán többen is szolgáltak szerényebb zenei posztokon; még a blogger városában, Nagykanizsán is élt egy Klafszky: ő Sándor volt (1881-1963), Henrik és Rudolf testvére, így szintén Katalin unokaöccse: tanító – és nagybőgős a városi zenekarban…
Források:
Thullner István: Heideboden énekművésze, a világhíres Klafsky Katalin, 1-2 (Kisalföld 1992. nov. 4, nov. 11.) Thullner István: Jánossomorja. Kismonográfia és településtörténeti olvasókönyv.Jánossomorja, 2004
Anton Sattler: Katharina Klafsky In: https://www.zobodat.at/pdf/Burgenlaendische-Heimatblaetter_28_0012-0019.pdf
http://www.hgkmovar.hu/mmel/?o=szc&c=k295
https://fof-ohlsdorf.de/kulturgeschichte/2002/77s43_opernsaenger.htm
