Legutóbb Salzburgban a Mirabell-kastélyt és parkját látogattuk meg, felidézve azt az igazán formabontó nagy szerelmi történetet, amelynek felépítését, létesítését köszönhette. A látványélményen túl a Mirabell-kastély és parkja zenei emlékhely is.
A park egy eldugott zugában van egy érdekes sövényszínpad, az ún. Hexentheater; a Pegazus-kút háta mögött lehet bemenni. Érdemes megjegyezni, hogy hazánkban többek között Keszthelyen a kastélyparkban is volt hasonló egy szűk évszázaddal később.
A Mirabell-park sövényszínpada egy kőből készült, csak kissé megemelt színpad, amelyet labirintusszerűen ültetett bukszusok szegélyeznek és két kőoroszlán őriz. A nézőtérrel együtt a park többi részétől szintén növényzet határolja el és teszi elszigeteltté a forgalomtól. A színpad bukszusai díszletként szolgálnak, valamint lehetővé teszik, hogy a szereplők több ponton is úgy léphessenek színpadra, hogy előtte takarásban vannak.
A hely azért is érdekes, mert az ember nem gondolná, milyen érdekes zene- és színháztörténeti múltja van: ez a legrégebbi német szabadtéri színpad. Francia mintára 1704–1718 között létesítették, s főként vidám darabokat játszottak benne, többnyire zenével.
Később, az 1920-as években voltak itt a Salzburgi Ünnepi Játékok rendezésében ifjúsági előadások, színre vitték például Mozart bűbájos pásztorjátékát, a Bastien és Bastienne-t, amelynek ideális helyszíne lehetett. Ma is gyakran használják: helyi és környékbeli fúvósegyüttesek, tánccsoportok, sramlizenészek lépnek fel szombat és vasárnap délelőttönként, de gyakran szép nyári estéken is; ezek az alkalmak természetesen ingyenesek.
S ha már Mozart: természetesen ő maga is járt a kastélyban és a parkban is. Tinédzser korában, amikor a Getreidegasse-i szűkös szülőházból – az ő csodagyerekként szerzett koncertjövedelmei segítségével – tágasabb otthonba, a ma Mozart-lakóháznak nevezett épületbe (Mozart Wohnhaus) költözött a család, akkor átkerültek a Salzach folyó túloldalára; olyannyira közel a Mirabellhez, hogy ablakaikból rá is láthattak.
Hasonló látványban lehetett részük, mint a mai látogatóknak, mert néhány évtizeddel korábban már elkészült a kastély Hildebrandt-féle bővítése. Bár akkoriban a parkba csak vasárnap és ünnepnapokon lehetett bemenni, de olyankor a tizenhat-tizenhét éves Mozart andalgott a sétányokon Barisani doktor szép lányával, és sétáltatta nővérével, Nannerllel Pimperle-t, a család kedvenc kis foxterrierjét.
De nem csak kikapcsolódásként járt a Mirabellben, sok zenei kapcsolat fűzte hozzá őt és apját is szerzőként és előadóként. A kastély ebben az időben a salzburgi hercegérsek nyári pihenőhelye volt. Márványtermében muzsikálásokat is tartottak, igaz, többnyire ebédekhez és vacsorákhoz, asztali zeneként. Erről az első fennmaradt forrás 1763 nyaráról származik: július 24-én rögzítette a Hofdiarium, a hercegérseki udvar hivatalos krónikája, hogy Michael Haydn műveiből játszottak.
De később Leopold és Wolfgang dallamai is felcsendültek itt, személyes részvételükkel, hiszen mindketten a hercegérsek szolgálatában álltak akkoriban. Úgyhogy Mozarték is ismerték a gyönyörű termet és az oda vezető angyalos lépcsőt, amelyeket az előző posztban részletesen is megmutattam.
A Márványterem napjainkban Salzburg, sőt, mondhatni, hogy a világ egyik legismertebb történelmi hangversenyterme. A legmagasabb színvonalú koncertekkel találkozhat itt az utazó, amelyek őrzik a salzburgi zenei hagyományt és továbbviszik a mozarti szellemiséget. Mellette ez a város házasságkötő terme is.
A kastély előtt is voltak kis koncertek. A salzburgi egyetem hallgatói például 1769 augusztusában Mozart Cassatio (KV 63, KV 69) címmel megjelent darabjaiból játszottak, amint azt Nannerl a naplójába is beírta.
Később, amikor Wolfgang már Bécsben élt, az egyetem diákjai év végi ünnepségein olyan fontos műveit is előadták ezen a helyszínen, mint a Colloredo-szerenád (KV 189b) és a Postakürt-szerenád (KV 320).
Most nagyot ugrunk az időben. Egyik salzburgi tartózkodásomkor zenéről szóló verset fedeztem fel a Mirabell-park nyugati falán. A költő, Georg Trakl (1887-1914) tősgyökeres salzburgi volt: ott született és nőtt fel. Tragikusan rövid életet élt; ma sem tudni, hogy tudatosan vagy véletlenül tett a végére ő maga pontot…
Mint életművének jó ismerője, e vers fordítója, Erdélyi Z. János írja: Trakl az enyészet, de a „gyönyörű enyészet” költője. Ez a jó száz évvel ezelőtt íródott verse sem a nyári, turista-nyüzsgéses, hanem az elmúlást asszociáló őszi Mirabell-kertről szól.
Zene a Mirabellben
Egy kút dalol. Felhősereg
áll tiszta kékben szűz-fehéren.
Lassúdott, csöndes emberek
járják a vén kertet sötétben.
Az ősi márványt ősz lepi.
Távolban egy madárraj húz át.
Egy faun halott szemmel lesi
sötétbe kúszó árnyak útját.
Vén fáról rőt levél pereg,
s a nyitott ablakon bebágyad.
Bent pislogó mécsláng lebeg,
és fest borús kísértet-árnyat.
Ősz idegen a házba tér.
Rom-folyosón eb iszkol által.
A cseléd lámpát olt s az éj
zenél szonáták dallamával.
Tüzetesebb rákeresésre kiderült, Trakl több verse olvasható Salzburgban emléktáblákon, az érdeklődő ezen az oldalon valamennyit megtalálja. Általában hozzá személyesen kapcsolódó helyeket jelöltek meg ilyen módon, így ezek voltaképpen irodalmi emlékhelyek; gazdagíthatják Salzburgról kialakult képünket.
Fejezzük be vidámabban! A Mirabell zenei vonatkozásai közül amúgy sem szabad kihagyni az 1965-ben bemutatott The sounds of music – A muzsika hangja című filmet, hiszen az egyik legikonikusabb részletét forgatták itt a parkban, a Pegazus-szökőkútnál. (A muzsika hangjához kapcsolódó nonnbergi kolostorról korábban itt írtam.)
A film azóta Salzburg szinte akkora idegenforgalmi vonzerejévé vált, mint maga Mozart: különféle hosszúságú és részletességű szervezett túrákon járhatja be az érdeklődő turista a filmforgatás helyszíneit.
Én is voltam egy kisebb, félnapos túrán. Benyomásaim vegyesek voltak, de azért is érdemes volt elmenni, mert egy ilyen túrával könnyebb eljutni a város és környéke, a Salzkammergut olyan pontjaira is, ahova esetleg magánúton nehezebb lenne.
