Lázár Kristóf képzőművésszel beszélgettünk, a min dolgozik, hogyan él jelenleg és milyen gondolatok foglalkoztatják kérdések mentén.
– Tavaly diplomáztál, mesélnél a diplomamunkádról, illetve az ahhoz vezető előzményekről?
– A Képzőművészeti Egyetemen klasszikusabb mondhatni akadémista jellegű művészeti oktatás zajlott, melyben számomra meghatározó volt, hogy a műtárgyak nem feltétlenül a külvilágra, hanem egymásra reagálnak. Alkotási metódusomban a gyűjtés legalább annyira meghatározó volt, mint a tényleges képalkotás. A művészettörténeti hivatkozások mellett olyan elemekből merítettem melyekről úgy véltem, hogy
a műtárgyakhoz hasonlóan valamilyen szinten kívül állnak az idő megszokott folyamán és egymásra rakódva kollázsszerűen hevernek.
A természettudományi múzeumokban tett látogatásaim során észrevettem, mennyire hasonló egy portré egy konzervált állathoz és hogy a hiány milyen alapvető eleme a műtárgyaknak.
Diplomamunkám egy háromszor négy méteres vászonkép, aminek kiindulópontja Géricault Medúza tutaja című festménye volt. A kép megfestése során a hagyomány és haladás között húzódó feszültség foglalkoztatott, a jelen kontextus megértése a művészettörténettel való posztmodern párbeszéden keresztül. Ez nemcsak a tutaj, vízibicikli humoros-vizuális összecsengésében nyilvánul meg, de felmerül a média, mint valóságreprezentáció kérdése is.
Géricault egy újságcikkben találkozott a hírrel, ami a kép megfestésére inspirálta, én az interneten találkoztam a Hableány nevű hajó tragédiájával.
Láttam egy diagramot az interneten, ami a surface web, deep web és dark web arányát mutatta. Ez emlékezetett Freud tudattalant szemléltető ábrájára, és érdekesnek találom, hogy a weben hozzáférhető egy ahhoz hasonló kollektív árnyék, amiről Jung is beszélt. Valahogy konkrétabban szerettem volna foglalkozni a világháló mint protézis kérdésével.
– A tavalyi diplomavédés a vírus miatt csendesebben történt mint máskor. Mesélnél róla, hogy zajlott illetve, hogy az egyetem, hogy kezelte a fennálló helyzetet?
– A diplomavédés elég szerencsétlenül alakult mindenki számára. Mivel a műteremben nem volt lehetőség befejezni a munkákat, a diplomamunka helyett a hangsúly az egyetemi tevékenységet rögzítő portfólióra került.
A védés egy zártkörű online platformon történt, a kiállítás vagy bármilyen nyilvános bemutatkozás elmaradt. Tervben volt a pótlása, de a járvány elhúzódása ezt nem tette lehetővé. Bizonyos kompromisszum lehetőségek akadtak volna, mint a védések streamelése vagy legalább a munkák egy erre a célra létrehozott felületen való megjelenése. Egyébként a képző oldalán már létezik egy diplomamunkákat bemutató fül, csak az 2018 óta nem frissül.
A tér hiányát sokan megpróbálták kompenzálni látványtervekkel és térfotókkal a portfólióban, de volt olyan diplomamunka, ami eleve digitális térbe készült
és így személyes jelenlét híján is veszteség nélkül befogadható volt.
– Jelenleg min dolgozol, milyen kérdések foglalkoztatnak?
– Mostanában számítógépes képalkotással kísérletezem, melynek fő oka, hogy az online platformok a külvilággal vagy művészettel való érintkezésünk egyetlen és kizárólagos módjává váltak.
A közösségi médián vagy az online játszható szerepjátékokban a külső nézőpontok számára avatárunk áll testünk helyébe, ami – mivel nem a természettől kapott, hanem emberileg konstruált, – sokkal szabadabb.
Aktuális munkáim során a testem scannelt 3D modellje kerül különböző formákba és szerepekbe,
melyekből gyakran az interneten felhalmozott eszköztárat használva készítek digitális assemblageokat. Ez az én határainak megkérdőjelezésére, újragondolására tesz kísérletet: az avatár és felhasználó közötti kapcsolat vizsgálatával az átváltozás modern problémáját veti fel.
– A Skurc egyik tagja vagy, mesélnél a közegben való maradás fontosságáról, illetve, tudjátok egymást támogatni ebben a jelenlegi helyzetben?
– Úgy látom, hogy az egyetem utáni időszak egyik legnagyobb kihívása hogy a korábban megszokott helyzetet az ember reprodukálni tudja. Ehhez nagyban hozzájárul a közösségben való alkotás: egy olyan közeg, ami kölcsönhatásoknak és párbeszédeknek adhat teret.
