Görögországi kórusversenyen az Aurin Leánykar

Az Aurin Leánykar a Zemplén Fesztiválon

A kecskeméti Aurin Leánykar 48 énekese szeptember 19-24. között Paraliában vesz részt a VI. Zene és Tenger Nemzetközi Kórusfesztiválon.

A fesztiválnak otthont adó település az Olümposz árnyékában található. A találkozó célja az, hogy közelebb hozza a zenét az emberekhez, összekapcsolja a éneklést, a nyaralást, a barátságot és a szórakozást; bemutassa a dalt az utcákon, a tereken, a pódiumon – a mindennapokban és az ünnepélyes pillanatokban.

„Kodály szemléletet adott, a módszert a pedagógus választja meg”

Az Aurin Leánykar 1998-ban alakult a Kodály Iskola MIRACULUM Gyermekkórusának 15 év feletti lányaiból. A kórus alapítója és vezetője: Durányik László. Eleddig 28 nemzetközi kórusversenyen 20 első, 6 második és 4 harmadik díjat nyertek, valamint 3 CD-t készítettek. 2006-ban olimpiai bajnokok lettek a Kínában megrendezett kórusolimpián. Koncerteztek többek között: Angliában, Norvégiában, Dániában, Belgiumban, Németországban, Szlovákiában, Olaszországban, Franciaországban, Svájcban, Erdélyben, Spanyolországban, Romániában, Walesben, Skóciában, Kínában, Csehországban és Lengyelországban.

2009-ben az Aurin Leánykar Bács-Kiskun Megyei Prima-díjat kapott

A leánykar a versenyen magyar népdalt, Gallus, Mendelssohn, Kodály, Kocsár és Orbán műveit éneklik. Fesztiválprogramjukban a reneszánsztól a XXI. századig, az egyházi művektől a népdalokon át a könnyűzenei feldolgozásokig mutatják be repertoárjuk legjavát; az utazás az NKA Zeneművészet Kollégiuma segítségével jöhetett létre.