Idén szeptember 24-30. között tizedszer rendezik meg Szegeden a Szent Gellért Fesztivált. Az esemény kiötlőjével és művészeti vezetőjével, Robert Christian Bachmann professzorral ebből az alkalomból beszélgettünk.
– Mit tart a tíz év legnagyobb eredményének?
– A tíz év önagában is eredmény. Nem minden fesztivál tart tíz évig, illetve ami igen, azt érdemes komolyan venni. A püspök úr, Kiss-Rigó László is büszke a tíz évre, illetve a fesztiválra. És a fesztiválnak már Budapesten is van hagyománya, idén harmadszor adunk itt is koncertet. Annak is örülök, hogy itthon is, külföldön is van rezonancia, értékelik az eredményeket, a fiatalok visszatérnek, részt vesznek benne.
– Mi volt a cél tíz évvel ezelőtt?
– Egy stabilan magas művészi színvonalú, független fesztivál létrehozása. Kezdettől csúcsminőségre törekedtünk, és ez ma sem kérdőjelezhető meg. Ezt garantáljuk, kicsit úgy, mint az instant Nescafé: talán nem a legeslegjobb, de mindig megbízhatóan magas minőségű. Ezt Szegeden is elismerik.
– Mi az idei program?
– Hétfőtől (szeptember 19-től) kezdődnek a próbák. Budapesten 26-án lesz koncert, szeptember 24-én pedig Szegeden lesz az első nagyzenekari hangverseny, amely egyben születésnapi ünneplés, aztán egy Mozart-koncert következik, a Linzi-szimfóniával. A budapesti után további hangversenyek és előadások lesznek egészen vasárnapig, a Zene Világnapjáig.
– Idén véget ér a Beethoven-ciklus…
– Az volt a cél, hogy Szegeden elsőként adjuk elő Beethoven összes szimfóniáját a Bärenreitrer Urtext-kidásában. Ez több, mint egy szimpla Urtext-kiadás, és mi komolyan is vesszük. Rászántuk az időt, beleástuk magunkat. Ennek eredményeképp Beethoven 9. szimfónia másképp fog hangzani, mint ahogy megszokhattuk. Például egészen kis kórus fog énekelni, amelyben a tagok nem operaénekesek – ahogy Beethoven korában sem voltak azok. Fiatal hangok, nem a Singverein kórusa. Magam is kíváncsi vagyok, hogy fog szólni, mennyire lesz sikere. Mindez persze összefügg azzal, hogy nem a fővárosban vagyunk, hanem Szegeden, a helyi erőket alkalmazzuk. Ez nem esetlegesség, kezdettől ez volt a koncepció.
– A zenekari hangversenyek mellett mit emelne még ki?
– A zenekar igen jó minőségű, de idén a program bővül egy katonazenekari hangversennyel is. Fricsay Ferenc apja, Richárd ebben a műfajban a legnagyobbak közé tartozott, és úgy tűnik, ez a hagyomány errefelé folytatódik, illetve ezt a tradíciót is felelevenítjük, egy hódmezővásárhelyi katonazenekarral karöltve. Az a cél, hogy ne csak klasszikus, ne csak modern zene szóljon, hanem minden, ami minőségi: egy hétig legyen arca a fesztiválnak.
– Ennek része pl. egy fantasztikus gambajátékos, Michal Stahel, aki Bachot játszik, abszolút szenzációs módon. Ő abszolút csúcsminőségű zenész. A világon bárhol felléphetne – akkor Szegeden miért ne?
– Ha valaki jó, azt meghívom. A zárónapon, mely a Zene világnapjára esik jótékonysági hangversennyel ér véget a fesztivál.
– A fesztivál egyik jellegzetessége, hogy vannak tudományos előadások. Idén kiket hallhatunk?
– A Szent Gellért Intézet szintén tíz éves. Első osztályú előadások lesznek idén is. Az első évek kissé akadémikus témái után idén egy délutánba-estébe sűrítve csúcsminőségű gondolkodókat hívunk meg, olyan témában, amely mindenkit érdekelhet. Hiszen a digitális világ fundamentális változást hoz a zenében is. Idén Harry Lehmann filozófust hívtam meg Berlinből, aki az új zenei filozófiában, esztétikában tartozik a legismertebbek közé. A téma önmagában is nagyon érdekes és aktuális, a változó trendek, a digitális világ és a zene kapcsolatáról lesz szó: merre tartunk, van-e a klasszikus zenének jövője. Harry Lehmann – többek közt – a konceptuális zenéről fog beszélni. Erről nekem is van koncepcióm, meglátjuk, egyetértünk-e. Nyitrából Renáta Beličova fogadta el a meghívásunkat, ő a nyitrai esztétikai koncepciót osztja meg velünk. Janka professzor a zenepszichológiából indul ki. Az előadók maguk is zenészek. A jövőben is szívesen hívunk meg szegedi muzikológusokat is, ha jönnek, és másokat is. Ez is a tíz év eredménye, nemcsak a fesztivál. Konzisztens módon része az egyhetes eseménynek. Szeged egyetemi város, nagy hagyománnyal, van mit adnia. Ez a célunk, és ez az eredményünk.
Az is siker lesz, ha Lehmann jó emlékekkel tér vissza, és viszi a hírünket magával. El kell mondani, hogy a hazai zenei életben nem kaptunk túl sok partneri együttműködést. A zeneakadémiai diákok pl. rendszeresen felléptek a fesztiválon, ebből kialakulhatott volna sok apró közös projekt – de mindig érdektelenségbe torkollott. A tíz év ennek fényében is nagy eredmény. Egy másfajta hozzáállás eredményesebb. Nemcsak várni kell, elé is lehet menni a dolgoknak. Az ifjú zeneszerző-verseny is kifúj, mert nincs folytatás, nem elég az érdeklődés. Miközben a fesztiválon részt vesznek a Mozarteumból, Müncheni Egyetemről tanítványok – ezek világhírű helyek.
– Megfogalmazódott-e már a következő fesztiválok programja?
– A következő években alapvetően ugyanezt a koncepciót folytatjuk. Ebben az évben elkezdek egy Mozart-szimfónia-sorozatot, a Linzi-szimfóniával. Minden évben két-három szimfóniát adunk elő, a kései, nagy művekre koncentrálunk, de mellette jönnek majd a fiatalkoriak is, illetve ha van tehetséges szólista, a hegedű-, zongoraversenyek. Nagy ajándék nekem, hogy Mozartot vezényelhetek. Minden évben szeretnék kiélvezni egy szimfóniát, ki tudja, mennyi adatik.
– A püspökséggel kezdettől együttműködik a fesztivál.
– A dóm renoválását is idén ünnepeljük. Püspök urat még Esztergomból ismerem, voltak olyan terveink, hogy a fesztivál ott jött volna létre. A Szent Adalbert-központba terveztük a fesztivált, új könyvtárral, konferencia-tervekkel. Aztán változtak a körülmények, az ország másik végén lett lehetőség és igény – így most Nógrádból Szegedre járok. Egy kulturális, komolyzenei fesztiválváros létrehozása volt a közös a tervünk. Egyszerre kezdődött új korszak az püspök úr életében is, amikor kinevezték szeged-csanádi megyés püspöknek – a Szent Gellért Fesztivál nem kis mértékben ezért Szegeden valósult meg. Püspök úr bölcs volt: azt mondta, elég, ha mit tudjuk, mit akarunk ezzel a fesztivállal, különben konfliktusba kerülünk másokkal.
– És mit hoz a jövő?
– Szeretnék az akadémiai részre koncentrálni a jövőben is. Ami idén Harry Lehmannal kezdődik, azt szeretném kiszélesíteni, több külföldi előadót hívni. Ami persze zenei oldalról is nyereséget hoz, a fesztivál egészének emeli a rangját és a színvonalát.
Van egy személyes tervem is. Annak idején, tizenhat éves koromban Luzernben Rafael Kubelik tanítványa voltam. 1961-62-ben adott mesterkurzust, ahol adminisztratív segítség mellett lehetőséget biztosított, hogy ilyen fiatalon szimfonikus nagyzenekart vezényelhessek. Beethoven és Schumann 4. szimfóniáját volt szerencsém próbálni, ami egész életemre meghatározó élményt adott. Kubelik ajánlásával Olaszországba, illetve Berlinbe mehettem.
Arra gondoltam, Szegeden miért ne lehetne ugyanezt megteremteni? A fiatal tehetségeknek továbbadni azt, amit Kubeliktől kaptam, és megtalálni az asszisztensemet, vagy – ki tudja – talán az utódomat. Aki majd tovább viszi a nevemet. A csodálatos Nógrádban élek, pár napja megkezdődött a vadászat, van három fiatal komondorom, akik egyre ügyesebbek. Amit megcsinálok, azt megcsinálom, így segítek a magam részéről Magyarországnak. Bizony jó lenne, ha kooperatívabb lenne az ország. Nógrádban vannak is különféle terveim, az ország további fejlődése érdekében. Nekem a saját munkámra kell koncentrálnom, sok a tennivalóm, rendet kell tennem, mielőtt elmegyek. Nincs elég időm mindent véghezvinni, ami a listámon van, de ilyen az élet.
