A Flaccus Kiadó gondozásában, 2018-ban jelent meg kötet a hazai kórusmozgalom meghatározó alakja, Mohayné Katanics Mária életéről.
A Gádor Ágnes és a Szilágyi Erzsébet Nőikar által rendelkezésre bocsátott anyagok Herczka Ferenc szerkesztésében kerültek tartalmas és reprezentatív kötetbe, mely a kórust alapító és 50 éven át irányító karnagy életének meghatározó pillanatait vonultatja fel.
Senki ne gondoljon azonban egy hagyományos biográfiára, amely 1929. április 20-tól 2017. január 23-ig kíséri végig a kiváló muzsikus, pedagógus, senkivel össze nem hasonlítható módon tanító és vezénylő – ahogy emlegetni szokták – Maresz életét.
A mutatós kötet első része egy több fejezetből álló önéletrajz, az igazán jótollú Katanics Mária remek írásai iskoláról, életét meghatározó nevezetes helyszínekről, személyiségekről, a munkáról és családról – e kettő harmonikus egysége ugyanis alapvetés volt a számára.
A középső egység a Szilágyi Erzsébet Nőikar mindenkori tagjait, fellépéseit sorolja fel repertóriumszerűen, majd a sajtómegjelenésekből olvasható igényes válogatás.
Az utolsó nagy egységben néhány korábbi beszélgetés olvasható magával Kataniccsal, majd a tanítványokkal, kollégákkal külön e kötet számára készült riportok, visszaemlékezések következnek.
Amellett, hogy ezek között kiváló írások találhatók (különösen Tamási Katalin tollából), mintha választ kapnánk néhány, a Maresz pályafutásával kapcsolatban felmerülő kérdésre.
Miért nem taníthatott a Zeneakadémián? És miért pont ő nem kapott Kossuth-díjat? Holott ha számba vesszük, milyen nemzetközi sikereket ért el kórusával, hogy a Szilágyi Erzsébet Nőikarban megfordult mintegy kétszáz kórustag közül kb. hatvanan lettek hivatásos muzsikusok, közülük legtöbben maguk is énektanárok, karvezetők, indokolt lett volna mindkét elismerés. Csak találgatni lehet.
A lényeg azonban az a művészeti „lábnyom”, amely kitörölhetetlen a magyar kórusmozgalomból.